El a kezekkel Alföldi Róbertől!
Vendég |
/ #422011-05-26 14:49Hát nem tudom. Illetve, hogy a fenébe ne tudnám már! Alföldi Róbert szálka a horog és mű keresztény oldal szemében. Több okból is. Szálka mert vállaltan meleg, az meg ugye jó ember szerintük nem lehet. Szálka mert liberális, ami a leggyalázatosabb dolog, ami emberrel előfordulhat. Szálka mert olyan független alkotó, aki megértéséhez bizonyos szellemi szint szükségeltetik, abban meg ezek valahogy soha nem bővelkedtek. Szálka, mert annak ellenére, hogy gyűlölték és mindent megtettek azért, hogy keresztbe tudjanak tenni neki, ez a pali sikerre vitte a Bárkát a semmiből és sikerre vitte a nem túl sikeresen induló Nemzetit is. Hogy ezek közül mi a legnagyobb bűne, azt viszont valóban nem tudom megmondani. Furcsa számomra mindig az, amikor erkölcstelen emberek az erkölcs nevében akarnak erkölcsi ítéleteket hozni. A Jobbik részéről azért valahol értékelhető, hogy legalább nem a faszpumpás baromarcút, vagy az egykori kurvát dobták be arra, hogy adjon az erkölcstelen Alföldi pofájára! Pedig az még szebb lett volna! A KDNP a keresztényi szeretet pártja. Kéne, hogy legyen. De, hogy az lehessen, olyan buta dolgokat kéne ismernie, mint mondjuk a Jézusi tanítások, amikre nem pazarolnak láthatólag túl sok időt, hiszen vélhetőleg annyira nem érdekli őket, amit egy zsidó akart tanítani. A KDNP maga a bibliai csoda, mert úgy van, hogy közben nincsen. De sok minden jutott eszembe így hirtelen Alföldi alkotásai közül. Képek, darabok, színészi szerepei, rendezései, igazgatói tevékenysége. Ha akár csak a szerintem legfontosabbakat ezekből fel akarnám sorolni, azt hiszem kész regényt kéne írnom. Aztán elkezdtem most pogány módon azon gondolkodni, hogy az elmúlt 21 év során mi a fenét rakott le a KDNP az ország asztalára. Leszámítva Tömjén Zsolt, Orbán hóna alatti mosolyát leszámítva, valahogy nem jut semmi róluk az eszembe. A Jobbikról több minden, de bárcsak ne jutna! Verbális nemierőszakról beszél az egyik elmebeteg. A másik, nevezetesen Pőrzse, ezt azzal fejeli meg, hogy az orális szexet egyenesen visszataszítónak nevezi. Amikor ezt hallottam tőle, eddig nagyon utáltam őt és ez nem változott most sem, de most már érzek egyfajta sajnálatot is. Hiszen aki az orális szexet visszataszítónak tartja, annak igen silány nemi élete lehet, és az bizony magyarázza azt is, hogy mitől annyira frusztrált, hogy belép egyszer a Jobbikba, máskor meg kocsmákban verekszik. És úgy tudom, ennek van felesége is! Szegény asszony! Kész szopás az élete! Horog és műkeresztényeink ugathatnak kedvükre. Mögöttük nincsen semmi. Nem tartom kizártnak, hogy Alföldit a kétharmados forradalmárkodás árnyékában, ki lehet rúgni a Nemzeti Színház éléről, akkor is, ha tudjuk nincs rá ok és jól végzi a munkáját. De ha ki is rúgják, ettől az elért eredményei, úgy az emberi mint a művészi vagy vezetői érdemei nem annullálódnak. Azok pedig akik menesztésért vívnak ádáz csatát, nem lesznek senkikből valakik akkor se, ha elérik céljukat esetleg. Azt hiszem erre igaz az az ősi dakota közmondás, hogy kutya ugat, karaván halad. |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Szigorúbb büntetést Rozit, a kiskutyát megkínzó férfinak!
31189 Létrehozva: 2025-09-05
10 milliárd - nemzeti konzultáció helyett az egészségügynek!
1770 Létrehozva: 2025-09-08
Maradjon Csopakon a csopaki nádas! Nem támogatjuk a vitorlásklubok előtti kőszóráson belüli csopaki nádas Tihanyba áttelepítését, melynek valódi célja kikötőhelybővítés
1179 Létrehozva: 2025-09-05
Kiállás a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumért
534 Létrehozva: 2025-09-06
A postások is megérdemlik a 150 000 forintos bérkiegészítést!
678 Létrehozva: 2025-09-05
Felnőtt autisták: nem vagyunk láthatatlanok!
938 Létrehozva: 2025-07-31
Támogató levél a Bem Moziért
341 Létrehozva: 2025-09-12
Börtönbe az állatkínzókkal !
179 Létrehozva: 2025-09-07
A Martsa Műterem és Művészkert megmentéséért
289 Létrehozva: 2025-09-03
Vértes Üdülőpark üdülőövezetének lakóövezetté minősítése
107 Létrehozva: 2025-08-26
A vaddisznók életének és természetes élőhelyének védelmében❗🐗💚🌳
430 Létrehozva: 2025-08-27
Szilas Természetvédelmi Terület közvetlen közelében giga lakópark építésének felfüggesztése és környezetvédelmi vizsgálat kezdeményezése
756 Létrehozva: 2025-07-22
Állatkinzó Regisztert Magyarországra!
118 Létrehozva: 2025-09-01
2. Pamkutya koncert
58 Létrehozva: 2025-09-11
Nem kérünk újabb Nemzeti Konzultációt!
54 Létrehozva: 2025-09-08
Petíció az izraeli népirtás és területfoglalás elítélésére
325 Létrehozva: 2025-08-06
Palesztin-Magyar szolidaritási park létrehozása
55 Létrehozva: 2025-09-05
Pamkutya küzdőtér alsó korhatár.
39 Létrehozva: 2025-09-10
Petíció a mogyoróallergiás kisfiú ügyében elítélt pedagógusért
38 Létrehozva: 2025-09-11
A FIUMEI ÚTI FELÜLJÁRÓ FIUMEI ÚT 1-5 ELŐTTI FEDETT TERÜLETÉNEK LEZÁRÁSA
34 Létrehozva: 2025-09-09