Mondj nemet a sorkötelezettség visszaállítására!

Atti

/ #338 A sorkatonaságról

2011-10-23 10:44

Annak idején én már bele estem a 18 hónapi szolgálati időbe. Akkor én is piszkosul utáltam, pláne úgy, hogy családos 1 gyerekes apa voltam. DE! Azt hiszem szükségem volt rá. Kitartást, szorgalmat, fegyelmet tanultam. A családom is megsínylette, feleségem gyesen volt, nagyon szegények voltunk, de ő is sok mindent tanult ebben a másfél évben. Egyedül kellett helytállnia, intézni a dolgainkat, megteremteni a betevőt mindkettőjüknek. Most már azt kell, hogy mondjam a mai fiatal fiúknak igenis szükségük lenne a sorkatonai szolgálatra. Tisztelet a kivételnek, nagy részük olyan mint a "tornából felmentett" kis horpadt szobatudós. Mentálisan és fizikailag is sok megpróbáltatás ért akkoriban, de megerősödtem. A mostani rengeteg kallódó, magával mit kezdeni nem tudó fiatal fegyelmet, és munkát tanulna. Nem is beszélve arról, hogy mi rengeteget dolgoztunk a katonaság alatt. Vasutat építettünk, útépítéseken dolgoztunk, télen biztosítottuk a vasuti közlekedést, eljutottunk a hóval elzárt falvakra, tanyákra, dolgoztunk a gátépítéseken, amellett, hogy legalább alapszinten megtanultuk mi a teendő pl. egy katasztrófa helyzetben. Én legalább 2x, 3x 3 hónapra behívnám a fiatalokat sorkatonai szolgálatra, és visszaállítanám a tartalékos szolgálatot 35-40 éves korig, évente 1x 1 hetes kiképzéssel.