Tiltakozás a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás miatt


Vendég

/ #3751 Hurrá! Bajnai Gordon is sorra kerülhet

2011-10-07 22:32

A hét folyamán az elszámoltatási kormánybiztos hivatala befejezte a Hajdú-Bét károsultjai ügyének vizsgálatát, amelynek eredménye szerint az ügyben egyértelműen megállapítható a Wallis Rt. korábbi vezetőinek felelőssége. Budai Gyula az összefoglaló jelentést átadta az ügyben nyomozó Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak. Emlékeztetett, a Hajdú-Bét-ügyben a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség rendelt el nyomozást hűtlen kezelés, csődbűntett és hivatali visszaélés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.