deviza alapú csalás ellen
Vendég |
/ #4802016-07-15 08:31Családommal együtt szintén sértettjei vagyunk e csalásnak, amely az életünket ellehetetlenítette. Egészségünk és életminőségünk az eltelt 8-9 év alatt összeomlott, "köszönhetően" ennek a bűnös csaló társaságnak a manipulációi miatt. Jelen időszakban közöltük a Csányi-féle intézettel, hogy büntetőjogi feljelentéssel élünk ellenük. Most várjuk a válaszukat. A közösségi feljelentés indokolt, de már jóval korábban kellett volna megtenni. A nagy bajt viszont abban látom, hogy azoknak kellene a törvény erejével fellépni a tolvaj bankokkal és a vezetőikkel szemben, akik velük együtt benne vannak ebben a pénzügyi bűnszervezetben. Ráadásul véleményem szerint az EU-tól se várhatunk érdemi segítséget, hiszen az Ő érdekük is az, hogy a megkárosított hitelesek pénze ne kerüljön vissza a károsultakhoz. Tehát ez egy ördögi kör, ami nem a mi érdekünket szolgálja. Sajnos, úgy látom, hogy egy egészen drasztikus cselekedetre lenne szükség részünkről, ami akár a megfélemlítés erejével hatna rájuk. Egyébként azzal, hogy a facebookon írogatjuk sérelmeinket és a véleményünket- habár sok okos dolgot tudhatunk meg ezekből-, jelentős változást ezzel nem érhetünk el ! Üdv.: Csákiné Ági |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Töröljék el a kötelező MESZK tagságot
5839 Létrehozva: 2024-03-03
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
910 Létrehozva: 2025-04-25
KÖVETELJÜK a jogi, etikai és tudományos alapok felelösségteljes érvényesülését minden oltás tekintetében!
499 Létrehozva: 2025-04-30
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
407 Létrehozva: 2025-04-18
Petíció az Isaszeg és Dány közötti 3102-es út felújításáért!
394 Létrehozva: 2025-04-17
Kiállok a Veres1 Színház mellett!!!
380 Létrehozva: 2025-04-13
Húsvéti Nyilatkozat és baráti levél polgártársainkhoz - amicus curiae
318 Létrehozva: 2025-04-23
Állítsák le az RSzKF és egyéb "kétes diagnósztikai hibák" ürügyén az állatok válógatás nélküli legyilkolását, követeljük az életpárti és állatgyógyászati alternatívák bevezetését!
3712 Létrehozva: 2025-04-02
Helyi védelmet a Monor környékén élő védett és fokozottan védett növény- és állatfajok számára!
176 Létrehozva: 2025-04-28
Ne zárják be a jászberényi Fürkész Óvodát!
173 Létrehozva: 2025-04-21
Az állatok, a gazdák és a magyar vállalkozások védelmében – emberséges, etikus és független járványkezelést!
1276 Létrehozva: 2025-03-30
Ne csökkentsék a boldogi óvodai csoportok számát!
115 Létrehozva: 2025-05-09
Maxim Imola úszásoktatásának engedélyezésére való kérelem
92 Létrehozva: 2025-04-15
Biotermékeket a közétkeztetésbe!
89 Létrehozva: 2025-04-14
Irodalomtörténészek állásfoglalása Takaró Mihály Széchenyi-díjjal történt kitüntetéséről
84 Létrehozva: 2025-05-02
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
6961 Létrehozva: 2023-07-26
Ne oltsák be a gyerekeket a szülő beleegyezése nélkül!
66 Létrehozva: 2025-04-15
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOT A TERMÉSZET HELYETT!!!!!
801 Létrehozva: 2025-01-19
🚶♀️🚴♂️ Biztonságosabb Kéktó sétányt Délegyházán! 🧒🐶
58 Létrehozva: 2025-04-30
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
57 Létrehozva: 2025-04-25