Védjük meg a Római-partot!

Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével

Ez a(z) Védjük meg a Római-partot! petíció automatikusan generált fórumtémája

DEMOKRATÁK

#176 Gyurcsány Ferenc új pártja = DEMOKRATIKUS KOALÍCIÓ

2013-08-18 13:52

adófizető

#177 Valószínüleg egyedül vagyok a véleményemmel

2013-09-18 12:04

Egyetértek azzal, hogy a Római part Budapest egyik kiemelt értékű területe, amely megérdemli a gondoskodást, a védelmet. Azt is megértem, hogy emberek ezrei, akik a Római parton töltöttek sok kellemes órát, napot, hetet, sőt éveket, sportoltak, társasági életet éltek, először sétáltak, csókolóztak a szerelmükkel, nosztalgiával gondolnak vissza arra az időre, amikor a Római part az volt, ami emlékeikben elevenen él. Ez az emóciónális kötődés sohasem fog múlni és ez nagyon rendben van így.
Ugyanakkor nem lehet letagadni azon változásokat, amelyeket a történelem hozott.
A volt szocialista nagyvállalatok hétvégi üdülői, a tanácsi, szakszervezeti, vagy éppen sportegyesületi kezelésben lévő állami tulajdonú ingatlanok állaga rohamosan csökkent. A legtöbb korábbi tulajdonos tönkrement, ingatlanjaik az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Vállalathoz kerültek. Gyors pusztulásuk törvényszerű volt, mert az ÁPV sokkal rosszabb tulajdonosa, vagy kezelője volt e területnek, mint korábbi tulajdonosai, hiszen rákölteni egy fillért nem akart, de a lehető legnagyobb pénzt kívánta kivenni belőle… (Betört a kapitalista szemlélet – a profitszerzés fetisizálása.) Az ÁPV nyílt pályázatokon hirdette meg ezen ingatlanokat.
Nagy érdeklődés nem volt a meghirdetett területek, épületek, csónakházak megvétele iránt, mert – már nem társadalmi közpénzekből, hanem magántőkéből történő - rendbehozataluk, fenntartásuk és – piaci alapon való - üzemeltetésük olyan mérvű drágulást hoztak, amelyet a volt bérlők, pihenni vágyók, sportolók nem voltak hajlandók megfizetni, inkább kihasználták a világútlevél adta új lehetőségeket.
A korábbival azonos funkció (csónakházak, illetve egyéb sport- és pihenő telepek üzemeltetése) miatt nem volt jelentős kereslet a Római-parti ingatlanokra. Ez alól csak azok a területek képeztek kivételt, amik ma is különböző bankok, biztosítók, közműcégek birtokában vannak. Ezért az ÁPV, a Fővárosi és a III. kerületi Önkormányzatok asszisztenciái mellett feladták az eredeti funkcióhoz való ragaszkodásukat, és a jogszabályi keretek betartása mellett, engedélyezték a terület lakóparkokká való alakulását. A terület átminősítése lakóövezetté azért nem valósult meg, mert akkor az árvízvédelmet biztosítani kellett volna.
Tehát igaz az, hogy a Római-part hullámterébe költözött emberek tudták, hogy árvízvédelmet nem kapnak, ugyanakkor az Önkormányzat „elviselte” a terület funkcióváltását (üdülőből lakó funkcióvá alakulását).
Tette ezt azért, mert látta a folyamatot, hogy a Római part sport és üdülő épületei pusztulnak, a korábban zsúfolt kerthelyiségek, kocsmák, de maga a part és a DUNA is elnéptelenedik, azon tömegekhez képest, ami a Római partot korábban jellemezte.
Nem kéne úgy tennünk, mint ha a kommunista szombatok, a brigád kirándulások és pártüdülések intézményének összetartó ereje még ugyanolyan számban vonzottak volna a Duna-partra embereket, mint a leköszönt egypártrendszerben…
