Petíció a Magyar Pedagógus Kar létrehozásának megakadályozásáért
Vendég |
/ #652013-06-10 12:10KÖLCSEYS TANÁROK NYÍLT LEVELE A BÉREN KÍVÜLI JUTTATÁSOK ÜGYÉBEN - LEHET CSATLAKOZNI!!! - Marekné dr. Pintér Aranka Elnökasszony részére Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Másolatot kapnak: Emberi Erőforrások Minisztériuma Balog Zoltán miniszter Köznevelésért Felelős Államtitkárság Dr. Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár Sajtó Tisztelt Intézményvezető Asszony! Mi, a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium pedagógusai azzal a határozott kéréssel fordulunk Önhöz, hogy a cafeteria juttatások ügyében tájékoztatni szíveskedjék minket. Szeretnénk tudni, mi a pontos jogszabályi háttere és erkölcsi magyarázata annak a döntésnek, mely szerint 2013 júniusában kizárólag azoknak a pedagógusoknak „jár” ez a béren kívüli juttatás – tudomásunk szerint visszamenőleg is –, akik az erőltetett tempójú, átgondolatlan és a tanárok nagy részének ellenállásába ütköző állami fenntartásba vétel előtti időszakban még olyan jobb módú önkormányzatok fenntartásában működhettek, amelyek hajlandóak, illetve képesek voltak számukra ezeket a juttatásokat biztosítani. Ha az állami fenntartásba vétel megszervezésének egyik legfontosabb indokaként az aránytalanságok, egyenlőtlenségek megszüntetését jelölték meg – mely fő célt Hoffmann Rózsa államtitkár asszony személyesen is hangsúlyozta, amikor „megnyugtatásunk” érdekében és a „türelmünket” kérve ez év január 30-án iskolánkba látogatott -, akkor mire véljük ezt a furcsa, egyben megalázó megkülönböztetést? Miért éppen azok kerülnek újfent hátrányos helyzetbe, akik az elmúlt években is kimaradtak már mindenféle béren kívüli javadalmazásból? Fontosnak tartjuk hangsúlyozni azt, hogy a fent vázolt probléma nem kizárólag az államosítás előtt a főváros fenntartásában működő iskolák sajátja: az ország számos településén, legfőképpen az amúgy is rendkívüli nehézségek között működő, leghátrányosabb helyzetű térségekben található iskolák pedagógusai, egyes számítások szerint a pedagógustársadalom mintegy ötven százaléka érintett. Hangsúlyozni kívánjuk azt is, hogy levelünk nem azok ellen irányul, akik nálunk valamivel szerencsésebb anyagi feltételek mellett dolgoztak és dolgoznak, hiszen az elmúlt évek és a jelen bérezési rendszere, illetve a tanári terhek folyamatos növekedése mellett ez a mostani juttatás valójában az ő esetükben sem más, mint ezen terhek utólagos, megkésett és igencsak kismértékű kompenzálásának látszata. Levelünk célja tehát pusztán az, hogy világosan lássuk, mi volt a béren kívüli juttatásokról szóló döntés jogszabályi háttere, és melyek a döntés erkölcsi indokai. Megnyugtató magyarázat híján ez az intézkedés – értelmezésünk szerint – azon lépések sorába illik, melyeknek lényege az a ki nem mondott szándék, hogy azoktól kell elvonni, akiktől már eddig is elvontak, azokat kell megalázni, akiket már eddig is megaláztak, azokba kell belerúgni, akikbe már eddig is többször belerúgtak, ők már hozzászoktak, nem fognak hangosan tiltakozni. Mielőbbi válaszát várva, üdvözlettel, Budapest, 2013. június 7. Törley Katalin |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
„NEC-prevenciós alapkezelés – Noel irányelv”
5495 Létrehozva: 2025-05-29
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
3893 Létrehozva: 2025-06-09
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3379 Létrehozva: 2025-06-06
PamKutya koncert
2243 Létrehozva: 2025-06-09
OG Fluor koncert
4043 Létrehozva: 2025-05-14
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
680 Létrehozva: 2025-06-19
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
426 Létrehozva: 2025-06-17
Dr Bíró Attiláért és a Jászságért.
265 Létrehozva: 2025-05-25
Legyen elérhető a Biedronka applikáció magyar telefonszámokra is! | Udostępnij aplikację Biedronka także dla węgierskich numerów telefonów!
235 Létrehozva: 2025-05-22
Tegyünk az online gyűlölet ellen!
169 Létrehozva: 2025-05-31
Hozzák vissza a Lift üdítőitalt Magyarországra!
252 Létrehozva: 2024-11-25
EL A KEZEKKEL A NAP ÉLTETŐ ENERGIÁITÓL! Titkos kísérletek ne veszélyeztessék életünket és jövőnket! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívüli felelötlen és kockázatos beavatkozásra!
206 Létrehozva: 2025-04-30
Balatonkenese csendrendelet módosítás iránti kérelem
115 Létrehozva: 2025-06-06
Petíció a Kertész Utcai Tagóvoda Katica csoportjában tervezett személyi változások visszavonásáért
110 Létrehozva: 2025-05-24
Fogjunk össze az igazságos békéért!
109 Létrehozva: 2025-06-19
Petició a " virtuális autizmus" kifejezès kàros hasznàlata ellen- az autizmus spektrumzavarral èlő gyermekek vèdelmèben
107 Létrehozva: 2025-06-07
Petíció a Kelemen Béla utcai lakópark építése ügyében
96 Létrehozva: 2025-06-05
Petíció az Aquincumi rét közparkosítása ellen
73 Létrehozva: 2025-05-22
Együtt Kőbányáért.
68 Létrehozva: 2025-05-23
Tartsuk Csíkszeredában a Drakula-parkot!
65 Létrehozva: 2025-06-04