Uniós jogok és ítéletek betartatása a magyar bankoknál
Vendég |
/ #222012-06-18 11:40A petíció tartalmával egyetértek, annál is inkább, mivel a magyarországi bankok a "devizahitelnek" nevezett forinthiteleik havi törlesztőrészleteinek tisztességtelen megduplázásával fizetésképtelen helyzetbe hozták banki ügyfeleiket -engem,bennünket is!- és ezt a tisztességtelenséget -a Ptk. 209. A. pontjának súlyos megsértését!! - a Szegedi Ítélőtábla is kimondta - jogerős ítéletében! Ennek ellenére a bankok semmit nem tettek és semmit nem tesznek az ügyféllel annak idején kétoldalúan aláírt szerződésben foglaltak helyreállítására.Ez pedig egy jogállamban, mint amilyen Magyarország is, megengedhetetlen, hogy egy adott országban működő bank ne tegyen eleget azon ország jogerős bírói ítéletének, amelyben működik a bank, legyen az nemzeti bank, vagy külföldi érdekeltségű, de Magyarországon működő leánybank.Annak idején a bankok is úgy kapták meg működési engedélyüket,hogy az ország törvényeit minden körülmények között be-és megtartják! Márpedig a Ptk. 209.§.-a ma is érvényben van, tehát ennek megfelelően kell a T.Bíróságnak köteleznie a bankokat az ügyfeleik külön, egyénenkénti perlése nélkül! A Törvény betartása minden magán és jogi személyiség részére kötelező és azt meg is kell, kellene követelni, ha másképp nem megy, komoly bírság kiszabása mellett kell és szükséges ennek érvényt szerezni! Szeged, 2012. június 18. Rucz Tibor |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4695 Létrehozva: 2025-06-09
PamKutya koncert
2447 Létrehozva: 2025-06-09
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3440 Létrehozva: 2025-06-06
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1381 Létrehozva: 2025-06-30
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
1108 Létrehozva: 2025-06-19
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
798 Létrehozva: 2025-07-03
‘Kuss’nál kuss!
685 Létrehozva: 2025-07-01
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
454 Létrehozva: 2025-06-17
OG Fluor koncert
4250 Létrehozva: 2025-05-14
A kassai magyar oktatás jövője
423 Létrehozva: 2025-07-04
SP Koncert
365 Létrehozva: 2025-06-24
Fogjunk össze az igazságos békéért!
313 Létrehozva: 2025-06-19
#kilmafegyever #klimaterror #emberiség elleni büntett! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívül eszelős és kockázatos beavatkozásra!
290 Létrehozva: 2025-04-30
A debreceni fizetős parkolási övezetek bővítésének azonnali felülvizsgálatáért
181 Létrehozva: 2025-06-13
Mentsük meg a kisváci Dunapartot!
159 Létrehozva: 2025-06-19
Védjük meg a Margit-sziget mókusait – Pórázra a kutyákat a közparkokban is!
129 Létrehozva: 2025-06-30
Petició a " virtuális autizmus" kifejezès kàros hasznàlata ellen- az autizmus spektrumzavarral èlő gyermekek vèdelmèben
113 Létrehozva: 2025-06-07
Legyen ivókút a József téren!
112 Létrehozva: 2025-07-01
Mondjunk NEM-et a lakosokon áttipró logisztikai csarnok beruházóknak!!!
88 Létrehozva: 2025-06-17
Multifunkciós Honvéd Veterán Otthont!
114 Létrehozva: 2024-05-15