Ne tűrjük tovább!
hedine |
/ #892015-12-31 10:28Az egész életem arról szólt, hogy dolgoztam a jobb élet reményében. A kormányok jöttek, mentek, igérgettek, de sorsom jobbra-fordulása elmradt, csak nem akart jönni az a sok jó, amivel kecsegtettek. Pedig tettem érte, dolgoztam, tanultam, gyerekeimet tisztességgel felneveltem, diplomás emberek, "hasznos állampolgárai" a nemzetnek!Vagyonom nincsen, számlám hónapról hónapra kiürül, nem nyomorgunk, de szerényen, beosztással élünk! Támogatjuk ebből a kevésből is gyerekeket, igaz már megszürjük, hogy mit váltunk ki győgyszereink közül a patikában. Abban a korban vagyunk, amikor a kicsit tőlünk nyugatabbra élő kortársaink gondtalanul élvezik megérdemelt pihenésüket, igyekeznek regerálódni, hogy minél tovább élvezhessék hátra lévő idejüket szeretteik körében. Mi meg kinlődunk, ahogy eddig is! Közben az igérgetők degeszre tömték magukat, kilopták a jóhiszemű emberek szemét is, így már sokan látni sem látják a valóságot. Azt, hogy kisemmiztek bennünket, "kisembereket", ahogy gúnyosan neveznek több millió magyar állampolgárt! Nekem az életemben sok jó már nem jöhet, és egyre nagyobb az esély, hogy a gyermekeim is erre a sorsra jutnak! Látom keserűségüket, tehetetlenségüket, melybe belesüllyedtek! Nemzetünk egy elátkozott nemzet, aljas, tolvaj, cinikus vezetőivel együtt! A sors általában az elkövetett bűneinkért megfizet nekünk gyarló embereknek.De akik ide juttatták nemzetünket, meddig élhetnek büntetlenül?! Meddig várjunk?! Mit veszíthetünk?! A csillogó szemű, ártatlan unokáink jövőjét beáldozzuk ezeknek a szemeteknek?! Nem! Nem! Nem! Elég volt! |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Szigorúbb büntetést Rozit, a kiskutyát megkínzó férfinak!
31238 Létrehozva: 2025-09-05
10 milliárd - nemzeti konzultáció helyett az egészségügynek!
1776 Létrehozva: 2025-09-08
Maradjon Csopakon a csopaki nádas! Nem támogatjuk a vitorlásklubok előtti kőszóráson belüli csopaki nádas Tihanyba áttelepítését, melynek valódi célja kikötőhelybővítés
1183 Létrehozva: 2025-09-05
Kiállás a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumért
534 Létrehozva: 2025-09-06
A postások is megérdemlik a 150 000 forintos bérkiegészítést!
680 Létrehozva: 2025-09-05
Felnőtt autisták: nem vagyunk láthatatlanok!
938 Létrehozva: 2025-07-31
Támogató levél a Bem Moziért
358 Létrehozva: 2025-09-12
Börtönbe az állatkínzókkal !
179 Létrehozva: 2025-09-07
A Martsa Műterem és Művészkert megmentéséért
289 Létrehozva: 2025-09-03
Vértes Üdülőpark üdülőövezetének lakóövezetté minősítése
108 Létrehozva: 2025-08-26
A vaddisznók életének és természetes élőhelyének védelmében❗🐗💚🌳
430 Létrehozva: 2025-08-27
Szilas Természetvédelmi Terület közvetlen közelében giga lakópark építésének felfüggesztése és környezetvédelmi vizsgálat kezdeményezése
756 Létrehozva: 2025-07-22
Állatkinzó Regisztert Magyarországra!
118 Létrehozva: 2025-09-01
2. Pamkutya koncert
58 Létrehozva: 2025-09-11
Nem kérünk újabb Nemzeti Konzultációt!
54 Létrehozva: 2025-09-08
Petíció az izraeli népirtás és területfoglalás elítélésére
326 Létrehozva: 2025-08-06
Palesztin-Magyar szolidaritási park létrehozása
56 Létrehozva: 2025-09-05
Petíció a mogyoróallergiás kisfiú ügyében elítélt pedagógusért
40 Létrehozva: 2025-09-11
Pamkutya küzdőtér alsó korhatár.
39 Létrehozva: 2025-09-10
A FIUMEI ÚTI FELÜLJÁRÓ FIUMEI ÚT 1-5 ELŐTTI FEDETT TERÜLETÉNEK LEZÁRÁSA
34 Létrehozva: 2025-09-09