Mondjon le az RMDSZ felső vezetése

Tisztelt többségiek!
Nem hagyhatom szó nélkül az önök részéről gyakran elhangzó szeparatista, extrémista jelzőket, amivel minket, kisebbségieket illetnek és különösképpen most az elnökválasztási kampányban. Ez alkalmakkor, hogy saját igazukat alátámasszák, a TV csatornák műsorvezetői olyan hangzatos „nagynevű patriótákat” hívnak főműsor időben a képernyők elé, mint Corneliu Vadim Tudor, Gheorghe Funar, söt több más, a magyarságot az önök szemszögéből képviselő politikust szólaltatnak meg, akik mindig kellő határozottsággal, sokszor nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illetnek minket. Visszaküldenének Ázsiába, legrosszabb esetben az anyaországba. Ezek az urak megfeledkeznek a több mint ezer éves múltunkról itt Erdélyben, megfeledkeznek arról, hogy mi is adófizetői vagyunk e közös hazának, ahol az utóbbi 96 esztendőben a nagyhatalmak máig vitatható döntései szerint a határok tolódtak erre-arra, de mi önhibánkon kívül itt maradtunk ezen az „ősi földön”, amit mi is szülőföldünknek tartunk. Ezek az urak fel tudnák sorolni kronológiai sorrendben az erdélyi fejedelmek nevét? Ezek az urak tehetnek arról, hogy a parlamentben még nem sikerült elfogadni egy minden hazánkban élő kisebbség igényeinek megfelelő kisebbségi törvényt? Ezek az urak nem akarnak arról sem hallani, hogy Európában jól működő autonómiák léteznek. Előbbi írásaimban nem egyszer ezeket is felsoroltam. Ott nincs szó szeparatizmusról, extrémizmusról, jól megférnek egymás mellet a különböző népek, kultúrák.
Már előbbi írásaimban is említettem, hogy a történelem folyamán az ország határváltozásait minden nép, népcsoport a maga módján élte át, a háborúk nyertesei örömmámorban, a vesztesek azt gyászként élték át és élik ma is. Ezt az érzést senki nem olthatja ki belőlünk. Ne tessenek kettős mércét használni az Erdélyi- magyarokra, a Székelyföldi székelyekre, a Moldova-i csángómagyarokra és a Bucovina-i, Csernovic-i románokra, avagy a Timoc völgyi valachokra. Engedtessék meg, hogy mi magyaroknak tarthassuk magunkat, megőrizhessük nyelvünket, szokásainkat, mint ahogy tegyenek azért, hogy a Románia határain kívül rekedt románok is megőrizhessék identitásukat.
Uraim! Kérem, ne illessenek szeparatista, extrémista jelzőkkel, mert nem kérünk semmi mást, mint amit az Önök elődjei 1918 december elsején a Gyulafehérvári Határozatok III. pontjának 1. alpontjában megígértek, ehhez azóta is tíz körömmel ragaszkodunk, mert az ígéret szép szó...
„Teljes nemzeti szabadság az együtt lakó népek számára. Mindenik népnek joga van a maga neveléséhez és kormányzásához saját anyanyelvén, saját közigazgatással, saját kebeléből választott egyének által. A törvényhozó testületekben és az ország kormányzásában való részvételre minden nép népességének számarányában nyer jogot.”
Végezetül engedtessék meg, ne Önök hangoztassák lépten-nyomon, hogy ilyen jogaik sehol e széles világban sehol nincsenek a kisebbségeknek, mint kies hazánkban. Azon munkálkodjanak, hogy olyan körülményeket biztosítsanak számunkra és minden romániai kisebbség számára, hogy mi mondhassuk el, hogy elégedettek vagyunk a sorsunkkal, nem kívánkozunk elvándorolni, hogy itthon érezzük magunkat szülőföldünkön, ebben a 96 éve kis megszakítással nem általunk, hanem a történelem viharai által ránk kényszerített új hazánkban.
Tisztelettel Szász Károly nyugdíjas, Marosvásárhely 2014. november 19.