Össznépi bizalmatlansági indítvány az Orbán kormány ellen
Vendég |
/ #29 Re: Asztalos Róbert2013-03-24 19:02Tisztelt Asztalos Róbert! Tavaly ilyenkor biztosan gondolkodás nélkül aláírtam volna, azonban most nem teszem. Egyszerű oka van. Az összes bizalmamat elvesztettem a fotelből akármelyik oldalon virtuális harcot folytató, önmagukért kiállni nem tudó emberekben. Ráadásul semmi nem változik a tekintetben, hogy állami szintre emelt lopást követtek el ellenem. A rezsi számláimat is megnéztem, mutatkozik rajtuk egy langyos kis eredmény, azonban a másik oldalon ennek többszörösét fizetem ki, különböző jogcímeken. Ehhez még hozzá sem számoltam azt a rendeletben előírt felülvizsgálatot, amivel jogszerűen kifizetem kb. három havi gázszámlám díját, pedig 1981 után építkeztem, tehát jövő év végéig.ÉN BIZONY NAGYSÁGRENDEKKEL ROSSZABBUL ÉLEK? MINT ÉVEKKEL EZELŐTT. Nem tudok olyat említeni önnek amiért kevesebbet fizetnék, de olyat sokat, hogy miért kapok kevesebbet. Fogalmam sincs kire fogok szavazni, de két dologban biztos vagyok. Egyik:biztosan fogok szavazni, Másik: Biztosan tudom, hogy kikre nem. |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4695 Létrehozva: 2025-06-09
PamKutya koncert
2448 Létrehozva: 2025-06-09
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3440 Létrehozva: 2025-06-06
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1383 Létrehozva: 2025-06-30
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
1108 Létrehozva: 2025-06-19
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
800 Létrehozva: 2025-07-03
‘Kuss’nál kuss!
687 Létrehozva: 2025-07-01
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
454 Létrehozva: 2025-06-17
OG Fluor koncert
4250 Létrehozva: 2025-05-14
A kassai magyar oktatás jövője
429 Létrehozva: 2025-07-04
SP Koncert
365 Létrehozva: 2025-06-24
Fogjunk össze az igazságos békéért!
313 Létrehozva: 2025-06-19
#kilmafegyever #klimaterror #emberiség elleni büntett! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívül eszelős és kockázatos beavatkozásra!
290 Létrehozva: 2025-04-30
A debreceni fizetős parkolási övezetek bővítésének azonnali felülvizsgálatáért
181 Létrehozva: 2025-06-13
Mentsük meg a kisváci Dunapartot!
159 Létrehozva: 2025-06-19
Védjük meg a Margit-sziget mókusait – Pórázra a kutyákat a közparkokban is!
129 Létrehozva: 2025-06-30
Legyen ivókút a József téren!
113 Létrehozva: 2025-07-01
Petició a " virtuális autizmus" kifejezès kàros hasznàlata ellen- az autizmus spektrumzavarral èlő gyermekek vèdelmèben
113 Létrehozva: 2025-06-07
Mondjunk NEM-et a lakosokon áttipró logisztikai csarnok beruházóknak!!!
88 Létrehozva: 2025-06-17
Multifunkciós Honvéd Veterán Otthont!
114 Létrehozva: 2024-05-15