Tiltakozás a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás miatt
Vendég |
/ #7620 Re: Lesz még Magyar Köztársaság !!!2012-02-06 14:12#7619: - Lesz még Magyar Köztársaság !!! Bárki vagy is, egyetértek Veled. Egyszer csak felébred a megvezetett nép, páran már ébredeznek. Kemény munka lesz ezt az országot kivezetni abból, amiben a FIDESZ-kormány hagyni fogja. Egyben azért is szurkoljunk, hogy a FIDESZ után nehogy a JOBBIK kerüljön hatalomra, mert az aztán az országot a Föld szinével fogja egyenlővé tenni. Az Emberek még nem látják, sokaknak, főleg az antiszemitáknak tetszik is Vona és bandája nézete, de nekünk, a többségnek nagyon nem. Nem tudom, ki látta vagy a helyszínen, vagy TV-ben Magyar Fruzsina beszédét az ÚJ szinháznál, hát az döbbenentes volt és egyben tanulságos. Magyar Fruzsina a beszédében mindent összefoglalt, ami az én lelkemben háborog évek óta. Hiába, ez az ő tanult szakmája, én csak magamban puffogok, nem vagyok a szavak embere. Mindenesetre köszönöm neki azt a beszédet. |
|
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
„NEC-prevenciós alapkezelés – Noel irányelv”
5487 Létrehozva: 2025-05-29
OG Fluor koncert
3957 Létrehozva: 2025-05-14
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3333 Létrehozva: 2025-06-06
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
2886 Létrehozva: 2025-06-09
PamKutya koncert
1723 Létrehozva: 2025-06-09
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
285 Létrehozva: 2025-06-17
Dr Bíró Attiláért és a Jászságért.
265 Létrehozva: 2025-05-25
Legyen elérhető a Biedronka applikáció magyar telefonszámokra is! | Udostępnij aplikację Biedronka także dla węgierskich numerów telefonów!
235 Létrehozva: 2025-05-22
Tegyünk az online gyűlölet ellen!
168 Létrehozva: 2025-05-31
Hozzák vissza a Lift üdítőitalt Magyarországra!
248 Létrehozva: 2024-11-25
Kulturális dolgozók kiállása a véleményszabadság mellett, az “ellehetetlenítési” törvény ellen
134 Létrehozva: 2025-05-20
Balatonkenese csendrendelet módosítás iránti kérelem
115 Létrehozva: 2025-06-06
Petíció a Kertész Utcai Tagóvoda Katica csoportjában tervezett személyi változások visszavonásáért
110 Létrehozva: 2025-05-24
EL A KEZEKKEL A NAP ÉLTETŐ ENERGIÁITÓL! Titkos kísérletek ne veszélyeztessék életünket és jövőnket! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívüli felelötlen és kockázatos beavatkozásra!
151 Létrehozva: 2025-04-30
Petició a " virtuális autizmus" kifejezès kàros hasznàlata ellen- az autizmus spektrumzavarral èlő gyermekek vèdelmèben
104 Létrehozva: 2025-06-07
Petíció a Győr, Simor János Püspök Tér felújítási projektjével kapcsolatban
308 Létrehozva: 2025-05-17
Petíció a Kelemen Béla utcai lakópark építése ügyében
77 Létrehozva: 2025-06-05
Petíció az Aquincumi rét közparkosítása ellen
73 Létrehozva: 2025-05-22
Együtt Kőbányáért.
68 Létrehozva: 2025-05-23
Hatvan-Hort bicikliút megvalósításáért
241 Létrehozva: 2025-05-16