Tárgyalásokat a felsőoktatásért!
Vendég |
/ #102 Re:2012-12-20 20:52Miért is tartanák fent? Innen tudnak eleget halászni...
Na akkor újra itt vagyok (az "adjunktus") és próbálok több dologra is válaszolni: Jártam én is külföldön, mert nem volt otthon munka, szerencsére haza tudtam jönni, és elárulom, hogy a honvágyamat pénzzel nem lehetett csillapítani. Van egy nagyon kedves orvos barátom, egy albérletben éltünk. Elvégezte az egyetemet, letette a szakvizsgát, közben a Gyurcsány-Bajnai páros belekergette egy hitelválságba és kénytelen voltak kimenni a feleségével és az 1 éves gyerekével Svédországba. Bennem már akkor megfogalmazódott, hogy ez így nem korrekt egyik oldalról sem (sem a hitelválság, sem az, hogy az adófizetők pénzéből kitanult és nem az adófizetőket gyógyítja most), de a kettő k.b. egálban van, bár a végén az adófizetők szívják meg, hogy adóztak is, hitelválságban is vannak sokan és még orvosuk se lesz lassan. DE most az a nagy különbség, hogy a mostani kormány igen sokat tett azért, hogy az elődje által teremtett hitelválságokból kihúzza az embereket, vagy legalábbis ne süllyedhessenek lejjebb, ezért viszont az az elvárása, hogy aki itthon tanult az adófizetők pénzéből, az maradjon itthon, vagy fizesse vissza. Nyugi, egy pár millió forintnak megfelelő kinti fizetésből k.b. egy év alatt röhögve vissza lehet fizetni az ilyen diplomák árát! Erre tényleg jól rálátok! A kormány oktatáspolitikájával én sem vagyok 100%-ban elégedett, de az zavar a leginkább, hogy a fiatalok közül sokan (akinek nem inge, ne vegye magára!) azt hiszik, hogy ingyen, tanulás nélkül majd kaphatnak diplomát és utána mehetnek külföldre (bár gyakran angolul sem beszélnek). Ezt konkrétan onnan tudom, hogy napi kapcsolatban vagyok velük; de járok ám konferenciákra, védésekre, stb is, ahol beszélek a más intézetekben oktató kollégákkal és valahogy 5 perc alatt eljutunk ehhez a problémához. Nem vagyok pedig egy szigorú vérengző, de mondjuk elvárnám, hogy egy biológus hallgató felismerje a katicabogarat, és ha azt elküldöm, akkor ne kezdjen el fenyegetni, hogy majd megy az oktatásügyi dékánhelyetteshez, hogy én milyen egy szemétláda vagyok. Ez konkrét, mindennapos példa, és mondom, nem csak nálunk esik ez meg! Kedves fiatalok, ilyen szintű felsőoktatásban szeretnétek diplomát szerezni?! Kedves kollégák, ilyen szintű felsőoktatásban szeretnének oktatni?! Tudomásul kell venni, hogy a válogatatlan tömeg lehúzza azt a 10%-ot, aki méltó a képzésre (az "ilyen f* vagy, hogy tanulsz a vizsgákra, gyere inkább ba*unk be" közösségbe valahogy meg kell próbálni beilleszkedni)! A kormány most próbál tenni valamit mindez ellen. Mondom, sok mindent másképp csinálnék, mint a kormány, de a tüntetések most nem azokról a problémákról szólnak. Nem hallom a "le a tömegképzéssel, le a bolognai rendszerrel" kulcsszavakat. Hol voltak a mostani tüntető oktatók és politikusok, amikor behozta a ballib kormány a bolognai rendszerű lebutított tömegképzést?! Jó gondolkozást! |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Szigorúbb büntetést Rozit, a kiskutyát megkínzó férfinak!
18223 Létrehozva: 2025-09-05
Kiállás a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumért
515 Létrehozva: 2025-09-06
Maradjon Csopakon a csopaki nádas! Nem támogatjuk a vitorlásklubok előtti kőszóráson belüli csopaki nádas Tihanyba áttelepítését, melynek valódi célja kikötőhelybővítés
441 Létrehozva: 2025-09-05
A vaddisznók életének és természetes élőhelyének védelmében❗🐗💚🌳
369 Létrehozva: 2025-08-27
A postások is megérdemlik a 150 000 forintos bérkiegészítést!
358 Létrehozva: 2025-09-05
A tejfehérje-allergia is legyen jogosult támogatásra Magyarországon
261 Létrehozva: 2025-09-03
Felnőtt autisták: nem vagyunk láthatatlanok!
680 Létrehozva: 2025-07-31
10 milliárd - nemzeti konzultáció helyett az egészségügynek!
203 Létrehozva: 2025-09-08
A Martsa Műterem és Művészkert megmentéséért
196 Létrehozva: 2025-09-03
Börtönbe az állatkínzókkal !
120 Létrehozva: 2025-09-07
Ne haljon meg több gyerek!!!!
92 Létrehozva: 2025-09-02
A Budapesti Wesley Iskolák megmentésére, működésének engedélyezésére szülői és támogatói kezdeményezés
3212 Létrehozva: 2024-08-29
Állatkinzó Regisztert Magyarországra!
70 Létrehozva: 2025-09-01
Vértes Üdülőpark üdülőövezetének lakóövezetté minősítése
66 Létrehozva: 2025-08-26
Szilas Természetvédelmi Terület közvetlen közelében giga lakópark építésének felfüggesztése és környezetvédelmi vizsgálat kezdeményezése
712 Létrehozva: 2025-07-22
Petíció az izraeli népirtás és területfoglalás elítélésére
312 Létrehozva: 2025-08-06
Győri Édes Gluténmentes keksz gyártásának folytatása
1148 Létrehozva: 2025-08-25
Mondóka folytatása Mariannal
42 Létrehozva: 2025-09-01
Palesztin-Magyar szolidaritási park létrehozása
38 Létrehozva: 2025-09-05
Otthonápolási Díj Emelés!!
929 Létrehozva: 2025-08-18