Beszéljünk megoldható problémákról!
Szakács Béla Vendég |
/ #212016-11-11 16:24Nem a politikai csatározás a célom. Csak próbálok együtt gondolkodni Az eddigi választási eredmények, a közvéleménykutatás-ok egyaránt azt mutatják, hogy a magyarság szavazata alapján az RMDSZ az a szervezet, amely egyáltalán labdába rúghat a 2016-os parlamenti választáson. S úgy néz ki, hogy a román többségnek is szüksége van egy kezelhető, kirakatképviselet-re, amelyet majd lehet mutogatni, lehet rá hivatkozni. Akaratlanul feltevődik a kérdés, hogy mi lenne az előnyösebb, egy a lehetőségekben erősen korlátozott, belesimuló parlamenti képviselet, vagy egy erősebb, a közösségi érdekeket előnybe helyező parlamenten kívüli, elkötelezettebb érdekképviselet? Érdemes lehetne végigjárni a lehetőségeket. A pakliban az is benne lehetne, hogy parlamenti képviselet nélkül, lehetőség lehetne a szervezet megújulására, mert eltűnnének a szervezet élén álló megélhetési politikusok és azok holdudvarai. Egy több mint egy millió egyénből álló közösség elég erős lehet, akár egy új alapokon szerveződő valós érdekképviseletet felvállaló, együttműködő szervezetek létrehozásában is. És vannak erre utaló jelek. Ezek között fontos jelzésértékkel bír ez apetíció is, amely megoldható problémákat sorol fel. És biztos, hogy együtt gondolkodva, további lehetőségek is előkerülhetnek. És, habár erősen kétlem, de az is benne van a pakliban, hogy a civilek hathatós közreműködésével, a társadalmi nyomás hatására, a jelenleg legnagyobb támogatással biró szervezet is képes lehet megújjúlni, a társadalmi elvárásoknak megfelelő, együttműködő szervezetté alakulni. Vajon lesz erre, a választások után is érvényben maradó fogadókészség? |
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
896 Létrehozva: 2025-04-25
Töröljék el a kötelező MESZK tagságot
5745 Létrehozva: 2024-03-03
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
404 Létrehozva: 2025-04-18
Petíció az Isaszeg és Dány közötti 3102-es út felújításáért!
393 Létrehozva: 2025-04-17
Kiállok a Veres1 Színház mellett!!!
380 Létrehozva: 2025-04-13
Állítsák le az RSzKF és egyéb "kétes diagnósztikai hibák" ürügyén az állatok válógatás nélküli legyilkolását, követeljük az életpárti és állatgyógyászati alternatívák bevezetését!
3710 Létrehozva: 2025-04-02
Húsvéti Nyilatkozat és baráti levél polgártársainkhoz - amicus curiae
318 Létrehozva: 2025-04-23
KÖVETELJÜK a jogi, etikai és tudományos alapok felelösségteljes érvényesülését minden oltás tekintetében!
238 Létrehozva: 2025-04-30
Az állatok, a gazdák és a magyar vállalkozások védelmében – emberséges, etikus és független járványkezelést!
1276 Létrehozva: 2025-03-30
Ne zárják be a jászberényi Fürkész Óvodát!
173 Létrehozva: 2025-04-21
Helyi védelmet a Monor környékén élő védett és fokozottan védett növény- és állatfajok számára!
171 Létrehozva: 2025-04-28
Maxim Imola úszásoktatásának engedélyezésére való kérelem
92 Létrehozva: 2025-04-15
Ne csökkentsék a boldogi óvodai csoportok számát!
88 Létrehozva: 2025-05-09
Irodalomtörténészek állásfoglalása Takaró Mihály Széchenyi-díjjal történt kitüntetéséről
84 Létrehozva: 2025-05-02
Biotermékeket a közétkeztetésbe!
84 Létrehozva: 2025-04-14
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
6959 Létrehozva: 2023-07-26
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOT A TERMÉSZET HELYETT!!!!!
801 Létrehozva: 2025-01-19
Ne oltsák be a gyerekeket a szülő beleegyezése nélkül!
62 Létrehozva: 2025-04-15
Egy gyermekes családok SZJA mentessége/Támogasson minket
2313 Létrehozva: 2025-03-04
🚶♀️🚴♂️ Biztonságosabb Kéktó sétányt Délegyházán! 🧒🐶
58 Létrehozva: 2025-04-30