A választói összefogást támogató nyilatkozat
Demokraták |
/ #1537 Együtt 2014!!!2012-11-18 21:39Ez igen...Az önkormányzati adósságok pénteken nyilvánosságra került listája új megvilágításba helyezi azt a tényt, hogy Rogán Antalt, az Állami Számvevőszék a "Hagelmayer István díjjal" tüntette ki. Eddig is tudtuk, hogy az Állami Számvevőszéket minden politikai befolyástól távol tartó alapító elnökről elnevezett díjat, Domokos László, a Fidesz korábbi politikusa adományozta a Fidesz mai frakcióvezetőjének. A közpénzek kezelésének nyilvánosságát és átláthatóságát biztosítani hivatott szervezet tüntette ki, azt az V. kerületi polgármestert, aki az őt sztároló napilap reklámozására állított köztéri szobrot a Belvárosban és társasházi szomszédját bízta meg egy 120 milliós kommunikációs feladat ellátásával. A minap közzétett lista pedig arról tanúskodik, hogy a közpénzek felelős elköltésének ellenőrzésével megbízott intézmény kitüntetését a főváros legeladósodottabb kerületének vezetője nyerte el.A Demokratikus Koalíció kíváncsian várja, ezek után mikor tünteti ki a korábban szlovák rendszámú autóval közlekedő Bayer Zsoltot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, Orbán Viktort az Országgyűlés Magyar-Örmény, Kövér Lászlót annak Magyar-Izraeli Baráti Tagozata, Vona Gábort pedig a Magyarországi Cigány Kisebbségi Önkormányzat. |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4717 Létrehozva: 2025-06-09
PamKutya koncert
2459 Létrehozva: 2025-06-09
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1455 Létrehozva: 2025-06-30
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3442 Létrehozva: 2025-06-06
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
1108 Létrehozva: 2025-06-19
‘Kuss’nál kuss!
859 Létrehozva: 2025-07-01
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
821 Létrehozva: 2025-07-03
A kassai magyar oktatás jövője
597 Létrehozva: 2025-07-04
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
454 Létrehozva: 2025-06-17
OG Fluor koncert
4250 Létrehozva: 2025-05-14
SP Koncert
367 Létrehozva: 2025-06-24
Fogjunk össze az igazságos békéért!
315 Létrehozva: 2025-06-19
#kilmafegyever #klimaterror #emberiség elleni büntett! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívül eszelős és kockázatos beavatkozásra!
292 Létrehozva: 2025-04-30
A debreceni fizetős parkolási övezetek bővítésének azonnali felülvizsgálatáért
181 Létrehozva: 2025-06-13
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
172 Létrehozva: 2025-06-30
Mentsük meg a kisváci Dunapartot!
159 Létrehozva: 2025-06-19
Védjük meg a Margit-sziget mókusait – Pórázra a kutyákat a közparkokban is!
131 Létrehozva: 2025-06-30
Legyen ivókút a József téren!
115 Létrehozva: 2025-07-01
Óvjuk meg a dunakeszi reptér jelenlegi állapotát!
111 Létrehozva: 2025-07-08
Kérelem a Malom-tó strandbelépő árainak módosítására és kedvezmények bevezetésére a helyi lakosság számára
91 Létrehozva: 2025-07-06