Közalkalmazotti bértábla
iskolatitkar |
/ #1532014-07-11 11:19Miután szétválasztották az iskolák fenntartását és működtetését, olyan munkák elvégzésére is rákényszerülök, melyek valójában nem tartoznak a feladatkörömbe, de megcsinálom, mert a sok hülye jogszabály ellenére az iskolának normálisan kell működnie. (Mint ahogy egy előző hozzászóló írta is, a gazdaságisok munkáját, tehát az önkormányzathoz tartozó feladatokat is mi, azaz az álami alkalmazottak csináljuk sok esetben) A mi iskolánk szegregált területen fekszik, rettenetesek a körülmények. A munkám mellett tehát szeretetszolgálatot is játszom, gyűjtök, szervezek, kéregetek, hogy segíthessek a gyerekeknek. Lassan a fél iskolát a nevemre vehetném... De csinálom, mert az embernek vannak morális kötelességei is. Meg hát van szívem... De én is pénzből tartom el a 3 gyermekemet. A boltban nem adnak kenyeret a jó szívemért és az erkölcsi felelősségtudatomért. Jelenleg C5-ös kategóriában 86.000 Ft a besorolási bérem, a garantált bérminimumot bérkiegészítéssel érem el. Ez azt jelenti, hogy addig nem kapok béremelést, míg a bértáblában a bérem el nem éri a minimálbért. Magyarán soha. Minden kollégám munkáját megbecsülöm, nagyra tartom, de az én munkakörömben ugyanannyit keresek, mint a takarítónő. A felelősség, a munka jellege és egyebek pedig valahogy nem ugyanazok. Kérdem én, egy iskolatitkár tényleg csak 77 290 Ft-ra érdemes? Ennyi pénzért elücsöröghetnék a portán, és nyomogathatnám 8 órában a kapunyitó gombot. Jelzem, a portás kolléga sem biztos, hogy meg tud élni ennyi pénzből, mert ez nevetséges összeg! A közalkalmazottaknak -véleményem szerint- meg kellene határozni egy külön minimálbért, a jelenlegi bértábla már képes utána a munkakörhöz mérten differenciálni a fizetéseket. Minden iskola egy-egy organikus szervezet, melyben csak és kizárólag úgy működnek a dolgok, ha hagyják a dolgozókat egységként működni. És ez nem csak az iskolákban van így, hanem az összes kórházban, szociális vagy kulturális intézményben is. Jó dolog, hogy a tanároknak megemelték a fizetését, mert most nagyjából utolérték azt a szintet, amit évek alatt meg kellett volna kapniuk. De a többiekkel mi lesz? |
|
Más felhasználók által támogatott petíciók
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
3461 Létrehozva: 2025-07-11
Vác város közbiztonságának sürgős javítása!
2039 Létrehozva: 2025-07-10
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1850 Létrehozva: 2025-06-30
Koszta Péter műsorvezető legyen az Rtl-nél vagy a Tv2-nél
1611 Létrehozva: 2025-07-18
‘Kuss’nál kuss!
1428 Létrehozva: 2025-07-01
🎤 We Want Stray Kids to Visit Hungary in 2026!
914 Létrehozva: 2025-07-16
A kassai magyar oktatás jövője
848 Létrehozva: 2025-07-04
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
832 Létrehozva: 2025-07-03
Maradjon a csopaki volt BAHART mólószár közhasználat elől el nem zárható parti sétány az új Vízparti Tervben is!
586 Létrehozva: 2025-07-20
Óvjuk meg a dunakeszi reptér jelenlegi állapotát!
512 Létrehozva: 2025-07-08
Petíció a Farkasréti temető összes bejáratának nyitvatartásáért
487 Létrehozva: 2025-07-16
NEM, A KÉMIAI SZÚNYOGÍRTÁSRA
438 Létrehozva: 2025-07-10
Szilas Természetvédelmi Terület közvetlen közelében giga lakópark építésének felfüggesztése és környezetvédelmi vizsgálat kezdeményezése
430 Létrehozva: 2025-07-22
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
334 Létrehozva: 2025-06-30
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4825 Létrehozva: 2025-06-09
Tisztességes sportfogadást a TippmixPro-n – Tiltsák el az értelmetlen korlátozásokat
184 Létrehozva: 2025-07-14
Legyen ivókút a József téren!
177 Létrehozva: 2025-07-01
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
163 Létrehozva: 2025-07-09
Védjük meg a Margit-sziget mókusait – Pórázra a kutyákat a közparkokban is!
137 Létrehozva: 2025-06-30
PamKutya koncert
2521 Létrehozva: 2025-06-09