Tiltakozás a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás miatt
szemüveges |
/ #3167 Re: Re:2011-09-28 17:20Miután úgy látom, hogy három egymás után következő egymondatot írtál, összefoglalom a válaszzomat, bár nem minden írásod szólt az én egyetlen véleményemre: Az országot nem Gyurcsány verte széjjel, hanem módszeresen Orbán és csapata. Ti is tudjátok, hisz látta, tapasztalta mindenki, hogya 2002-es választási vereség óta a FIDESZ részéről az ország leamortizálása folyt. Csípőből minden visszautasítottak, mindent meggátoltak a "minél rosszabb, annál jobb" elve alapján. Természetesen híveket az elégedetlen emberekből lehetett toborozni. A folyamatos hazudozás, Gyurcsány szapulása sajnos beérett idővel. Azon kívül a tisztalelkű keresztény Semlyén Zsolt is azt nyilatkozta keresztényi büszkeségében, hogy neki az utolsó 4 évben Gyurcsány leamortizálása volt a feladata, amit maradéktalanul teljesített. És erre ő büszke. Én meg azt mondom, hogy szégyellje magát. Akik oda szavaztak, egyre többen kezdik belátni, hogy mekkora hibát vétettek. Persze vannak fanatikusok, mint Te is, aki elé ha odatartanak egy zöld papírt, melyre Viktor azt mondja, hogy vörös, annak is fogják látni. Ezekkel az emberekkel nem lehet mit kezdeni. Ja, és még valami: Az MszP tényleg lefelé halad a lejtőn, szinte már le is ért, aminek én személy szerint nem örülök. A lejtmenetében sok bűnös szerepe van a FIDESZ-nek is, természetesen nem letagadva a saját hibáikat. Az MszP leamortizálása ugyanolyan szervezetten történt a részetekről, mint Gyurcsányé. Az én tisztalelkű gondolkodásom az ilyen leamortizálósdit nem tudja elfogadni. Ez ugyanolyan, mint amikor a kártyában csal az ember, ott egy jobb kártyaklubban lelövik érte. Az MszP a sok szemétség ellen nem tudott hasonló szemét módon harcolni, nincsenek meg az emberei hozzá. Ezek után győzött az aljasság. Akinek ez tetszik, lelke rajta, de az fog legjobban nyüszíteni valamikor. Látod, a 3157-nek is azt írod: a Te gyerekeid is szemüvegesek? És ha igen? És ha Gyurcsány szemüveges, az is bűn? Én is az vagyok, tehát ugyanolyan bűnöm van, mint Gyurcsánynak. Vagyunk így egy páran. |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
„NEC-prevenciós alapkezelés – Noel irányelv”
5486 Létrehozva: 2025-05-29
OG Fluor koncert
3948 Létrehozva: 2025-05-14
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3323 Létrehozva: 2025-06-06
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
2708 Létrehozva: 2025-06-09
PamKutya koncert
1540 Létrehozva: 2025-06-09
Dr Bíró Attiláért és a Jászságért.
265 Létrehozva: 2025-05-25
Legyen elérhető a Biedronka applikáció magyar telefonszámokra is! | Udostępnij aplikację Biedronka także dla węgierskich numerów telefonów!
235 Létrehozva: 2025-05-22
Tegyünk az online gyűlölet ellen!
168 Létrehozva: 2025-05-31
Hozzák vissza a Lift üdítőitalt Magyarországra!
248 Létrehozva: 2024-11-25
Kulturális dolgozók kiállása a véleményszabadság mellett, az “ellehetetlenítési” törvény ellen
134 Létrehozva: 2025-05-20
Balatonkenese csendrendelet módosítás iránti kérelem
115 Létrehozva: 2025-06-06
Petíció a Kertész Utcai Tagóvoda Katica csoportjában tervezett személyi változások visszavonásáért
110 Létrehozva: 2025-05-24
Petició a " virtuális autizmus" kifejezès kàros hasznàlata ellen- az autizmus spektrumzavarral èlő gyermekek vèdelmèben
104 Létrehozva: 2025-06-07
Petíció a Győr, Simor János Püspök Tér felújítási projektjével kapcsolatban
308 Létrehozva: 2025-05-17
Petíció a Kelemen Béla utcai lakópark építése ügyében
77 Létrehozva: 2025-06-05
Petíció az Aquincumi rét közparkosítása ellen
73 Létrehozva: 2025-05-22
Hatvan-Hort bicikliút megvalósításáért
240 Létrehozva: 2025-05-16
Együtt Kőbányáért.
68 Létrehozva: 2025-05-23
EL A KEZEKKEL A NAP ÉLTETŐ ENERGIÁITÓL! Titkos kísérletek ne veszélyeztessék életünket és jövőnket! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívüli felelötlen és kockázatos beavatkozásra!
112 Létrehozva: 2025-04-30
Tartsuk Csíkszeredában a Drakula-parkot!
65 Létrehozva: 2025-06-04