Tiltakozás a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás miatt
Vendég |
/ #19092011-09-16 07:59A történetet ismeritek: Wikileaks sok minden egyéb között Orbánról is kiszivárogtatott egy csomó mindent, amelyek között két olyan mondat szerepelt, amely szerintem kiveri a biztosítékot még a kissé fideszes szavazók körében is: "Ne figyeljenek arra, amit a megválasztásomért mondok!" valamint: "Megtanultam, hogy amikor esélyed van megölni riválisodat, akkor nem gondolkozol, hanem megteszed." Mindkettő esélyes arra, hogy szállóigévé váljon, szétrombolja Orbán karakterét, és végül megbuktassa. A WikiLeaks szivárogtatásával leeresztette az egyik olyan lufit, amely miatt a Fidesz szavazók Orbánra szavaztak: ők elhitték, hogy Orbán még sohasem hazudott. Persze naiv félkegyelműnek kellett lennie annak, aki Orbán ezernyi hazudozását azért nem látta be, mert eddig ő maga még nem mondta, de ha csak ez kellett, most már ez is megvan: maga a szent ember mondta, hogy hazudott. Igaz, pult mögött, sunyiban, és igaz, ezt is képes tagadni, de mégis ő maga mondta. Orbán Viktor elkövette azt a taktikai hibát, hogy reagált a hírre. Bután, ügyefogyottan, erőltetett módon, magyarázkodva reagált, és ezen túl még két nagyon jó dolgot tett ezzel, persze szándékolatlanul: 1) Így már a Fideszes médiabirodalom is kénytelen volt lehozni a hírt. Így a jobboldali olvasók is értesültek róla, mert azelőtt nagyon hallgatott a Fideszes média a dologról. Orbán Viktor ezzel a magyar lakosság széles körében a hiteltelenség szakadéka felé sodródott, vagy talán már bele is esett. A Viki Leaks kissé kifacsarta, mint egy narancsot. Remélhetően a legközelebbi közvélemény-kutatások ezt híven fogják tükrözni, ahogy a Matolcsyzmus bukását, és a megszorításokat is. Nagy szégyen volna az a választók körében, ha mindezt nem büntetnék legalább elfordulássa |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
„NEC-prevenciós alapkezelés – Noel irányelv”
5486 Létrehozva: 2025-05-29
OG Fluor koncert
3947 Létrehozva: 2025-05-14
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3317 Létrehozva: 2025-06-06
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
2601 Létrehozva: 2025-06-09
PamKutya koncert
1452 Létrehozva: 2025-06-09
Dr Bíró Attiláért és a Jászságért.
265 Létrehozva: 2025-05-25
Legyen elérhető a Biedronka applikáció magyar telefonszámokra is! | Udostępnij aplikację Biedronka także dla węgierskich numerów telefonów!
235 Létrehozva: 2025-05-22
Tegyünk az online gyűlölet ellen!
168 Létrehozva: 2025-05-31
Hozzák vissza a Lift üdítőitalt Magyarországra!
248 Létrehozva: 2024-11-25
Petíció a Győr, Simor János Püspök Tér felújítási projektjével kapcsolatban
308 Létrehozva: 2025-05-17
Kulturális dolgozók kiállása a véleményszabadság mellett, az “ellehetetlenítési” törvény ellen
134 Létrehozva: 2025-05-20
Balatonkenese csendrendelet módosítás iránti kérelem
115 Létrehozva: 2025-06-06
Petíció a Kertész Utcai Tagóvoda Katica csoportjában tervezett személyi változások visszavonásáért
110 Létrehozva: 2025-05-24
Petició a " virtuális autizmus" kifejezès kàros hasznàlata ellen- az autizmus spektrumzavarral èlő gyermekek vèdelmèben
104 Létrehozva: 2025-06-07
Hatvan-Hort bicikliút megvalósításáért
240 Létrehozva: 2025-05-16
Petíció a Kelemen Béla utcai lakópark építése ügyében
76 Létrehozva: 2025-06-05
Petíció az Aquincumi rét közparkosítása ellen
73 Létrehozva: 2025-05-22
Együtt Kőbányáért.
68 Létrehozva: 2025-05-23
Tartsuk Csíkszeredában a Drakula-parkot!
65 Létrehozva: 2025-06-04
Ne kelljen több diktátot írnunk magyarokként!
65 Létrehozva: 2025-05-20