Mondj nemet a Klubrádió megszüntetésére
:))))) |
/ #55982013-01-24 23:15Hiába tettek meg mindent Szalaiék a zsidó rádióért, három város megszabadult Bolgárúrék mocskától Miután a Klubrádió tulajdonosa legalább egy éve nem fizette meg a szerződésben vállalt szolgáltatási díjakat vidéki frekvenciái után, a Médiatanács felmondta a Klubrádió gyöngyösi, kecskeméti és debreceni frekvenciajogosultságát - áll a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa közleményében. A testület először a kecskeméti és a debreceni frekvenciák tekintetében biztosított jelentős, összesen több mint 12 millió forintos éves díjkedvezményt, később a hatóság egy mentőcsomagot is kidolgozott: lehetővé tette, hogy a médiatulajdonos részletekben törlessze a frekvenciahasználat után felhalmozódó egyre tetemesebb díjhátralékát – írták. (Ez a "forradalmi" kultúrkampf: ahelyett, hogy mindent megtennének az antimagyar kanálisok elhallgattatásáért, még kedvezményeket adnak nekik, hogy gond nélkül szennyezhessék az étert - a szerk.) Hozzátették: a rádió működtetője elfogadta a segítséget, de már az első részletek kiegyenlítésével is adós maradt, és azóta sem fizetett. Mára összesen több mint 8,5 millió forintos tartozást halmozott fel a három csatornán, miközben zavartalanul használta a hullámsávokat. "A testület ezért a több mint egyéves megoldáskereső eljárása lezárásaként kénytelen volt tudomásul venni, hogy a Klubrádiót működtető üzleti vállalkozás tulajdonosa folytatólagos szerződésszegő magatartásával felmondottnak tekinti műsorszórási jogosultságát, így a rádió gyöngyösi, kecskeméti és debreceni frekvenciajogosultságát megszüntető döntését határozatba foglalta" – olvasható a közleményben. (MTI nyomán) |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
„NEC-prevenciós alapkezelés – Noel irányelv”
5496 Létrehozva: 2025-05-29
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4060 Létrehozva: 2025-06-09
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3394 Létrehozva: 2025-06-06
PamKutya koncert
2309 Létrehozva: 2025-06-09
OG Fluor koncert
4193 Létrehozva: 2025-05-14
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
791 Létrehozva: 2025-06-19
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
434 Létrehozva: 2025-06-17
Dr Bíró Attiláért és a Jászságért.
265 Létrehozva: 2025-05-25
Legyen elérhető a Biedronka applikáció magyar telefonszámokra is! | Udostępnij aplikację Biedronka także dla węgierskich numerów telefonów!
235 Létrehozva: 2025-05-22
EL A KEZEKKEL A NAP ÉLTETŐ ENERGIÁITÓL! Titkos kísérletek ne veszélyeztessék életünket és jövőnket! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívüli felelötlen és kockázatos beavatkozásra!
233 Létrehozva: 2025-04-30
Fogjunk össze az igazságos békéért!
169 Létrehozva: 2025-06-19
Tegyünk az online gyűlölet ellen!
169 Létrehozva: 2025-05-31
Hozzák vissza a Lift üdítőitalt Magyarországra!
257 Létrehozva: 2024-11-25
Balatonkenese csendrendelet módosítás iránti kérelem
115 Létrehozva: 2025-06-06
Petició a " virtuális autizmus" kifejezès kàros hasznàlata ellen- az autizmus spektrumzavarral èlő gyermekek vèdelmèben
111 Létrehozva: 2025-06-07
Petíció a Kertész Utcai Tagóvoda Katica csoportjában tervezett személyi változások visszavonásáért
110 Létrehozva: 2025-05-24
Petíció a Kelemen Béla utcai lakópark építése ügyében
98 Létrehozva: 2025-06-05
Együtt Kőbányáért.
68 Létrehozva: 2025-05-23
Tartsuk Csíkszeredában a Drakula-parkot!
65 Létrehozva: 2025-06-04
Teyföl Teybegríz
62 Létrehozva: 2025-06-17