Kiállunk Bayer Zsolt mellett cigány-ügyben
Justice |
/ #72013-01-08 19:31Hogy van-e cigánybűnözés? VAN!!! Ahogy van jellemzően kínai bűnözés is (csempészet, adó elkerülés, csalás), szerb bűnözés (csempészet, fegyverkereskedelem, stb), de van orosz-ukrán bűnözés is, valamint "fehérgalléros" gazdasági és politikai bűnözés is. Minden nemzet(iség)nek megvannak a maga sajátos bűnözési formái. A statisztikák szerint pedig ez a fajta brutális, késelős, falka-agresszió a honi cigányokra jellemző! Természetesen, a tanulatlansággal, műveletlenséggel van a legnagyobb gond náluk, de ennek a megoldása, a "felzárkóztatás" még évtizedekbe kerülhet; feltéve, hogy lesz hozzá megfelelő törvényi és jogszabályi háttér! És addig? Tűrnünk kellene, hogy meggyilkolják fiainkat, megerőszakolják leányainkat? NEM!!! Bayer Zsolt ezzel a tömör, tökéletes helyzetértékeléssel a saját maga által is támogatott kormánykoalíciót igyekszik presszionálni, a megoldást sürgetve. Ez az igazán becsületes és "polkorrekt" magatartás! Még akkor is, ha sok álhumánus és kamulojális embernél a megfogalmazás kiveri a biztosítékot! Bayer Zsolt régebbi nyilatkozataiból viszont kiderül, hogy ő a törvényes és demokratikus kereteken belüli megoldást sürgeti: - Nagyobb törvényi szigort! - A büntetési tételek komolyabb emelését! - Az önvédelmi jog kiterjesztését! Íme egy autentikus nyilatkozat arról, hogy van-e cigánybűnözés: https://www.facebook.com/photo.php?v=177879875587314 |
|
Más felhasználók által támogatott petíciók
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
3456 Létrehozva: 2025-07-11
Vác város közbiztonságának sürgős javítása!
2038 Létrehozva: 2025-07-10
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1844 Létrehozva: 2025-06-30
Koszta Péter műsorvezető legyen az Rtl-nél vagy a Tv2-nél
1572 Létrehozva: 2025-07-18
‘Kuss’nál kuss!
1407 Létrehozva: 2025-07-01
🎤 We Want Stray Kids to Visit Hungary in 2026!
887 Létrehozva: 2025-07-16
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
832 Létrehozva: 2025-07-03
A kassai magyar oktatás jövője
826 Létrehozva: 2025-07-04
Maradjon a csopaki volt BAHART mólószár közhasználat elől el nem zárható parti sétány az új Vízparti Tervben is!
577 Létrehozva: 2025-07-20
Óvjuk meg a dunakeszi reptér jelenlegi állapotát!
511 Létrehozva: 2025-07-08
Petíció a Farkasréti temető összes bejáratának nyitvatartásáért
484 Létrehozva: 2025-07-16
NEM, A KÉMIAI SZÚNYOGÍRTÁSRA
437 Létrehozva: 2025-07-10
Szilas Természetvédelmi Terület közvetlen közelében giga lakópark építésének felfüggesztése és környezetvédelmi vizsgálat kezdeményezése
414 Létrehozva: 2025-07-22
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4808 Létrehozva: 2025-06-09
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
334 Létrehozva: 2025-06-30
Tisztességes sportfogadást a TippmixPro-n – Tiltsák el az értelmetlen korlátozásokat
180 Létrehozva: 2025-07-14
Legyen ivókút a József téren!
176 Létrehozva: 2025-07-01
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
162 Létrehozva: 2025-07-09
PamKutya koncert
2517 Létrehozva: 2025-06-09
Védjük meg a Margit-sziget mókusait – Pórázra a kutyákat a közparkokban is!
137 Létrehozva: 2025-06-30