A közoktatásért!


Vendég

/ #95 Re: Tankerületi helyzetkép

2013-01-17 15:31

#94: köztisztviselőből lett kormánytisztviselő :( - Tankerületi helyzetkép

Borzalmas volt olvasni ezt. De sejteni lehetett, hogy ez lesz. A baljós előjeleket magam is megtapasztalam: egy egykori megyei fenntartású középiskola igazatóhelyettese vagyok - szerintem már csak papíron. Három diplomával, szakvizsgával, közoktatás-vezetői végzettséggel.  2012. januárjában az iskola az új jogi szabályozások alapján átkerült a megyei kormányhivatal fenntartásába. Minden iskolában kiírták a pályázatokat, mársius 20. volt az elbíráslás határideje. A Közigazgatási és Igazságyügyi Minisztérium Államtitkára Dr.Szabó Erika március 19-én (!) körlevelet küldött, hogy 9 megyében érvénytelenítik az eljárásokat, mert akkor vették észre, hogy a januárban (!) megjelent pályázatok rosszul voltak kiírva. ) megye - a fél ország. A 2011/2012-es tanvé a pályáztatásról szólt. És jött az újabb pályáztatás, amelnyek eredményhirdetése 2012. július 20. volt. Akarjuk kimondani vagy sem: az oktatásban, a vezetők kineveézésében ott van a politka. De nincs is ebből semmi baj, ha az államtitkár odafigyelne és nem adna támadási felületet, vagy nem lőnének olyan politikai öngólt mint  ami iskolánk esetében tették. Kineveztek egy közsimerten ultraliberális igazgatót, akiről még a megyei kormányhivatal főosztályvezető-helyettese is a szemembe mondta, hogy SZDSZ-es, és ezzel párhuzamosan félreállítottak egy négy diplomás közgazdász tanárt az igazgatói székből, akinek még egy éve lett volna a ciklusából és abszolúte megkérdőjelezhetetlenül konzervatív. Amikor 2008-ban az akkori Fideszes többségű megyei közgyűlés kinevezte, az volt a feladata, hogy a liberális és romokban heverő iskolát rendbe tegye. A jelenlegi gazgató akkor már nyolc éve volt ott igazgatóhelyettesként. Három hónap alatt kiderült, hogy nem tudnak együtt dolgozni és az igazgatóhelyettes felállt és elment 2009. februárjában az MSZP-érában a munkaügyi minisztériumba dolgozni. Ehhez MSZP-s kapcsolatok nélkül nem sok lehetősége lett volna. 2011-ben a kormányváltás után a FIDESZ leépítette, kirúgta a minisztériumból,  aneve ott volt a közigazgatási értesítőben. Erre egy évvel később megteszik abba za iskolába igazgatónak, amelyet ő és vezető társaik szét vertek és amelyet a tantestület 90%-ának lecserélése árán (senki nem lett kirúgva, mindenki felállt és magától távozott), a fideszes igazgató igyekezett négy tanév alatt talpra állítani. az egykori igazgatóhelyettesnek közben vállalkozása és alapítványa lett, amely érdekes módon éppen abban a szkmában szervezi a végzett tanulók külföldi munkához jutását, amelyet az iskola miről szó van képez... Szóval a suli az új igazgatónak patent fejőstehén... Az egykori ig.h. - immár augusztus óta igazgató azzal érte el kinevezését, hogy elhitette a férje a helyi polgármesterrel, hogy ők "fideszesek" aki felshzólt a legmagasabb szintekig és ott meg bevették a mézes mnadzagot. És a konzervatív igazgató helyére, aki bescülettel, a semmiből működtette azt is kolát odatették.... az én vétkem az volt, hogy a pályáztatásokor lojális voltam vezetőmhöz - egyértelmű volt, hogy kirúgna... Ha nem borultam volna ki azon, hogy mi történt... Hiszen, amikor július 20-án közölték, hogy félreállítják a négy diplomás közgazdász tanár főnökömet és a liberális egykori ig.h. kerül a helyére kiborultam - tudtam nekem is menni kell. Jelenleg is pszichiátriai kezelés alatt állok - nem tudom lesz-e állásom. AZ ISTEN SZERELMÉRE FIDESZ! MI A TI EMBEREITEK VAGYUNK, NE MINKET A SAJÁT TÁBOROTOKAT LÓJJÉTEK! NE MINKET BÁNTSATOK! ADJATOK NEKÜNK MUNKÁT ÉS NÉZZÉTEK MÁR MEG, HOGY KIKET NEVZETEK KI!!!! AKI ENGEM ISMER TUDJA: MINDIG KONZERVATÍV VOLTAM ÉS HOGY HOVA SZAVAZTAM. MINDIG! NEM AMIKOR AZ ÉRDEK MEGKÍVÁNTA! ÉS MOST EGY SZDSZ-ES RÖHÖG AZ IGAZGATÓI SZÉKBEN, A VOLT IGAZGATÓ ÉS ÉN MEG TÁPPÉNZEN, MER BELEBETEGEDTÜNK ÉS HATALMASAT CSALÓDTUNK! Színezése a történetnek: a pályázati kiírásban szerepelt egy  mondat annak idején: "Az a pályázat érvényes, amely a beadási határidőkor minde tartalmi és formai követelménynek megfelel." Több munkajogász is azt mondta, hogy ez esetben nincs lehetőség hiánypótlásra. E mondat ott léte a pályázati kiírásban kizárja azt. A jelenlegi igazgató pályázatában nem volt erkölcsi bizonyítvány utólag csatolta be. A szülők a minisztériumhoz fordultak még a pályáztatás során, hogy el kell-e olvasniuk, egy véleményük szerint érvénytelen pályázatot. Kitérő válasz kaptak. Ha  mondta nem lett volna ott, akkor lehetett volna utólag pótolni, de mivel ott volt ad absurdum: utólag adja be a vezetői programot... Vagy a diploma másolatot..És mégis kinevezték... FIDESZ! MIÉRT MINKET BÁNTOTOK? MIÉRT NEVEZETK KI ISKOLAIGAZGATÓNAK EGY KONZERVATÍV EMBER HELYETT, AKI TI ÉRDEKEITEKET SZOLGÁLTA ÉVEKIG EGY LIBERÁLIST, AKI KÖPÖNYEGET VÁLTOTT? EMBERI SORSOKAT TESZTEK TÖNKRE... NE MINKET LŐJJETEK, HANEM A VALÓDI ELLENSÉGET. ÉN MELLETTETEK VAGYOK... MÉG MINDIG... MÉG MOST IS... A tankerületi igazgatóhoz és minden fórumhoz fogok fordulni, hogy félreállítsák a jogszerűtléenül kinevehzett igazgatót, aki mint ultraliberális nem tudom, hogyan fog végrehajtani egy konzervatív szellemiségű köznevelési törvényt... Egy hónap alatt visszacsempészte azoknak aliberális tanároknak a nagy részét, akik az előző, konzervatív, fideszes igazgató alatt felálltak és távoztak. Az első héten azonnal 20 gyerek iratkozott át másik iskolába...az évnyitón  a tanulók végig röhögték az új igazgató beszédét... ÉBRESZTŐ!!!!