Mondj nemet az internetadóra!

kroky

/ #229 Érthetetlen, gondolat- rezsicsökkentés ?!

2014-10-23 05:10

Előre leszögezem, teljességgel fel vagyok háborodva, még csak a gondolatától is és szívem szerint azt vágnám jól szájba, akinek ez az idiótizmus megszületett az agyába.
LEGYEN MINDEN CSALÁDBA INGYENES Net ! Hát nem ezt mondták?!!!

 

Egy kicsit vonatkoztassunk el már ettől a naracs szarságtól...Nem ez a lényeg! Az a lényeg, hogy  be akarnak vezetni egy olyan dolgot, melyet teljességgel lehetetlen konrolba tartani. Ki mondja meg  nekem pontosan, hogy mennyi volt az én le-fel töltésem? Nem beszélve arról, ha WI-Fit használok és tételezzük fe valaki feltöri, hogy bizonyítom be, hogy nem én használtam?!! Lehet azt mondani ismét, hogy nem nekünk kell fizetni, hanem a szolgáltatónak. Szerintük mit fog csinálni a szolgáltató?!! Nem fogja kiszámlázni valamilyen címen? Dehogy nem!!! És mit tudnak ellene tenni, illetve mit fognal tenni ellene? Semmit, úgy ahogy a Bankoknál sem tesznek, tettek semmi az ellen, hogy ne emeljék fel a szolgáltatási díjakat. Ezek az égető és fájó dolgok, nem az, hogy narancs vagy piros, fekete, fehér. Szégyenlem magam, hogy ebbe az országba születtem, pedig, ha mondhatom, az ország jobbik felén élek... Egy mondva csinált címmel a nyakunkba...erről is fecseghetnék, de nem ide tartozik és ez még nem is narancs, vagy piros volt...
Mi lesz azokkal a  konzolokkal, melyek a drágán kifizetett játékai, csak netkapcsolattal hajlandóak elindulni? Ebbe is belegondoltatok? Mert nem csak azért kell háborogni, mert nem tudunk illegális dolgokat letölteni! Ugyebár a zöme szerintem azonnal erre asszociált, hogy úristen mi lesz most?! Ha csak ezen múlna nem is érdekelne, de ismét említek egy példát. Rokonaid külföldön élnek, mondjuk 10 000 km-el arrébb, s nyilván nem tudsz elemenni hetente, így kénytelen vagy az ÉTERT segítségül hívni Skype ( hála isten, hogy van ez a lehetőség) ez szintén adat forgalommal jár!!!
Ezekre kell gondolni elsősorban. Ki mondja meg  nekem, hogy mi volt az adatforgalomba, saját célú használat, és mennyi volt a magáncélú adatforgalom....!!!
Nah, befejezem olvasni fogom a kommenteket, mindenféleképpen!