Követeljük a fideszes bűnözők teljes körű elszámoltatását és büntetőjogi felelősségre vonását!
Mészáros Lajosné Bableves Mariska |
/ #404 Ha lesz rá bizonyíték akkor oké, de valószínűbb, hogy csak megkérték,2020-12-03 18:22jól bizonyítja Gyurcsótány igazság beszéde Majd bele döglött, hogy évekig nem csináltak semmit, csak hazudtak reggel meg este. Az ő idején az SZDSZ és a mögötte álló megnevezhetetlen hatalom osztotta a pénzt. Ők jól összelopták magukat, aztán a fő libsi beszólt Gyurcsótánynak, hogy nem azt mondták Feri. hanem azt, hogy menj a p....ba.
A csőd szélén álló ország kormányzását meg átadták a Fidesznek, mondván, hogy na ebből csinálj valamit. Persze Gyurcsótány még elképzelni sem tudta ( vagy elképzelni sem merte ),amit Matolcsi tanácsára Orbán megtett, tudniillik a multik megadóztatását a csőd elkerülése érdekében. No ezért jobb az Orbán vezette kormány, mint az ellenzékiek. |
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
A Telekom Veszprém KC számára a megfelelő szakmai stáb összeállítása
1881 Létrehozva: 2024-05-07
Madárhegy BEÉPÍTÉSE ELLEN! Elég a fakivágásokból!
1758 Létrehozva: 2024-05-02
Petíció Somos András műsorvezető visszatéréséért
3417 Létrehozva: 2024-02-25
Legyen verseny a magyar média- és szórakoztatóiparban!
2099 Létrehozva: 2023-01-05
LEGYEN TIÉD A BELVÁROS, NE VESSZEN EL A SZAVAZATUNK!
548 Létrehozva: 2024-04-29
Kaufland mobilalkalmazás elérése Magyarországról
513 Létrehozva: 2024-05-11
Apa és dúla jelenléte egyszerre a szülésnél a Szent Margit Kórházban
489 Létrehozva: 2024-04-24
A MELLRÁKSZŰRÉS ÉLETET MENTHET! PETÍCIÓ A SZENTENDREI MELLRÁKSZŰRÉS VISSZAÁLLÍTÁSÁÉRT!
473 Létrehozva: 2024-05-04
Orvosok a TISZTÁNLÁTÁSÉRT: Védjük meg a gyerekeket magyarországon! Elég volt az OLTÁS TERROR-ból: Tegyük választhatóvá a kötelező gyerek oltásokat!
443 Létrehozva: 2024-04-24
Helyezzék vissza dr. Szepesvári Szabolcsot a kiskunhalasi kórház élére
279 Létrehozva: 2024-04-29
Összefogás a HÉV-en zaklatott kislányt védelmező apuka ügyében
49508 Létrehozva: 2024-02-07
A budaörsi Napsugár játszótér természeti, környezeti védelme
266 Létrehozva: 2024-04-16
Segítsenek! Állítsuk meg a gyermekek fejlődésére káros, gyűlölet-és félelemkeltő plakátok kihelyezését!
144 Létrehozva: 2024-04-26
Petíció Dunai Mónika országgyűlési képviselő lemondása érdekében
135 Létrehozva: 2024-05-08
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
5564 Létrehozva: 2023-07-26
Teherforgalom korlátozása a 42-es főúton Berettyóújfalu és Ártánd között
188 Létrehozva: 2024-04-11
Petíció Vidnyánszky Attila elbocsátásáért
938 Létrehozva: 2023-12-23
Élhetőbb Verőcét, mondjunk "NEM"-et a Gigaprojektre!
193 Létrehozva: 2024-04-01
Az egyház a híveké és nem a politikusok játszótere: Balog Zoltánnak mennie kell.
1138 Létrehozva: 2024-03-21
Apa és dúla együttes jelenléte a vajúdás és a szülés alatt a Nyíregyházi Jósa András Tagkórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztályán
612 Létrehozva: 2024-04-06