Tiltakozás a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás miatt
Jáde |
/ #1852 Zsuzsa D2011-09-15 22:28A véleményem, hogy ez a vád amivel Gyurcsányt vádolják, éppen hogy Orbán Viktorra lehetne érvényes, aki mint tudjuk ellenzéki pártelnökként tárgyalt a sukorói befektetővel. Kérdem én milyen alapon tárgyal egy ellenzéki pártelnök egy országos beruházást illetően, pláne olyan értelemben, hogy arra bíztatta a befektetőt, hogy ezzel a projekttel várja meg míg ők kerülnek hatalomra. Remélem embertársaim emlékeznek erre a TV-ben, de a sajtóban is megjelent hírre, amit egyébként Orbán sosem cáfolt. Talán bizony ő lépte túl a hivatalát és főként a htáskörét ezzel a tettel. Most ha az lesz a divat, hoigy Orbán összes disznóságát, rávetítjük baloldali hivatalnokokra, politikusokra, az szép kis cirkusz lesz. Jó lenne, ha kussolnának, mert addig megy a szarkeverés, még mind az ő nyakukba ömlik. |
|
Más felhasználók által támogatott petíciók
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
3460 Létrehozva: 2025-07-11
Vác város közbiztonságának sürgős javítása!
2039 Létrehozva: 2025-07-10
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1850 Létrehozva: 2025-06-30
Koszta Péter műsorvezető legyen az Rtl-nél vagy a Tv2-nél
1607 Létrehozva: 2025-07-18
‘Kuss’nál kuss!
1427 Létrehozva: 2025-07-01
🎤 We Want Stray Kids to Visit Hungary in 2026!
912 Létrehozva: 2025-07-16
A kassai magyar oktatás jövője
846 Létrehozva: 2025-07-04
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
832 Létrehozva: 2025-07-03
Maradjon a csopaki volt BAHART mólószár közhasználat elől el nem zárható parti sétány az új Vízparti Tervben is!
584 Létrehozva: 2025-07-20
Óvjuk meg a dunakeszi reptér jelenlegi állapotát!
512 Létrehozva: 2025-07-08
Petíció a Farkasréti temető összes bejáratának nyitvatartásáért
487 Létrehozva: 2025-07-16
NEM, A KÉMIAI SZÚNYOGÍRTÁSRA
438 Létrehozva: 2025-07-10
Szilas Természetvédelmi Terület közvetlen közelében giga lakópark építésének felfüggesztése és környezetvédelmi vizsgálat kezdeményezése
428 Létrehozva: 2025-07-22
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
334 Létrehozva: 2025-06-30
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4825 Létrehozva: 2025-06-09
Tisztességes sportfogadást a TippmixPro-n – Tiltsák el az értelmetlen korlátozásokat
184 Létrehozva: 2025-07-14
Legyen ivókút a József téren!
177 Létrehozva: 2025-07-01
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
163 Létrehozva: 2025-07-09
Védjük meg a Margit-sziget mókusait – Pórázra a kutyákat a közparkokban is!
137 Létrehozva: 2025-06-30
PamKutya koncert
2520 Létrehozva: 2025-06-09