Peticiok.com

Kiállunk Szaniszló Ferenc mellett

Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével

Vendég#126 Mar 23, 2013, 13:00
Egy református levele balogzoltán emberi erejének forrásához

Református lelkésznek lenni egy valós, Isten által rendelt igazi hivatás. Ez egy olyan áldott szerep, amelynek segítségével az emberi gyarlóságok leküzdésére, az igazság, tisztesség és erkölcs mezejére lehet vezetni, ha tetszik, akár mintegy csodával határos módon az embertársainkat.

Nem véletlen, amikor belépünk egy templomba, elcsendesedünk, magunkba nézünk, elmélázunk bűneinken, jótetteinken egyaránt, közelebb kerülünk a csendhez, a nyugalomhoz, a tisztasághoz, magyarán Istenhez. És ehhez nagymértékben hozzájárul egy gyönyörűen elmondott, a szívhez és lélekhez szóló istentisztelet, amelyet egy református lelkész hirdet.

Jómagam tiszta vallásnak vélem a református vallást, és mint tudjuk, nem a katolicizmus ellen született, hanem annak mintegy kiegészítéséhez, megújulásához járult hozzá, alapgondolatként hordozva, nagyon is helyesen, az eszmét, hogy egyedül Isten kegyelméből és egyedül a hit által jutunk el az üdvösségre. Úgy vélem, hogy ebben a minden területen bűnnel átitatott mai világban a vallás az a terület, amelynek teljes fokú tisztasága meg kell maradjon és az őt képviselő személyek is teljes erkölcsi tartással kell rendelkezzenek.

Én egyáltalán nem osztom azt a vélemény, miszerint „a papok ne politizáljanak”. De igenis, megtehetik, sőt mi több, kötelességük, hiszen kezükben a tisztaság, erény, becsület fegyvere van. Hát kell ennél erősebb fegyver?

Csakhogy amikor egy református lelkész elmond, leír egy ilyen mondatot, hogy: „Más eszközöm nem lévén, ezúton kérem arra, szíveskedjen visszaadni az Önnek általam, tévedésből megítélt Táncsics díjat ”, egy legtisztább érzelmű, egy nagyon magas szintű nemzeti öntudattal és ugyanakkor tudással, valós bölcsességgel megáldott igaz magyar hirdetőnek, akinek követői kell legyünk, akkor ott a lelkésszel van a baj. Én nem tanultam teológiát, csupán valós hitet szüleimtől, családomtól, de azt tudom, hogy sem Jézus, sem Isten ilyet sosem mondana. De még egy igazi lelkész sem!

Kedves szeretet, áldás és erény hírnöke, lelkész úr! Isten áldását kérem a lelkére és arra, hogy gondolkodjon el tettén, bújjon bele a feje búbjáig fekete, mellesleg magyar zsinóros református palástjába, gyújtson egy tüzet, majd ebbe dobja bele református lelkészi diplomáját a Szaniszló úrnak átadott, majd visszakunyerált díjjal együtt, és mormoljon el egy halk imát ne a Szaniszló úr, hanem az Ön saját lelkének üdvösségéért.

Békesség Istentől!

Kovács Sándor, Hódmezővásárhely,

Tavaszelő havának 23. Napján

This comment has been removed by the author of the petition.

Vendég#128 Mar 23, 2013, 13:01

Re:

#126: -  

 Ezt egyszer is sok volt feltenni, miért kellett kétszer?

Vendég#129 Mar 23, 2013, 13:44
Szaniszló Ferenc a Magyar Nemzeté! A kormány vagy kérjen bocsánatot vagy mondjon le!

This comment has been removed by the author of the petition.

Vendég#131 Mar 23, 2013, 13:55

Re: Re:

#130: - Re:

Roppant kultúrált vagy!

Vendég#132 Mar 23, 2013, 14:05

Re: Re: Re:

#131: - Re: Re:  

 Jobbikos fasiszta polgártársaimtól tanultam.

This comment has been removed by the author of the petition.

This comment has been removed by the author of the petition.

This comment has been removed by the author of the petition.

This comment has been removed by the author of the petition.

This comment has been removed by the author of the petition.

This comment has been removed by the author of the petition.

Vendég#139 Mar 23, 2013, 19:26
Gyarmati sorban vagyunk, külföldről diktálnak.
Politikusaink gumigerincü, megalkuvó idegen hatalmat feltétel nélkül kiszolgáló, jellemtelen emberek. Szaniszló Ferenc munkásságát rendkivül nagyra értékelem, egyetlen müsorát sem hagytam ki. Ő azon kevesek közé tartozik, aki a magyar érdekeket nézi és nem a kaírriert. Féltem Őt és aggódom, hogy a liberális csürhe előbb utóbb kikezdi.

This comment has been removed by the author of the petition.

Vendég#141 Mar 23, 2013, 20:01
Ő az aki igazán megérdemli ezt a díjat!
Vendég#142 Mar 23, 2013, 20:14

Bosnyák

Eléggé szemét dolog hogy beleavatkoznak egy ország belügyeibe! Kit érdekel hogy az USA-ban és Israelben kit tüntetnek ki?

This comment has been removed by the author of the petition.

Vendég#144 Mar 23, 2013, 20:31
Teljesen kiállok
Szaniszló Ferenc mellett, és tisztelem azért amit tesz a hazáért.
Vendég#145 Mar 23, 2013, 20:34

OSSZÁTOK MEG A FACEBOOKON EZT A PETÍCIÓT!

ÍRJÁK ALÁ MINÉL TÖBBEN!

This comment has been removed by the author of the petition.

This comment has been removed by the author of the petition.

Vendég#148 Mar 23, 2013, 21:30
Gratulálok Szaniszló Ferencnek amiért vissza adta a kitüntetést és helyre tette a károgókat mindenkit a megfelelő helyre .Ezek után a Díjértéke is értéktelenné vált nem azok őrzik akik méltók rá .

This comment has been removed by the author of the petition.

Vendég#150 Mar 23, 2013, 22:08

Re: Re: Re: Re: Re:

#137: - Re: Re: Re: Re:  

 Mi mindig visszafogottak vagyunk Mindenkit a helyén kezelünk.