Az akác legyen hungarikum!
Quoted post
Vendég |
#1882014-02-13 08:33Javasolom, hogy (ha eddig még nem történt meg) keresse meg országunk valamennyi EU képviselőjét, illetve majd a képviselő-jelölteket, hogy egységesen álljanak ki az akác mellett. Én a képviselő-jelöltekkel még esküt is tetetnék, hogy megválasztásuk esetén kiállnak az akác mellett! Nem lehet az EU célja egy tagország megsemmisítése! Mert ha ebből uniós jogszabály lenne, és érvényre is akarnák juttatni, az (megítélésem szerint) nemzeti tragédia lenne. Tönkretenné az egészségünket, elvenné az építőanyagunkat, sivataggá változtatná az ország jelentős részét. Ha ezt tudom, nem szavaztam volna 2004-ben az uniós tagság mellett! Egy Bács-Kiskun megyei olvasójuk. |
Válaszok
ifjpalyizoltan |
#226 Közméltóságok (Re: )2014-02-13 11:13:30Kedves Vendég!
Felvetésére röviden reagálva tájékoztatom, hogy az EU és hazánk politikai és más közéleti személyei közül már többen is támogatták a kezdeményezést.
Az első tízezer között tisztelte meg támogató aláírásával a célkitűzést dr. Surján László, az Európai Parlament alelnöke, Glattfelder Béla európa parlamenti képviselő úr, az Akác Koalíció létrehívója, Szabó Gellért, Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere, hogy csak a politikai hírességeket említsem. És a magyar és nemzetközi közéletből is vannak rengetegen támogatók. Alapvetően Ön is egy közülük.
Bevallom őszintén, 10.001-től már nem tudtam tovább nyomon követni az aláírók néváradatát - az Önök minden várakozásomat felülmúló aktivitásának köszönhetően. A nevek olvasása helyett inkább Önökre és a véleményükre figyelek, amit mindig köszönök, ha megosztanak, legyen bár pártoló vagy ellenző.
Figyelő üdvözlettel!
a Kezdeményező egy nyírségi erdőmérnök |
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Szigorúbb büntetést Rozit, a kiskutyát megkínzó férfinak!
25872 Létrehozva: 2025-09-05
Maradjon Csopakon a csopaki nádas! Nem támogatjuk a vitorlásklubok előtti kőszóráson belüli csopaki nádas Tihanyba áttelepítését, melynek valódi célja kikötőhelybővítés
944 Létrehozva: 2025-09-05
10 milliárd - nemzeti konzultáció helyett az egészségügynek!
892 Létrehozva: 2025-09-08
Kiállás a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumért
528 Létrehozva: 2025-09-06
A postások is megérdemlik a 150 000 forintos bérkiegészítést!
508 Létrehozva: 2025-09-05
Felnőtt autisták: nem vagyunk láthatatlanok!
868 Létrehozva: 2025-07-31
A tejfehérje-allergia is legyen jogosult támogatásra Magyarországon
265 Létrehozva: 2025-09-03
A Martsa Műterem és Művészkert megmentéséért
230 Létrehozva: 2025-09-03
A vaddisznók életének és természetes élőhelyének védelmében❗🐗💚🌳
400 Létrehozva: 2025-08-27
Börtönbe az állatkínzókkal !
153 Létrehozva: 2025-09-07
Állatkinzó Regisztert Magyarországra!
99 Létrehozva: 2025-09-01
Vértes Üdülőpark üdülőövezetének lakóövezetté minősítése
90 Létrehozva: 2025-08-26
Szilas Természetvédelmi Terület közvetlen közelében giga lakópark építésének felfüggesztése és környezetvédelmi vizsgálat kezdeményezése
742 Létrehozva: 2025-07-22
Ne haljon meg több gyerek!!!!
95 Létrehozva: 2025-09-02
Petíció az izraeli népirtás és területfoglalás elítélésére
316 Létrehozva: 2025-08-06
A Budapesti Wesley Iskolák megmentésére, működésének engedélyezésére szülői és támogatói kezdeményezés
3222 Létrehozva: 2024-08-29
Palesztin-Magyar szolidaritási park létrehozása
46 Létrehozva: 2025-09-05
Pécsi-víz szennyezés
40 Létrehozva: 2025-09-04
Nem kérünk újabb Nemzeti Konzultációt!
35 Létrehozva: 2025-09-08
Győri Édes Gluténmentes keksz gyártásának folytatása
1150 Létrehozva: 2025-08-25