A közoktatásért!
Quoted post
Sugógadep |
#603 TÜKÖR2013-04-09 16:31Van egy „érdekes” jelenség: az, akivel szemben agressziót követnek el folyamatosan és tartósan, az idővel együttműködik az agresszorral. A magyar pedagógust mindig terrorizálták, hol jobban, hol kevésbé, de folyamatosan. Mára teljesen megtanulta, és elfogadta rabtartóját. Nem arról van szó, hogy jobbat akar, hanem arról, hogy nem akar sokkal rosszabbat, mint ami eddig volt. Ha, csak egy kicsivel rosszabb, mint eddig, az még elfogadható számára. A sztrájkról lehetett tudni: nem lesz. A pedagógus nem engedheti meg magának. A pedagógusok nagyobbik hányada szereti a rendet maga körül meg persze az osztályban is. Irtózik az olyan felfordulásoktól, ahol nem lehet pontosan tudni, mi lesz a következő 45 percben. 120 ezer pedagógusból mindössze majdnem 5 ezer reagált. 1:24. Pártunk és kormányunk, élén bölcs vezérünkkel, remek taktikai érzékkel találta meg azt a pontot, ahol gyakorlatilag nulla ellenállásba fog ütközni, amikor nekifog az átalakításnak. A VIKTERROR valami sikeres, eredményes, hatékony, európai szinten is példamutató közoktatási rendszert kezdett el szétverni? |
Válaszok
Független Tanerők Hangja |
#604 Re: TÜKÖR2013-04-10 16:51:18Csatlakozhatnál hozzánk, ha akarsz valamit csinálni. És bárki más is. Komolyan. :) |
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
„NEC-prevenciós alapkezelés – Noel irányelv”
5495 Létrehozva: 2025-05-29
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
3780 Létrehozva: 2025-06-09
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3371 Létrehozva: 2025-06-06
PamKutya koncert
2197 Létrehozva: 2025-06-09
OG Fluor koncert
4010 Létrehozva: 2025-05-14
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
604 Létrehozva: 2025-06-19
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
421 Létrehozva: 2025-06-17
Dr Bíró Attiláért és a Jászságért.
265 Létrehozva: 2025-05-25
Legyen elérhető a Biedronka applikáció magyar telefonszámokra is! | Udostępnij aplikację Biedronka także dla węgierskich numerów telefonów!
235 Létrehozva: 2025-05-22
Tegyünk az online gyűlölet ellen!
169 Létrehozva: 2025-05-31
Hozzák vissza a Lift üdítőitalt Magyarországra!
252 Létrehozva: 2024-11-25
EL A KEZEKKEL A NAP ÉLTETŐ ENERGIÁITÓL! Titkos kísérletek ne veszélyeztessék életünket és jövőnket! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívüli felelötlen és kockázatos beavatkozásra!
204 Létrehozva: 2025-04-30
Balatonkenese csendrendelet módosítás iránti kérelem
115 Létrehozva: 2025-06-06
Petíció a Kertész Utcai Tagóvoda Katica csoportjában tervezett személyi változások visszavonásáért
110 Létrehozva: 2025-05-24
Petició a " virtuális autizmus" kifejezès kàros hasznàlata ellen- az autizmus spektrumzavarral èlő gyermekek vèdelmèben
105 Létrehozva: 2025-06-07
Petíció a Kelemen Béla utcai lakópark építése ügyében
94 Létrehozva: 2025-06-05
Petíció az Aquincumi rét közparkosítása ellen
73 Létrehozva: 2025-05-22
Együtt Kőbányáért.
68 Létrehozva: 2025-05-23
Tartsuk Csíkszeredában a Drakula-parkot!
65 Létrehozva: 2025-06-04
Kulturális dolgozók kiállása a véleményszabadság mellett, az “ellehetetlenítési” törvény ellen
134 Létrehozva: 2025-05-20