Chemtrail (Vegyianyag sáv) - Magyarországi kormányzati vizsgálat
Vegas |
/ #21132014-01-28 13:51A repülőgépek kondenzcsíkja régóta ismert dolog. A hajtóművekből kiáramló égéstermék mikroszkopikus szilárd részecskéin kicsapódik a levegő páratartalma, aminek intenzitása számos tényezőtől függ, például a páratartalomtól, hőmérséklettől, szélerősségtől. Az összeesküvés-elmélet hívei szerint az utóbbi időben sokkal több „kondenzcsík” látható az égen, mint régen, és ez nem normális, a vegyszerszórással magyarázzák. Ezzel szemben tény, hogy az utóbbi időben átlag 12 évenként megduplázódott a légi forgalom, még a 2001-es megtorpanás és a néhány évvel ezelőtt kitört gazdasági válság ellenére is. A növekedés prognózisa töretlen, a repülőgép gyárak kapacitása hosszú időre előre lekötött, a következő húsz évben húszezernél több új gép szolgálatba állítása várható, miközben ennél jóval kevesebbet vonnak ki, azaz a jövőben még több kondenzcsíkot láthatunk majd. Érdekes módon az üzemanyag felhasználás és az ezzel párhuzamos légszennyezés messze nem ilyen arányban nő, a korszerűbb hajtóművek fogyasztása és károsanyag kibocsátása drasztikusan csökkent az előző generáció típusaihoz képest. Érdekes adat, hogy az évente szállított több milliárd ember ellenére a légiforgalom a légszennyezés alig néhány százalékáért felelős, ötször annyi üvegház hatást okozó gázt termel a világ szarvasmarha állománya. Ha igaz lenne az elmélet, akkor a repülőgép szerelők hullanának, mint a legyek, de szerencsére nincs ilyesmiről szó. A leszállást követően minden gépet körbe kell járnunk, egy sor ellenőrzés miatt. A hajtóművek fúvócsövébe is benézünk, és óhatatlanul belélegzzük a leállítás útán elpárolgott üzemanyag gőzeit. A tömény "mérget". Mégsem kell maszk, vagy légzőkészülék, mert alaptalan a feltételezés. Tény, hogy nem egészséges a dolog, de messze nem olyan mértékben, mint ahogy az összeesküvés elmélet hívei állítják. A repülőgépek az utazó magasságban számos alkalommal keresztezik egymás nyomvonalát, a kondíciónáló rendszereikbe így még a nagy koncentrációjú méreg kerülne be. Még sohasem hallottunk tömeges mérgezést szenvedett utasokról. A „chemtrail” elmélet hívei minderre azt válaszolják, hogy a vegyszert „titkos” repülőgépek szórják, amelyeket nem jelez a „Flightradar 24” Az említett internetes forrás „real time” mutatja az aktuális légiforgalmat, feltéve, hogy a repülőgépek rendelkeznek az ehhez szükséges fedélzeti válaszadó berendezéssel. Ez azonban még nem minden típuson/országban áll rendelkezésre. A legnyomósabb érv, hogy a hosszú ideig megmaradó csíkokat katonai gépek produkálják. Nem stimmel, már egy kis távcső is elég ahhoz, hogy az ember megállapítsa, a kondenzcsíkokért javarészt utasszállító repülőgépek a felelősek. Egy dolog, amit valaki állít, és másik, ha azt fotódokumentumokkal lehet igazolni. Az interneten számtalan olyan kép található, amelyen furcsa felszerelésű repülőgépek láthatók. Eddig azonban egyet sem láthattunk, amelynél azonnal ne lett volna magyarázható, hogy nem „vegyszerszóró” felszerelésről van szó. Több „bizonyítékon” látható, hogy az utasszállító repülőgép belső terében tartályok sorakoznak. A tartályok azonban nem a vegyszer tárolására szolgálnak, hanem vizet tartalmaznak kettős célból. Imitálják a szállított tömeget, másrészt előre-hátra szivattyúzással változtatható a gép súlypont helyzete, aminek hatásait minden új típus esetében alaposan ellenőrzik. Számos speciális repülőgép létezik amelyek „gyanúsak” az összeesküvés elméletek kreálói számára, pl. az az átalakított KC-135-ös légi utántöltő, amelynek tankoló csövére különleges porlasztó eszközt szereltek. Ez a gép arra szolgál, hogy az új típusok berepülésekor azok jegesedési jellemzőit és jégtelenítő rendszereit tanulmányozzák, ugyanis amikor a tankergép mögé vezetik azokat, a tankoló csövön át vizet porlasztanak, ami ráfagy a külső felületükre. Egy további feltételezett „vegyszerszóró” csoporthoz azon tűzoltó repülőgépek tartoznak, amelyek nem a szokásos módon üzemelnek. Létezik Boeing 747-esből átalakított tűzoltó gép, és olyan katonai C-130-as is, amelynek teherterébe modulként egyben lehet beszerelni a komplex tűzoltó rendszert. A repülőnapokon sok katonai repülőgép húz maga után a kondenzcsíkhoz hasonló füstöt, ami azonban megincsak nem méreg, (pedig milyen hatékony lenne, hiszen ott több tíz vagy százezer ember tátja a száját) hanem a látványosság fokozását szolgálja a hajtóművek fúvócsövébe porlasztott dízel olaj, vagy a szárnyvégekere szerelt füstgenerátor. A „chemtrail” elmélet tehát minden részletében azonnal cáfolható, repülőgépekről semmiféle vegyszerszórás nem történik hacsak nem mezőgazdasági típusokról van szó. |
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4710 Létrehozva: 2025-06-09
PamKutya koncert
2453 Létrehozva: 2025-06-09
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3440 Létrehozva: 2025-06-06
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1417 Létrehozva: 2025-06-30
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
1108 Létrehozva: 2025-06-19
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
817 Létrehozva: 2025-07-03
‘Kuss’nál kuss!
718 Létrehozva: 2025-07-01
A kassai magyar oktatás jövője
525 Létrehozva: 2025-07-04
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
454 Létrehozva: 2025-06-17
OG Fluor koncert
4250 Létrehozva: 2025-05-14
SP Koncert
365 Létrehozva: 2025-06-24
Fogjunk össze az igazságos békéért!
315 Létrehozva: 2025-06-19
#kilmafegyever #klimaterror #emberiség elleni büntett! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívül eszelős és kockázatos beavatkozásra!
292 Létrehozva: 2025-04-30
A debreceni fizetős parkolási övezetek bővítésének azonnali felülvizsgálatáért
181 Létrehozva: 2025-06-13
Mentsük meg a kisváci Dunapartot!
159 Létrehozva: 2025-06-19
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
141 Létrehozva: 2025-06-30
Védjük meg a Margit-sziget mókusait – Pórázra a kutyákat a közparkokban is!
130 Létrehozva: 2025-06-30
Legyen ivókút a József téren!
114 Létrehozva: 2025-07-01
Kérelem a Malom-tó strandbelépő árainak módosítására és kedvezmények bevezetésére a helyi lakosság számára
91 Létrehozva: 2025-07-06
Mondjunk NEM-et a lakosokon áttipró logisztikai csarnok beruházóknak!!!
88 Létrehozva: 2025-06-17