Együtt a Budai Campusért!
Vendég |
/ #3802015-05-22 19:071964-ben ott végeztem, később ott doktoráltam. Mi büszkék voltunk, hogy a szoc. tábor egy országa egész európát-ezt a pusztulásra ítélt kereszténynek már nem mondható , magát a töröktől megvédeni sem képes fogyasztócentrikus sáskahadat- megelőzve önálló egyetemi szintű oktatást teremtett meg, amelyben nem kis érdeme volt a csabai születésű Mohácsy Matyi bácsinak, melynek eredményeként felépült egy jelentős kertészeti kultura Magyarországon, melyet az északi kulturállamok csodáltak, a magukat demokratának mondó szarházi hazaárulók 25 év alatt feláldoztak a mocskos unió oltárán. Csak erről a gyenge idegzetűek nem mernek beszélni, mert tudják, hogy most is működik a kgb, csak másként hívják. De megérdemli a magyar a sorsát: most azt harsogja büszkén a rádió, hogy a vitézek-egy rablóháborúban, amelyet csúfosan elvesztettek, hány szovjet katonát öltek meg, azzal az "öntudattal", hogy a bíboros megáldotta a magyar fegyvereket. / 5. parancsolat, bár én nem vagyok hívő / Akkor miről beszélünk???????? A tükörbe kellene köpnünk, nem imádkozni pünkösdön és a románokat, szlovákokat szidni. dr. sicz györgy |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
„NEC-prevenciós alapkezelés – Noel irányelv”
5496 Létrehozva: 2025-05-29
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4040 Létrehozva: 2025-06-09
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3393 Létrehozva: 2025-06-06
PamKutya koncert
2305 Létrehozva: 2025-06-09
OG Fluor koncert
4181 Létrehozva: 2025-05-14
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
784 Létrehozva: 2025-06-19
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
434 Létrehozva: 2025-06-17
Dr Bíró Attiláért és a Jászságért.
265 Létrehozva: 2025-05-25
Legyen elérhető a Biedronka applikáció magyar telefonszámokra is! | Udostępnij aplikację Biedronka także dla węgierskich numerów telefonów!
235 Létrehozva: 2025-05-22
EL A KEZEKKEL A NAP ÉLTETŐ ENERGIÁITÓL! Titkos kísérletek ne veszélyeztessék életünket és jövőnket! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívüli felelötlen és kockázatos beavatkozásra!
221 Létrehozva: 2025-04-30
Tegyünk az online gyűlölet ellen!
169 Létrehozva: 2025-05-31
Hozzák vissza a Lift üdítőitalt Magyarországra!
256 Létrehozva: 2024-11-25
Fogjunk össze az igazságos békéért!
161 Létrehozva: 2025-06-19
Balatonkenese csendrendelet módosítás iránti kérelem
115 Létrehozva: 2025-06-06
Petició a " virtuális autizmus" kifejezès kàros hasznàlata ellen- az autizmus spektrumzavarral èlő gyermekek vèdelmèben
111 Létrehozva: 2025-06-07
Petíció a Kertész Utcai Tagóvoda Katica csoportjában tervezett személyi változások visszavonásáért
110 Létrehozva: 2025-05-24
Petíció a Kelemen Béla utcai lakópark építése ügyében
98 Létrehozva: 2025-06-05
Együtt Kőbányáért.
68 Létrehozva: 2025-05-23
Tartsuk Csíkszeredában a Drakula-parkot!
65 Létrehozva: 2025-06-04
Teyföl Teybegríz
62 Létrehozva: 2025-06-17