Szóval a Római part általános hanyatlása és a funkcióváltás lehetősége felkeltette azon tulajdonos-jelöltek és befektetők érdeklődését, akik vállalva a beköszönő árvíz veszélyét, hajlandóak voltak a romokat, a dzsumbujokat, felszámolni, akik előzetesen egyeztetett, benyújtott és elfogadott, jogerős rendezési tervek alapján revitalizálták az elhagyott ingatlanokat. Területet rendeztek, pl. 5 x 240 méter, leírom, hogy nehogy elírásnak vélje valaki: ötször kétszáznegyven méteres alapterületű telkeket összevontak, egyesítettek, közművesítettek, parkosítottak, utakat, járdákat építettek, elvi és jogerős építési engedéllyel üdülőnek nevezett lakóépületeket építettek, és jogerős lakhatási engedéllyel, állandó lakósként a területre beköltöztek.
Az ilyen ingatlanok előtt rendezett a part, a galériaerdő, mert az új tulajdonos összeszedi, vagy szedeti a nem hullámtérből érkező sétálók, kutyafuttatók, kerékpározók, sportolók, parton napozók, heverészők által hátrahagyott szemetet, kutyaürüléket, uszadékfákat, patkány tetemeket.
Hogy érthető legyek: tessék megnézni a Kossuth Lajos üdülőpart 83-85. szám alatti, volt Állami Pénzverő által hátrahagyott omladozó épületeit, telkén lévő dzsuvát és az előtte lévő partszakaszt, összehasonlítva a tőle 2 telekre lévő Kossuth Lajos üdülőpart 80. szám alatti ingatlannal, (amit Holiday Beach szállodaként utál a „nagyközönség”, mert a magyar irigység nem a szépet és jót nézi, hanem azt, hogy annak a tulajdonlása mekkora tőkét igényel és azt az illető hogyan is szerezhette.)
Szeretném leszögezni, hogy a csónakházak lerombolói és lakóparkok kialakítói nem kizárólag ugyanahhoz a halmazhoz tartoznak. Bizonyára vannak olyanok, akiket kikényszerítettek a szocializmusból örökölt bérszintű bérleményekből és vannak, akiknek ez mai napig tartó sérelmük. De az tagadhatatlan, hogy a történelmi változások kerekét semmiféle szerzett jog és érdek nem fogja megállítani, de még lassítani sem. A 3 forintos kenyér és tej ideje örökre elszállt, ugyanígy múlttá váltak a korábbi bérleti és szolgáltatási díjak is.
És még egy fontos tény: pont a lakóparkok NEM igénylik az árvízvédelmet, hiszen ők ezt a kérdést is – szinte kivétel nélkül – megoldották maguk. Tehát a gát kérdése nekik kevésbé fontos. Sem fix, se mobil. De még a helye sem fontos. Egy a lényeg: a part legyen rendezett, szeméttől, szúnyogtól, patkánytól, PET-palacktól, energiaital doboztól mentes, piknik szemetektől, egyszóval parkosított.
Ha jól értem, akkor a szerveződők legnagyobb féltett kincse az értéktelen növényzetből álló galériaerdő. De azt maga a petíció megfogalmazója is elismeri, hogy a tervben szerepel a fásítás, füvesítés, parkosítás, mint megvalósítandó feladat. Akkor mi a baj? Hogy a meglévőknél nemesebb, a most gyalogos, kocogó, kerékpáros, kutyafuttató által használt 2 m széles bitumen járda helyére, szakemberek által megtervezett és megépített park, sétány, partszakasz kerülne? Valóban csak az lehet a szép, amit a természet alakít ki? Amit emberi elme és kéz alkot, azt el kell vetni? Mi a baj, mert valójában a jelenlegi növényzet kiváltása egy tudatos parkosítással, az nem lehet…???
Egy valamihez még szeretném a véleményemet fűzni:
„A hullámtéri ingatlantulajdonosokat még senki nem kereste meg, hogy szálljanak be a költségekbe.”

