Schmitt Pál lemondásáért.
Fagyi |
/ #44 Visszanyaló fagyi!2012-04-02 16:02A SOTE rektora idő előtt lemondott! "Harrach Péter szerint valóban emlékezetes lesz ez nap, már csak azért is, mert az ellenzék már Schmitt Pál utódját keresi. A KDNP frakcióvezetője szerint az államfő döntése olyan erkölcsi nagyságról tett tanúbizonyságot, amit az ellenzék nem tett meg. Szerinte a doktori dolgozat a múlt üzenete, egy olyan rendezetlen világból jött, amikor sokan hasonlóan jártak el. Érdemes lenne megnézni azoknak a dolgozatát, akik most hevesen bírálják az államfőt - tette hozzá." Ebből nekem az jön le, hogy mindenkit-főleg ellenzékieket, de át akarnak vizsgálni-világítani. És félek tőle, hogy fognak találni náluk is szabálytalanságokat, még akkor is, ha közben nincs! Sőt én félek, hogy a fiatalok-hallgatók-egyetemisták is alaposan át lesznek vizsgálva egészen az óvodáig! Ez a 22-es csapdája. Ha marad Schmitt és nem vonulunk fel ellene azzal a saját szegénységi bizonyítványunkat állítjuk ki, de most, hogy elértük célunkat, félő, hogy sok -amúgy szabályosan és sok munkával megszerzett doktori, diploma esetleg érettségi lesz az elkövetkezendő hónapokban visszavonva! Az egész plágium ügyben az a gyanús, hogy Schmitt végig a saját igazát és ártatlanságát hangsúlyozta, mégis elfogadta a rektori tanács döntését és lemondott! -én hasonló helyzetben foggal körömmel küzdöttem volna, vagy beismertem volna, hogy hibáztam, de ez csak annak a bizonyítéka, hogy történt valami susmus, de mégis emelt fővel ártatlanul mint a ma született bárány távozhasson. Sajnos meg lesz ennek még a böjtje! -félő, hogy a fagyi hamarosan vissza nyal! |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4710 Létrehozva: 2025-06-09
PamKutya koncert
2453 Létrehozva: 2025-06-09
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3440 Létrehozva: 2025-06-06
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1419 Létrehozva: 2025-06-30
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
1108 Létrehozva: 2025-06-19
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
818 Létrehozva: 2025-07-03
‘Kuss’nál kuss!
724 Létrehozva: 2025-07-01
A kassai magyar oktatás jövője
528 Létrehozva: 2025-07-04
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
454 Létrehozva: 2025-06-17
OG Fluor koncert
4250 Létrehozva: 2025-05-14
SP Koncert
366 Létrehozva: 2025-06-24
Fogjunk össze az igazságos békéért!
315 Létrehozva: 2025-06-19
#kilmafegyever #klimaterror #emberiség elleni büntett! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívül eszelős és kockázatos beavatkozásra!
292 Létrehozva: 2025-04-30
A debreceni fizetős parkolási övezetek bővítésének azonnali felülvizsgálatáért
181 Létrehozva: 2025-06-13
Mentsük meg a kisváci Dunapartot!
159 Létrehozva: 2025-06-19
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
145 Létrehozva: 2025-06-30
Védjük meg a Margit-sziget mókusait – Pórázra a kutyákat a közparkokban is!
130 Létrehozva: 2025-06-30
Legyen ivókút a József téren!
114 Létrehozva: 2025-07-01
Kérelem a Malom-tó strandbelépő árainak módosítására és kedvezmények bevezetésére a helyi lakosság számára
91 Létrehozva: 2025-07-06
Mondjunk NEM-et a lakosokon áttipró logisztikai csarnok beruházóknak!!!
88 Létrehozva: 2025-06-17