Kezdeményezés Érd kerékpárosbaráttá tétele érdekében
Kiss András |
/ #7 Re: Re: Re: Re: Bringabarát várost Érdből2015-09-25 09:51#4: futár - Re: Re: Re: Bringabarát várost Érdből Egyetértek vele, hogy egy alap KRESZ tudást meg kell szereznie mindenkinek, aki közlekedik (vagyis nagyjából mindenkinek), lehetőleg már kisgyerekkorban. De én hatásosabbnak gondolnám az iskolai és az otthoni, szülők általi közlekedési ismeret tanítást, nevelést, mint kötelezővé tenni, vizsgához kötni ezt. Ha ismerjük is az egyes táblákat, a bringás közlekedés speciális szabályait, nincs garancia, hogy azt be is tartjuk. Ezért inkább közlekedési kultúra kérdése szerintem, hogy alkalmazzuk is-e a szabályokat, melyeket alapvetően azért alkottak, hogy biztonságban elérjen mindenki A-ból B-be. Ebből a szempontból véleményem szerint nincs nagy különbség, hogy valaki autót vezet és figyelembe veszi-e pl. a 30-as táblát az iskolánál, vagy kerékpárra ül és figyelembe veszi-e pl. az egyirányú utcákat vagy a piros lámpát. Aki alapvetően szabálykövető, azt nem befolyásolja, hogy épp mivel halad. Ugyanígy, meg kéne érteni, hogy a világítás azért van, hogy lássanak, nem azért, hogy ne kapjon le a rendőr a sarkon. De ez sem megy mindenkinek, ahogy a biztonsági övet sem mindenki kapcsolja be (nekem érthetetlen módon). És hogy mire figyelj biciklin, hogy ne kerülj veszélyes helyzetbe (pl. jobbhorog elkerülése), az sincs feltétlenül a KRESZ könyvekben. Szóval azt hiszem, egyetértünk, legfeljebb az eszközök tekintetében látjuk máshogy a megoldást.
* kieg. a fentiekhez: Ez alapján (nem állítom, hogy reprezentatív a felmérés) a KRESZ tudás birtokában van elméletileg a bringások nagy többsége, hisz jogosítványa is van: http://www.minimalmass.hu/jogositvany-birtokaban-kerekparozol |
|
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
A Telekom Veszprém KC számára a megfelelő szakmai stáb összeállítása
1869 Létrehozva: 2024-05-07
Petíció Somos András műsorvezető visszatéréséért
3179 Létrehozva: 2024-02-25
Madárhegy BEÉPÍTÉSE ELLEN! Elég a fakivágásokból!
939 Létrehozva: 2024-05-02
Legyen verseny a magyar média- és szórakoztatóiparban!
2091 Létrehozva: 2023-01-05
LEGYEN TIÉD A BELVÁROS, NE VESSZEN EL A SZAVAZATUNK!
548 Létrehozva: 2024-04-29
Kaufland mobilalkalmazás elérése Magyarországról
494 Létrehozva: 2024-05-11
A MELLRÁKSZŰRÉS ÉLETET MENTHET! PETÍCIÓ A SZENTENDREI MELLRÁKSZŰRÉS VISSZAÁLLÍTÁSÁÉRT!
470 Létrehozva: 2024-05-04
Apa és dúla jelenléte egyszerre a szülésnél a Szent Margit Kórházban
427 Létrehozva: 2024-04-24
Orvosok a TISZTÁNLÁTÁSÉRT: Védjük meg a gyerekeket magyarországon! Elég volt az OLTÁS TERROR-ból: Tegyük választhatóvá a kötelező gyerek oltásokat!
399 Létrehozva: 2024-04-24
Helyezzék vissza dr. Szepesvári Szabolcsot a kiskunhalasi kórház élére
279 Létrehozva: 2024-04-29
A budaörsi Napsugár játszótér természeti, környezeti védelme
264 Létrehozva: 2024-04-16
Összefogás a HÉV-en zaklatott kislányt védelmező apuka ügyében
49506 Létrehozva: 2024-02-07
Teherforgalom korlátozása a 42-es főúton Berettyóújfalu és Ártánd között
188 Létrehozva: 2024-04-11
Az egyház a híveké és nem a politikusok játszótere: Balog Zoltánnak mennie kell.
1137 Létrehozva: 2024-03-21
Segítsenek! Állítsuk meg a gyermekek fejlődésére káros, gyűlölet-és félelemkeltő plakátok kihelyezését!
144 Létrehozva: 2024-04-26
FCI által regisztrált KÁJ, KAU és Kangal tenyésztők fülvágás tilalma alóli mentessége
285 Létrehozva: 2024-03-22
Petíció Dunai Mónika országgyűlési képviselő lemondása érdekében
134 Létrehozva: 2024-05-08
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
5551 Létrehozva: 2023-07-26
Élhetőbb Verőcét, mondjunk "NEM"-et a Gigaprojektre!
190 Létrehozva: 2024-04-01
Petíció Vidnyánszky Attila elbocsátásáért
938 Létrehozva: 2023-12-23