o Mit is kell ez alatt érteni?
o Mennyivel gondolják a petíciót megfogalmazói a hullámtéri ingatlantulajdonosokat beszállásra bírni?
o A teljes összeg hány százalékára gondolnak?
o És ha ezt (teljes, vagy részben) befizetik a kiszemeltek, akkor mekkora pénzt szedhetnek be a mostani nyúlgáton túl élőktől, hogy az árvízvédelmet ezentúl tőlük nyújtják, hiszen övék lesz a gát? Vagy azt azért nem? Fizessenek úgy, hogy semmi közük nem lesz a gáthoz?
o Volt-e már példa arra a világon bárhol, hogy egy főváros árvízi védművének áthelyezése okán magánszemélyektől hozzájárulást kérnek?
o Tudják-e a petíció elindítói, hogy a Római-parti hullámtéren élők az ország legmagasabb építmény és telekadóját fizetik (épületre 1770 Ft/m2, telekre 130 Ft/m2), az éves adóbefizetésük 2,2 milliárd forint?
o Tudják-e a petíció beadását szorgalmazók, hogy ezt az adót a hullámtéren élők 2007 óta fizetik, azaz a légből kapottan feltupírozott összegnek már többszörösét előre befizették, mégsem kapnak érte semmit? (A zaj, a tömeg és szagterheléseken kívül…)
Az a demagóg beállítás, hogy a dúsgazdagok megint jobban fognak járni a szegény adófizetők közpénzéből és ezért ne legyen gát, azért hamis, mert idáig azok a nem dúsgazdagok fizettek és évről-évre többet fizetnek, amiért nem kapnak semmit, még az alapvető árvízvédelemhez fűződő jogot sem.
Szerintem a dögöljön meg a szomszéd lova álláspontról el kell mozdulni és fel kell venni azt a gondolatiságot, hogy ma Te segítesz nekem, ezért biztosan számíthatsz arra, hogy holnap én segítek Neked, és ezt követően együtt iszunk egy sört az új Római-parti sétányon (akár árvíz idején is…)
Adófizető

#178 Re:

2013-09-19 05:14

#1: -

Vendég

#179 Re:

2013-10-24 05:54

#19: optimista -

Hogyan állunk a Környezetvédelmi Törvény színe előtt?

Vendég

#180

2014-01-31 19:58

Közel 30 éve lakom itt családommal.A mostani főpolgármester úr volt korábban-egészen új podztja betöltéséig a kerületünk polgármestere.Elégedett voltam vele,mert mindenben segítette a lakosokat.Soha semmi ilyen gondolata nem volt ezidáig a Római parti árvízzel kapcsolatban-mindig számítottak a vendéglátó ipari egységek,a sportszerető-evezős,csónakházak is ezzel a problémával.Valahogy mindig megoldódott.Régen is segítettek önkéntesen-én magam is az árvíznél.Ő maga is "élvezte" ezt a helyet,a promenádot,vendéglátó egységeket,sétákat mind megannyi lakos itt a területen.Mióta megépítették az idegen lakosok számára a part-menti emeletes,luxus lakásokat-sokan külhonból tértek haza v.lakni,vagy csak nyaralni.Ő miattuk,az ők ,ill.felsőbb nyomás hatására válik most hirtelen szükségessé a gát megépítése!!???Nem szabad ezt hagyni!Előbb kellett volna átgondolni ezen luxus házak megépítését,s most azért,mert nem tudnak kijönni a házból-csak csónakkal-ha jön az árvíz,,,???Őket nem sajnálom.Azok feleljenej a házakért,amit odaépítettek,költözzenek máshová a lakóik és bontsák le aezeket a házakat.Így is már túlzsúfolt a Római párt.Miért épp ide építették ezeket??Nem adjuk a Római partot!Tisztelettel.
Adófizető

