veszélyes hulladék
Vendég |
/ #72 Re: Re:2015-05-07 05:43A magyar állampolgár teljesen egyenértékű az EU többi állampolgáraival, ha pedig a szellemi örökségét és képességeit vesszük, akkor semmi képen nem szabad alsobbrendűnek éreznie magát, sőt... Amit a közéletben még meg kell tanulni az, hogy a félmegoldások legvégűl sokkal többe kerülnek mint a részben evégeztek. Konkrét esetben: 2006 óta el kezdték a talajvíz javítását, el is értek jó eredményeket, de amint abba hagyták a szennyeződés újra megjelent. Tehát 1,6 milliárd egyszerűen hiába lett el költve. Ha a - nagy valószínűséggel - szennyezett talaj nem lesz eltávolítva, a szél hatására az ártalmas anyagok a porral a levegőbe jutnak, a csapadékvíz által pedig a talajvízbe. Így a környékbeli lakóság egészsége továbbra is veszélyeknek lessz kitéve. A betegek kezelése viszont nem egy olcsó dolog. Ezért NEM szabad beletörődni a nem hozzáértők által sebtiben hozott fél megoldásokba. |
|
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
A Telekom Veszprém KC számára a megfelelő szakmai stáb összeállítása
1860 Létrehozva: 2024-05-07
Madárhegy BEÉPÍTÉSE ELLEN! Elég a fakivágásokból!
879 Létrehozva: 2024-05-02
Petíció Somos András műsorvezető visszatéréséért
3059 Létrehozva: 2024-02-25
Legyen verseny a magyar média- és szórakoztatóiparban!
2081 Létrehozva: 2023-01-05
LEGYEN TIÉD A BELVÁROS, NE VESSZEN EL A SZAVAZATUNK!
548 Létrehozva: 2024-04-29
Kaufland mobilalkalmazás elérése Magyarországról
483 Létrehozva: 2024-05-11
A MELLRÁKSZŰRÉS ÉLETET MENTHET! PETÍCIÓ A SZENTENDREI MELLRÁKSZŰRÉS VISSZAÁLLÍTÁSÁÉRT!
463 Létrehozva: 2024-05-04
Apa és dúla jelenléte egyszerre a szülésnél a Szent Margit Kórházban
387 Létrehozva: 2024-04-24
Orvosok a TISZTÁNLÁTÁSÉRT: Védjük meg a gyerekeket magyarországon! Elég volt az OLTÁS TERROR-ból: Tegyük választhatóvá a kötelező gyerek oltásokat!
380 Létrehozva: 2024-04-24
Helyezzék vissza dr. Szepesvári Szabolcsot a kiskunhalasi kórház élére
279 Létrehozva: 2024-04-29
A budaörsi Napsugár játszótér természeti, környezeti védelme
264 Létrehozva: 2024-04-16
Összefogás a HÉV-en zaklatott kislányt védelmező apuka ügyében
49506 Létrehozva: 2024-02-07
Teherforgalom korlátozása a 42-es főúton Berettyóújfalu és Ártánd között
188 Létrehozva: 2024-04-11
Az egyház a híveké és nem a politikusok játszótere: Balog Zoltánnak mennie kell.
1137 Létrehozva: 2024-03-21
Segítsenek! Állítsuk meg a gyermekek fejlődésére káros, gyűlölet-és félelemkeltő plakátok kihelyezését!
143 Létrehozva: 2024-04-26
FCI által regisztrált KÁJ, KAU és Kangal tenyésztők fülvágás tilalma alóli mentessége
285 Létrehozva: 2024-03-22
Petíció Dunai Mónika országgyűlési képviselő lemondása érdekében
134 Létrehozva: 2024-05-08
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
5550 Létrehozva: 2023-07-26
Petíció az Útőrház utcai gyalogátkelő megépítéséért
116 Létrehozva: 2024-04-16
Élhetőbb Verőcét, mondjunk "NEM"-et a Gigaprojektre!
190 Létrehozva: 2024-04-01