A Demokratikus Koalíció feloszlatása
Vendég |
/ #239 Az őszödi lebukás2012-07-22 19:30Persze, igazat beszélt itt a bűntársainak, zárt ajtók mögött azzal kapcsolatban, hogy a megelőző másfél-két évben éjjel-nappal hazudtak a választópolgároknak és mindent megtettek, hogy ne bukjanak le. Meg hogy valójában semmiféle kormányzati teljesítményt nem tudtak felmutatni. " Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére. Semmit." |
|
Más felhasználók által támogatott petíciók
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Koszta Péter műsorvezető legyen az Rtl-nél vagy a Tv2-nél
1787 Létrehozva: 2025-07-18
Traff Park Visszahozása
1137 Létrehozva: 2025-07-29
🎤 We Want Stray Kids to Visit Hungary in 2026!
1019 Létrehozva: 2025-07-16
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
3477 Létrehozva: 2025-07-11
Szilas Természetvédelmi Terület közvetlen közelében giga lakópark építésének felfüggesztése és környezetvédelmi vizsgálat kezdeményezése
638 Létrehozva: 2025-07-22
Rebeccát vissza a Dóm térre 2026-ban is!
615 Létrehozva: 2025-07-30
Maradjon a csopaki volt BAHART mólószár közhasználat elől el nem zárható parti sétány az új Vízparti Tervben is!
606 Létrehozva: 2025-07-20
‘Kuss’nál kuss!
1643 Létrehozva: 2025-07-01
Petíció a Farkasréti temető összes bejáratának nyitvatartásáért
496 Létrehozva: 2025-07-16
Lana Del Rey 2026 sziget fesztivál
414 Létrehozva: 2025-08-09
A kassai magyar oktatás jövője
1086 Létrehozva: 2025-07-04
Legyen a setlisten a spanom2
359 Létrehozva: 2025-07-29
Ne tartsa be a Ferencváros férfi labdarúgócsapata az MLSZ 4+1 magyar ajánlását !
293 Létrehozva: 2025-07-26
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1903 Létrehozva: 2025-06-30
Vác város közbiztonságának sürgős javítása!
2041 Létrehozva: 2025-07-10
Ne hagyjuk szó nélkül!
216 Létrehozva: 2025-08-07
M2: ne az időt, hanem az aszfaltot húzzák!
189 Létrehozva: 2025-07-20
Tisztességes sportfogadást a TippmixPro-n – Tiltsák el az értelmetlen korlátozásokat
188 Létrehozva: 2025-07-14
Kicsieko koncert
162 Létrehozva: 2025-08-02
Heves, Heves város Gyorsétterem
149 Létrehozva: 2025-08-04