#181 Válasz a #180 írójának

2014-02-08 12:15

A szóhasználatokból úgy tűnik, hogy Önt némi előjogok érzése kerítette hatalmába és ez vegyül a szerényebben élők ma már általános irigységével. De menjünk végig:
"Közel 30 éve itt lakom a családommal" = ez valamiféle privilégiumot biztosít Önnek? Vagy miért fontos ezt megemlíteni? Netán ezzel jelezni szeretné, hogy Ön más oldalon áll, mint a Római-partra nem régóta költözöttek?
"... megépítették az idegen lakósok számára..." = ha valaki új helyre költözik, akkor hány évig számít idegennek? És örökre idegen is marad, vagy 29 év után már nem tekinthető teljesen idegennek?
"Ő miattuk, az ő, illetve felsőbb nyomásra..." = ezt így gondolja, vagy tudja, netán bizonyítja is? Mert ha bármelyik, akkor Önnek kötelessége hivatali visszaélés miatt feljelentést tennie.
"... a part-menti emeletes,luxus lakásokat..." = tudomásom szerint egyetlen ingatlanon sem épült engedély nélkül ilyen épület. Tudomásom szerint minden engedélyt az érvényes általános, és a területre speciálisan érvényes előírások betartása esetén adnak ki. Ha földszintes parasztházakat építettek volna az idegen beköltözők, akkor rendben lennének a dolgok? Ugye nem! Ön ezzel ellenszenvet, ellenérzést kíván kelteni, amitől persze a dolgok ugyanúgy megoldatlanok maradnak.
"Nem szabad ezt hagyni!" = Mit? Hogy az árvíz elleni védmű megépüljön és sok ezer - többek között a 30 éve kerületben lakók - ingatlanjait és ingóságait megfelelően védhessük? Szabadjon felidéznem Önnek, hogy az utóbbi 12 évben 3 esetben dőlt meg a valaha mért legmagasabb vízszint. Ennek a tendenciának a folytatódását jósolják, azért a védművek rekonstrukciójának a szükségességét már minden szakember felismerte. Nem arról van szó, hogy épüljön-e új védmű, hanem arról, hogy az fix (állandó kialakítású), vagy mobil legyen; illetve hogy ennek a védműnek hol legyen a nyomvonala.
"... át kellet volna gondolni ezen luxus házak megépítését..." = ismét az irigység felhangja, de ettől most tekintsünk el! Ezen "luxus házak" (, amelyek semmivel sem luxusabbak, mint a szintén kerületi lakóparkokban épült házak...) éppen az átgondoltság jegyében úgy épültek meg, hogy az árvíz ellen védettek!!!! Nem tudom, hogy a 2013. júniusi árvíz idején Ön merre segített a homokzsákolásban (amiért őszinte hála és köszönet!), de biztosan nem a luxus épületek környékén, mert azok telkeit feltöltötték és a házakat kiemelték! Kizárólag a korábbi építésű (talán már nem idegennek számító lakósok által lakott), nem emeletes és nem luxus kinézetű házak kerültek víz alá, de nem is kicsit.
"Őket nem sajnálom." = ez szubjektív dolog. Én minden honfitársammal együtt érzek, akiket bármilyen kár ér. Ha Ön így gondolja, akkor az ártéren lakók többsége fölött mond ítéletet, az Ön által irigyeltek miatt. Szerintem ez nincs így jól, de Ön tudja.
"Azok feleljenek a házakért, akik odaépítették..." = Ön biztosan nem tudja, vagy elkerülte a figyelmét, hogy még az árvízi védekezés megkezdése előtt a fő- és kerületi polgármesterek, a Katasztrófavédelem és más szervezetek vezetői is kijelentették, hogy az ártéren lakók ingatlanjaiért egy fűszálat sem mozdítanak, az ottani védekezést mindenki oldja meg maga, a MAGA költségén. Tehát felelősséget senki sem kért, senki sem kapott, minden felelősség az ártéren élők vállán volt.
"... költözzenek máshova a lakóik és bontsák el ezeket a házakat." = Valószínűleg ezen javaslata biztosan csak az irigykedő gondolatok sodrában született és őszintén remélem, hogy nyugalmi állapotában némi szégyenkezést csak kivált Önből! Kényszer kilakoltatás és házak dózerelése ismert a történelemből, de remélni tudom csak, hogy Ön sem akarja ezen diktatúrákat visszahozni. Kérem, indulatosságát próbálja fékezni, mert emberi mivoltából készül kilépni. Nem is foglalkozom azzal, hogy a ledózerolás költségét ki viselje, ki kártalanítsa a teljesen jogszerűen ott élőket és mi is legyen azon a romhalmazon, ami a dózerolás után marad. Vagy Ön úgy gondolja, hogy a dózerolás mellett a növény és állatvilág nem sérül? Vagy a Római-part érintetlensége már nem is szempont, csak az irigységből fakadó gyűlölet kapjon szabad utat?
"Így is már túlzsúfolt a Római-pÁrt." = Olcsó vicc lenne megkérdezni, hogy hány tagja van ennek a pártnak, de bizonyára elírta a betűt... Igen, néha valóban túlzsúfolt, de ebből miért azt a következtetést vonja le, hogy az oda építkezőket és ott lakókat kell elpaterolni, hogy a többiek szépen - zsúfoltság nélkül - elférjenek? Ja tudom, az Ön privilégiuma, hogy Ön már 30 éve a kerületben lakik. Ön ezen szerzett jogok alapján minősít házakat, embereket, kilakoltat és ledózeroltat, majd az egész területet megtisztíttatja azoktól, akik zsúfoltságot jelentenek.
"Nem adjuk a Római-partot!" = Rossz hírem van: SENKI sem akarja Önöktől elvenni! Jöjjenek a Római-partra, élvezzék! Az Önöké! Tudja, honnan tudom, hogy az Önöké? Mert mi fizetünk a használatért Önöknek! Nem keveset, hanem nagyon sokat! 1820 Ft/négyzetméter/év ingatlan és 120 Ft/négyzetméter/év telekadót. Ebből a több, mint 2 milliárd forintos adóból, amelyet CSAKIS A RÓMAI-PARTON élők fizetnek szépítik az Önök kerületét, mert ha nem tudná, akkor elárulom azt is, hogy a kerület a Római-partra egy fillért sem költ, azt a Főváros kezeli...
Megbékélek az Ön irigységével, mert tudomásul veszem, hogy sok honfitársamnak ez a legnagyobb, egyeseknek egyetlen örömforrása. Ugyanakkor kívánom, hogy költözzön béke a szívébe, mert az az infarktus megelőzésében is igen hatékony!!!
római

