Mondj nemet a Klubrádió megszüntetésére
Vendég |
/ #5032011-06-09 19:41Tisztelt Kollégák, a Klub Rádió jelenleg (tudtommal az egyet olyan beszélgetős adó, "ahol már végre" az ellenzékhez tartozó egyszerű hallgatók és politikusok is megszólalnak - sok olyan dolgot is megtudhatunk ez által, amit sokszor csak késve, vagy egyáltalán nem tudunk meg csak utólag -. Miért kellene több zenét stb.stb. szolgáltatni, miért félnek a cégek, vállalkozók ....., hirdetéseket feladni, pedig elhihetik, hogy sokszor többen hallgatják akár délelőtt, akár délután a műsorokat, mint sok kereskedelmi adód. Igen is ennek a Rádiónak meg kell maradni, mert mint sokat észre vehették fiatalok és idősek egyaránt hallgatják és véleményeiket elmondják, még akkor is, ha sokat kell próbálkozni, mert olyan nagy a tolongás, hogy elmondhassa mindenki a véleményét. A műsorvezetőket pedig dicséret illeti, hogy az oda nem illő beszédet, véleményét nem engedélyezik, ill. felhívják a figyelmet mindenkinek, arra csak kulturáltan, mert ellenkező esetben lekeverik. Én már 5. éve fekvő beteg vagyok és amikor csak lehet mindig meghallgatom a műsorokat, mivel nagyon szeretem őket. Bizony volt amikor a kórházból hívtam fel a műsort, hogy olyan hírrel tudtam szolgálni, ami még nem is jelent meg valamivel később. Meg kell érteni, hogy elmondhassa mindenki esetleges véleményét - volt már olyan többször, amikor valaki rosszul értelmezett valami értesülést, és a kollégák segítettek kideríteni, illetve elmondták hol tudna utánanézni a felvett észrevételnek, vagy is sikerült helyre rakni az esetleges félreértéseket és így talán jobb lett a szájíz, mint előtte -., Elnézést kérek a kapkodásért, de ezt NEM AKAROM ELHINNI, HOGY EGY RÁDIÓ AKI AMIKOR MÉG A KOSSUTH RÁDIÓBAN IS ELMONDHATTA A VÉLEMÉNYÉT, AKKOR MOST AMIKOR MÉG JOBBAN KIVAGYUNK ÉHEZVE MINDEN HÍRRE, ÉSZREVÉTELEKRE, PROGRAMOKRA, TÖRTÉNELMI TÁJAK BEMUTATÁSÁRA sorolhatnál oldalakon keresztül. Az pedig mindenki tudja, hogy milyen magas jogdíjakat kell fizetni a zenékért, ezért azt a költséget, valamilyen foltosabb riportra, bejátszásra, vagy esetleges helyszíni közvetítésre költik -gondolom -. Remélem elgondolkoznak a Kollégák akiknek a döntés a kezükben van, hogy ez nem megoldás, hogy egy toll vonással - vagy is olyan irreális pályázatot írnak ki, amit talán nem teljesíthető +sajnos a pályázati kiírást nem ismerem, így nem tudok többet erről mondani+. Kívánok a Rádió dolgozóinak továbbra is ilyen jó műsorokat, a bizottságnak pedig jó munkát és fontos hogy jó döntés hozzanak. Jó egészséget, sok erőt és nagyon sok türelmet kívánok mindenkinek üdvözlettel Hancz Józsefné Budapest |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
„NEC-prevenciós alapkezelés – Noel irányelv”
5496 Létrehozva: 2025-05-29
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4062 Létrehozva: 2025-06-09
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3394 Létrehozva: 2025-06-06
PamKutya koncert
2312 Létrehozva: 2025-06-09
OG Fluor koncert
4193 Létrehozva: 2025-05-14
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
797 Létrehozva: 2025-06-19
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
434 Létrehozva: 2025-06-17
Dr Bíró Attiláért és a Jászságért.
265 Létrehozva: 2025-05-25
Legyen elérhető a Biedronka applikáció magyar telefonszámokra is! | Udostępnij aplikację Biedronka także dla węgierskich numerów telefonów!
235 Létrehozva: 2025-05-22
EL A KEZEKKEL A NAP ÉLTETŐ ENERGIÁITÓL! Titkos kísérletek ne veszélyeztessék életünket és jövőnket! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívüli felelötlen és kockázatos beavatkozásra!
233 Létrehozva: 2025-04-30
Fogjunk össze az igazságos békéért!
171 Létrehozva: 2025-06-19
Tegyünk az online gyűlölet ellen!
169 Létrehozva: 2025-05-31
Hozzák vissza a Lift üdítőitalt Magyarországra!
257 Létrehozva: 2024-11-25
Balatonkenese csendrendelet módosítás iránti kérelem
115 Létrehozva: 2025-06-06
Petició a " virtuális autizmus" kifejezès kàros hasznàlata ellen- az autizmus spektrumzavarral èlő gyermekek vèdelmèben
111 Létrehozva: 2025-06-07
Petíció a Kertész Utcai Tagóvoda Katica csoportjában tervezett személyi változások visszavonásáért
110 Létrehozva: 2025-05-24
Petíció a Kelemen Béla utcai lakópark építése ügyében
98 Létrehozva: 2025-06-05
Együtt Kőbányáért.
68 Létrehozva: 2025-05-23
Tartsuk Csíkszeredában a Drakula-parkot!
65 Létrehozva: 2025-06-04
Teyföl Teybegríz
64 Létrehozva: 2025-06-17