Sintértelep helyett Menhely!
dr.PM |
/ #429 A KUTYA2014-02-04 11:02...dr.Csányi Vilmos, a hazai kutya etológia megteremtője. http://www.libri.hu/konyv/csanyi_vilmos.a-kutyak-szoros-gyerekek.html Bukfenc és Jeromos könyve nemcsak két családi kutya életét mutatja be, hanem azt is, hogy hogyan lehet a kutyalélek rejtelmeit tudományos vizsgálatok tárgyává tenni. Azoknak szól, akik szeretnének a kutyaetológia világába bepillantani a tudományos könyvek szigorúsága és unalma nélkül. Az első kiadást sokan megszerették, azóta angolul is megjelent az Egyesült Államokban, és német nyelvre is fordítják. Az átdolgozott, harmadik kiadás tartalmaz néhány olyan új, érdekes felfedezést is például azt, hogy a kutyák szívesen és sikeresen képesek gazdájukat utánozni , amiket az ELTE Etológiai Tanszékének kutatói tettek az utóbbi években. - Csányi Vilmos Budapesten született 1953-ban, biológus, író, az Akadémia rendes tagja, az ELTE Etológiai Tanszékének egyetemi tanára, a Magyar Etológiai Társaság tiszteletbeli elnöke, a Magyar Tudomány főszerkeszője. Etológiát, humánetológiát és evolúciós rendszerelméletet tanít. Kutatási területe az állati és emberi viselkedés valamint a biológiai és a kulturális evolúció kérdései. Az utóbbi öt évben szépirodalommal foglalkozik ............................................................................................ Összefoglalva, én azt gondolom, hogy le kellene már számolni ezzel a kutya>>>ragadozó>>>szelíd farkas szemlélettel, mert a kutya a közös evolúció okán, a társunk és bízik bennünk! Nem várom el egy vadásztól, hogy ilyen tudományos igényű és alaposságú könyveket olvasson, de azt elvárom, sok kutyás társammal egyetemben, hogyha valamiről nem tud, ha valamihez nem ért, akkor ne döntsön az általa ismeretlen témakörben, különösen ne úgy, hogy a rossz döntésének az eredménye visszafordíthatatlan... |
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
„NEC-prevenciós alapkezelés – Noel irányelv”
5490 Létrehozva: 2025-05-29
OG Fluor koncert
3970 Létrehozva: 2025-05-14
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3346 Létrehozva: 2025-06-06
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
3034 Létrehozva: 2025-06-09
PamKutya koncert
1871 Létrehozva: 2025-06-09
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
373 Létrehozva: 2025-06-17
Dr Bíró Attiláért és a Jászságért.
265 Létrehozva: 2025-05-25
Legyen elérhető a Biedronka applikáció magyar telefonszámokra is! | Udostępnij aplikację Biedronka także dla węgierskich numerów telefonów!
235 Létrehozva: 2025-05-22
Tegyünk az online gyűlölet ellen!
168 Létrehozva: 2025-05-31
Hozzák vissza a Lift üdítőitalt Magyarországra!
249 Létrehozva: 2024-11-25
EL A KEZEKKEL A NAP ÉLTETŐ ENERGIÁITÓL! Titkos kísérletek ne veszélyeztessék életünket és jövőnket! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívüli felelötlen és kockázatos beavatkozásra!
181 Létrehozva: 2025-04-30
Kulturális dolgozók kiállása a véleményszabadság mellett, az “ellehetetlenítési” törvény ellen
134 Létrehozva: 2025-05-20
Balatonkenese csendrendelet módosítás iránti kérelem
115 Létrehozva: 2025-06-06
Petíció a Kertész Utcai Tagóvoda Katica csoportjában tervezett személyi változások visszavonásáért
110 Létrehozva: 2025-05-24
Petició a " virtuális autizmus" kifejezès kàros hasznàlata ellen- az autizmus spektrumzavarral èlő gyermekek vèdelmèben
104 Létrehozva: 2025-06-07
Petíció a Kelemen Béla utcai lakópark építése ügyében
77 Létrehozva: 2025-06-05
Petíció az Aquincumi rét közparkosítása ellen
73 Létrehozva: 2025-05-22
Együtt Kőbányáért.
68 Létrehozva: 2025-05-23
Tartsuk Csíkszeredában a Drakula-parkot!
65 Létrehozva: 2025-06-04
Ne kelljen több diktátot írnunk magyarokként!
65 Létrehozva: 2025-05-20