Kiállunk Bayer Zsolt mellett cigány-ügyben
Vendég |
/ #16 KÉSZÜL A PATKÁNYOK LÁZADÁSA!!!2013-01-08 21:42PATKÁNYOK LÁZADÁSA!!! Vadai: Bayer népirtásra buzdított - 2013. január 8., kedd Tüntetést szervez a Demokratikus Koalíció Fertelmes, undorító és visszataszító - mondta Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció tagja a párt keddi sajtótájékoztatóján Bayer Zsolt szombati írásáról. A DK tüntetést szervez, a cél Bayer kizárása, eltüntetése, aki Vadai szerint népirtásra buzdított. Vadai Ágnes a Demokratikus Koalíció keddi sajtótájékoztatóján fertelmesnek, undorítónak és visszataszítónak nevezte Bayer Zsolt szombati írását. A DK tagja szerint „a nyilas szellemiségű Magyar Hírlapban Orbán Viktor miniszterelnök barátja cigányállatnak nevezett magyar embereket és egyértelműen, tudatosan és előre megfontolt szándékkal népirtásra buzdított”. A képviselő bejelentette, hogy DK közös tüntetést szervez vasárnapra a Fidesz székháza elé, ahová az ellenzéki pártokat is meghívta. Tüntetés a Fidesz székháza előtt „Bayer Zsolt írása visszataszító és undorító” – mondta Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció tagja a DK keddi sajtótájékoztatóján. A képviselő párt nevében bejelentette, hogy közös tüntetésre hívja az ellenzéket a Fidesz székháza elé, amennyiben a kormánypárt nem távolítja el soraiból Bayer Zsoltot, a Magyar Hírlap publicistáját. A megmozdulásra január tizenharmadikán kerülne sor, a tüntetést Vadai már be is jelentette a rendőrségen. Vadai: "Kormánypárt rangjára emelt rasszizmus" Vadai szerint Bayer Zsolt hétfői írásában tudatosan népirtásra buzdított. A DK ezért kéri Polt Péter legfőbb ügyészt, hogy „tegye meg a szükséges lépéseket és hagyja figyelmen kívül, hogy egykoron ő is a Fidesz képviselő-jelöltje volt”. A képviselő arról is beszámolt, hogy Molnár Csaba DK-alelnök levélben kérte az Országgyűlés demokratikus ellenzéki pártjait, az ellenzéki egyeztetésben részt vevő szervezeteket, valamint az egyházakat, hogy csatlakozzanak kezdeményezésükhöz, és „együtt tiltakozzanak a kormánypárt rangjára emelt rasszizmus ellen”. Kapcsolódó anyagok: Farkas Flórián megbeszélésre hívta Bayer Zsoltot - Az Országos Roma Önkormányzat vezetője sajnálja, hogy ismét napirendre került a roma integráció kriminalizálásaBajnai: Bayer Zsolt nem demokrata - Jobb- és baloldali demokraták egységes kiállását sürgeti Bayer Zsolt szombati írása miatt Bajnai Gordon. A Haza és Haladás Egyesület elnöke az MTI-nek kedden küldött közleményében...Újrarendeződés az ellenzék asztalánál - Többek között Ungár Klára és Kuncze Gábor új formációja is csatlakozni akar az ellenzéki egyeztetéshez, melynek résztvevői az MSZP szerint legközelebb a gazdaságpolitikát vitatják...Ügyészségi eljárást kezdeményez a Fidesz ellen a 4K! - Törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezett az ügyészségen a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség ellen a Negyedik Köztársaság Mozgalom (4K!) - jelentette be Salha Omár, a 4K!...Ajánló - Baloldali front 2014, kik mozgatják a diákokat? - Molnár Csaba vezeti a DK-delegációt - Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) ügyvezető alelnöke vezeti a párt delegációját a január eleji első ellenzéki egyeztetésen.Gyurcsányék betiltanák a Jobbikot - A Demokratikus Koalíció elkészítette a Jobbik betiltását szorgalmazó indítványát, amelyet kedden el is küldött a Fidesz, a KDNP, az MSZP és az LMP frakcióvezetőjének. A DK a pártok...Gyurcsány: az államfő nem viselkedhet pártpolitikusként - Újabb akcióra készülnek Gyurcsányék - Demonstráció megszervezését helyezte kilátásba a Sándor-palota elé november 28-ára a Demokratikus Koalíció (DK) arra az esetre, ha Áder János államfő nem kér előzetes normakontrollt...Gyurcsány: Bajnai Gordon legyen a demokratikus ellenzék miniszterelnök-jelöltje! - A demokratikus ellenzék összefogására szólított fel a Demokratikus Koalíció (DK) október 23-i, budapesti megemlékezésén Gyurcsány Ferenc, aki szerint az ellenzéki együttműködés... |
|
Más felhasználók által támogatott petíciók
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
3456 Létrehozva: 2025-07-11
Vác város közbiztonságának sürgős javítása!
2038 Létrehozva: 2025-07-10
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1844 Létrehozva: 2025-06-30
Koszta Péter műsorvezető legyen az Rtl-nél vagy a Tv2-nél
1572 Létrehozva: 2025-07-18
‘Kuss’nál kuss!
1406 Létrehozva: 2025-07-01
🎤 We Want Stray Kids to Visit Hungary in 2026!
886 Létrehozva: 2025-07-16
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
832 Létrehozva: 2025-07-03
A kassai magyar oktatás jövője
826 Létrehozva: 2025-07-04
Maradjon a csopaki volt BAHART mólószár közhasználat elől el nem zárható parti sétány az új Vízparti Tervben is!
577 Létrehozva: 2025-07-20
Óvjuk meg a dunakeszi reptér jelenlegi állapotát!
511 Létrehozva: 2025-07-08
Petíció a Farkasréti temető összes bejáratának nyitvatartásáért
484 Létrehozva: 2025-07-16
NEM, A KÉMIAI SZÚNYOGÍRTÁSRA
437 Létrehozva: 2025-07-10
Szilas Természetvédelmi Terület közvetlen közelében giga lakópark építésének felfüggesztése és környezetvédelmi vizsgálat kezdeményezése
413 Létrehozva: 2025-07-22
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4808 Létrehozva: 2025-06-09
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
334 Létrehozva: 2025-06-30
Tisztességes sportfogadást a TippmixPro-n – Tiltsák el az értelmetlen korlátozásokat
180 Létrehozva: 2025-07-14
Legyen ivókút a József téren!
176 Létrehozva: 2025-07-01
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
162 Létrehozva: 2025-07-09
PamKutya koncert
2517 Létrehozva: 2025-06-09
Védjük meg a Margit-sziget mókusait – Pórázra a kutyákat a közparkokban is!
137 Létrehozva: 2025-06-30