Az alsós olvasókönyvek se legyenek tartósak
Vendég |
/ #14 olvasókönyv petíció2013-05-22 13:57Ezt a levelet egyszer elkezdtem megválaszolni, de elszállt közben :( Kedves Támogató! Sajnos tudjuk, hogy nem minden iskolába jutott el a petíció híre. A nyilvános adatbázisban eleve nincsennek benne a tagintézmények, csak a központok. Tovább szűkül a kör amiatt, hogy elveszünk a zajban, levélszemétben landolunk sok iskolában. Nem meixneresek, és azt gondolják felületes ránézéssel, hogy nem tartozik rájuk. Biztosan vannak iskolák, ahol a vezetők nem akarják/merik továbbítani a kollégáknak. És van, ahol tudnak ugyan róla, de nem tartják fontosnak, sürgetőnek. Majd csak lesz valahogy, hátha maguktól is eltekintenek ettől az oktatásirányítók, stb. S nem utolsósorban vannak, akik félnek. Sokan, és nem minden alap nélkül :( A média javaslatod természetesen nekünk is megfordult a fejünkben, de kénytelenek voltunk elvetni. Sajtóból mára csak a két szélsőség maradt. A kormánypárti nem is nagyon akarna nyilvánosságot biztosítani egy kormányzati szándék módosításának, a rendeletben foglaltak visszavonását célzó kezdeményezésünknek. Az ellenzéki sajó biztosan hajlana erre, de a kormányt ez éppen hogy eltántoríthatja a visszalépéstől. (Akkor, csak azért sem!) Maradunk szakmai keretek között. Póbáljuk mozgósítani a civil hálózatainkat, szakmai kapcsolatainkat. Az érveink meggyőzőek, igazából ezeknek önmagukban is elégnek kellene lennie. Próbálkoztunk még a tankönyvkiadókkal. A TVOT (Tankönyves Vállalkozók Országos Testülete) aláíró, támogatja a kezdeményezést. A kiadók viszont, nem. Sokat segíthettek volna, hiszen aktív csatornáikon, ügynökhálózatukon keresztül nálunk jóval szélesebb körben és hatékonyabban juttathatták volne el a felhívást az iskolákba. Kezdetben nagyon meg is örültek. Nem csak az üzleti szempontok miatt. Nekik is sok kolléga panaszkodik, ők sem nagyon tudják, hogyan dolgozzák át az olvasókönyveket tartóssá. A szakmai ellenérvek a kiadóknál fókuszálódnak. Volt nagy kiadó, aki kezdetben, hogy ne legyen másodhegedűs, pusztán támogató, már kérte a társkezdeményezői szerpkört is (AP). Végül mindegyik kiadó kihátrált. Ugyan üzleti érdekük is lehetne, de a meglévő piaci pozícióik megtartása fontosabb a szakmai érveknél... De azért szurkolnak nekünk :)
Köszönve a támogatást és hozzászólást:
csorba józsef
|
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
„NEC-prevenciós alapkezelés – Noel irányelv”
5490 Létrehozva: 2025-05-29
OG Fluor koncert
3964 Létrehozva: 2025-05-14
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3342 Létrehozva: 2025-06-06
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
2994 Létrehozva: 2025-06-09
PamKutya koncert
1831 Létrehozva: 2025-06-09
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
364 Létrehozva: 2025-06-17
Dr Bíró Attiláért és a Jászságért.
265 Létrehozva: 2025-05-25
Legyen elérhető a Biedronka applikáció magyar telefonszámokra is! | Udostępnij aplikację Biedronka także dla węgierskich numerów telefonów!
235 Létrehozva: 2025-05-22
Tegyünk az online gyűlölet ellen!
168 Létrehozva: 2025-05-31
Hozzák vissza a Lift üdítőitalt Magyarországra!
249 Létrehozva: 2024-11-25
Kulturális dolgozók kiállása a véleményszabadság mellett, az “ellehetetlenítési” törvény ellen
134 Létrehozva: 2025-05-20
EL A KEZEKKEL A NAP ÉLTETŐ ENERGIÁITÓL! Titkos kísérletek ne veszélyeztessék életünket és jövőnket! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívüli felelötlen és kockázatos beavatkozásra!
171 Létrehozva: 2025-04-30
Balatonkenese csendrendelet módosítás iránti kérelem
115 Létrehozva: 2025-06-06
Petíció a Kertész Utcai Tagóvoda Katica csoportjában tervezett személyi változások visszavonásáért
110 Létrehozva: 2025-05-24
Petició a " virtuális autizmus" kifejezès kàros hasznàlata ellen- az autizmus spektrumzavarral èlő gyermekek vèdelmèben
104 Létrehozva: 2025-06-07
Petíció a Kelemen Béla utcai lakópark építése ügyében
77 Létrehozva: 2025-06-05
Petíció az Aquincumi rét közparkosítása ellen
73 Létrehozva: 2025-05-22
Együtt Kőbányáért.
68 Létrehozva: 2025-05-23
Tartsuk Csíkszeredában a Drakula-parkot!
65 Létrehozva: 2025-06-04
Ne kelljen több diktátot írnunk magyarokként!
65 Létrehozva: 2025-05-20