A közoktatásért!

tanánő

/ #108

2013-01-19 13:53

Több ,mint 25 éve tanítok egy középiskolában. Ez idő alatt "elfogyasztottam" 3 igazgatót, átéltem a rendszerváltást, jó néhány kormányváltást, közben változott a tanterv, az érettségi, de a mi iskolánk színvonala egyre jobb lett. 3 nagyon fontos dolgot emelnék ki, amellyel ezt el tudtuk érni.
Nagyon fontosnak tartom a kreativitást, amely mindig valami újat képes létrehozni, a bizalmat, amit a kollégáink, az igazgatóink és a városunk vezetői részéről mindig megkaptunk, és ami talán a legfontosabb, az a szabadság, melyben bennefoglaltatik az egyén és a az iskola szabadsága is.
Az a hierarchia, ami most kiépülőben van, a maga nehézkes, bürokratikus felépítésével, ahol a főfőnöknek csak a jót mondjuk, és vigyázunk, hogy a beosztottjaink nehogy valami mást próbáljanak,a fejlődés gátjává válik majd. A rendszer a tanárokat is és az igazgatókat is kiskorúnak és döntésképtelennek tartja. A nehézkes ügyintézés a kreativitás temetője, a bizalom nem működhet egymást nem ismerő emberek között. A kimeneti szabályozás helyett belép a mindent szabályozás.
Valószínűleg a rossz anyagi helyzetű iskolákban néhány hónap múlva ritkábban lesz pénzhiány, mint eddig,de a tanárok és igazgatók nagy részének hiányozni fog a nagykorúság. Mi tanárok felnőtt, értelmiségi emberek vagyunk, nem..,?