Tiltakozás a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás miatt
Vendég |
/ #5779 A hitelminősítők alkonya2011-11-27 14:52"Rájár a rúd a hiteltelen hitelminősítőkre Szigorú új szabályokat javasolt az Európai Bizottság kedden a hitelminősítő intézetekre vonatkozóan." "Több forrásból származó adatok független értékelésén alapuló rendszerrel váltaná fel a nagy amerikai hitelminősítők egyeduralmát Európában Christine Lagarde francia pénzügyminiszter." "A három nagy hitelminősítő szétdarabolására hívott fel az EU igazságügyi biztosa, Vivian Reding annak érdekében, hogy letörjék a Moody's-Fitch-S&P hármastól való függést. A másik lehetőség Reding szerint, hogy új, európai és ázsiai intézeteket hoznak létre - közölte a Die Welt német lap" "A három nagy hitelminősítő cég (a Moody’s, a Fitch és a Standard & Poor’s) sokak szerint nyakig benne volt a 2008-as krízis kialakulásában és az eurózóna bajainak elmélyülésében is. A Der Spiegel magazin a minősítők világába enged bepillantást. Moritz Krämerről, a Sandard & Poors európai államadósságokat minősítő részlegének fejéről a munkájával összefüggésben úgy beszélnek, hogy „nagyon veszélyes” és „parázsló” figura, egyike azoknak a „halálos embereknek”, akik „destabilizálták egész Európát” – olvasható a Der Spiegel cikkében. Sokak meggyőződése, hogy kollégáival együtt hozzájárult a görög, portugál és ír államkötvények bóvlivá süllyesztéséhez, így ezen országoknak sokkal nehezebb a finanszírozásukhoz szükséges további kölcsönökhöz jutni." "Amerikai keselyűk keringenek Európa felett Van olyan elemező, aki úgy véli, hogy az amerikai bankok haszonélvezői lennének egy európai pénzügyi összeomlásnak. A Fitch éppen ellenkezően látta ezt a héten.Az amerikai pénzintézetek nem vesztesei, hanem nyertesei lennének egy európai bankválságnak - állítja Rick Bove, a Rochdale Securities pénzügyi szolgáltató cég elnökhelyettese. A szakértő ezzel reagált a Fitch szerdai jelentésére, amelyben a hitelminősítő arra figyelmeztetett, hogy komoly csapást mérne az amerikai bankokra, ha az eurózó egy vagy több állama fizetésképtelenné válna, s így nem tudná visszavásárolni kötvényeit. A Fitch szerint ennek az a magyarázata, hogy a tengerentúli pénzintézetek kezében is jelentős európai államkötvény-állomány van. Bove két érvvel támasztja alá álláspontját. Az egyik szerint az amerikai bankok kevés európai pénzintézeti kötvényt tartanak a kezükben, a másik szerint a bizonytalan helyzetű európai pénzintézetek helyett részben amerikai bankokkal keresnének kapcsolatot az ügyfeleik. Szerinte az európai pénzügyi szektor jövője kétséges lehet, ám az, hogy bajainak a szektor Európán kívüli szereplői a haszonélvezői, az nem. Az európai kitettséggel összefüggésben a Fifth Third Bancorp példáját hozza fel például. Ez a bank kevesebb mint 500 millió dollár értékű állampapírt tart 78,2 milliárd dolláros hitelportfóliójában. Ugyanakkor részvényeinek ára - akárcsak a többi amerikai pénzintézet papírjaié - minden Európából érkező rossz hírre csökken. A pánik igazságtalan A részvények ugyan esnek az európai pánik hatására, de ettől még ez a bank nem európai pénzintézet, hanem amerikai, amelynek hazai piacán kell helyt állnia. Ezért elvárható lenne, hogy piaci értékét amerikai teljesítménye alapján ítéljék meg a befektetők, ami a gazdaság lassulása ellenére sem rossz - véli Bove. További példaként a PNC Financial pénzintézetet említi. Véleménye szerint nem korrekt, hogy e bank piaci értéke az európai helyzet miatt nyomott, és úgy véli, biztosan hasznot húz majd az öreg kontinens bajaiból. Ha a Toyota bukik, a GM szárnyal Bove a befektetőknek küldött e-mailjében az autógyártók helyzetét említette példaként, nevezetesen azt, milyen hatással jár a Toyota idei szenvedése az amerikai autógyártókra. A márciusi japán földrengés miatt ellátási nehézségekkel küszködő japán autógyártók bajából egyértelműen hasznot húznak versenytársaik. Az európai bankok részben vagyonuk, eszközeik egy részének eladásával javítják tőkemegfelelési mutatójukat - azaz a nevezőt csökkentik a tőketartalék/saját tőke hányadosban -, ami a külföldi, köztük az amerikai bankok malmára hajtja a vizet. Ezek lesznek ugyanis a vevők az ilyen üzletekben. Bove szerint ezért az amerikai bankok befektetőknek egyáltalán nem kell tartaniuk az európai bankválság hatásaitól." Na, akkor most csak ennyit a bóvlizó vinnyogásotokról, ti hihetetlenül visszataszító, aljas büdöskomcsi férgek! Ezért minősítették le - a makrogazdasági adatok alapján indokolatlanul - Magyarország hitelképességét múlt csütörtökön. Igazán jól jellemez benneteket, büdöskomcsi tetvek, hogy ti ezen ujjongtok, förtelmes büdöskomcsi csürhe... |
|
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4711 Létrehozva: 2025-06-09
PamKutya koncert
2453 Létrehozva: 2025-06-09
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3440 Létrehozva: 2025-06-06
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1419 Létrehozva: 2025-06-30
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
1108 Létrehozva: 2025-06-19
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
818 Létrehozva: 2025-07-03
‘Kuss’nál kuss!
725 Létrehozva: 2025-07-01
A kassai magyar oktatás jövője
529 Létrehozva: 2025-07-04
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
454 Létrehozva: 2025-06-17
OG Fluor koncert
4250 Létrehozva: 2025-05-14
SP Koncert
366 Létrehozva: 2025-06-24
Fogjunk össze az igazságos békéért!
315 Létrehozva: 2025-06-19
#kilmafegyever #klimaterror #emberiség elleni büntett! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívül eszelős és kockázatos beavatkozásra!
292 Létrehozva: 2025-04-30
A debreceni fizetős parkolási övezetek bővítésének azonnali felülvizsgálatáért
181 Létrehozva: 2025-06-13
Mentsük meg a kisváci Dunapartot!
159 Létrehozva: 2025-06-19
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
146 Létrehozva: 2025-06-30
Védjük meg a Margit-sziget mókusait – Pórázra a kutyákat a közparkokban is!
130 Létrehozva: 2025-06-30
Legyen ivókút a József téren!
114 Létrehozva: 2025-07-01
Kérelem a Malom-tó strandbelépő árainak módosítására és kedvezmények bevezetésére a helyi lakosság számára
91 Létrehozva: 2025-07-06
Mondjunk NEM-et a lakosokon áttipró logisztikai csarnok beruházóknak!!!
88 Létrehozva: 2025-06-17