#182

2014-03-12 19:52

Tisztelt polgártársak!
A petíció az árvízvédelem öncélú és szükségtelenül durva beavatkozása miatt van, nem az árvízvédelem ellen. Aki mást állít az vagy végtelenül buta vagy hazudik. A Római-part köztulajdon, nem sajátíthatja ki magának semmilyen politikai vagy önös érdekű csoport.
adófizető

#183 Re:

2014-05-17 15:01

#182: római -

Tisztelt Római!

Ön Vásárhelyi Pál tiszai beavatkozását minek minősíti? Széchényi árvízvédelmi erőfeszítéseit hogyan értékeli? A budapesti rakpartok kialakításáról mi a véleménye? Ez utóbbiról itt tájékozódhat: "http://budapestcity.org/02-tortenet/1870-a-duna-dunaszabalyozas-es-rakpartok-hu.htm" ajánlom, mert Önnek különösen hasznos! Gondolom a szép és hangulatos helyek közzé sorolja a korzókat, de legalábbis remélem, hogy nincs rossz véleménye róluk, hiszen ha a világörökség részét is öncélú, szükségtelenül durva beavatkozás termékének minősítené, akkor erősen kunfliktusba kerülne az Ön nézetével nem azonosulókra tett jelzőivel...

Látta Ön a Római-partra készített terveket?

Látta és látja Ön a rogyadozó elhanyagolt és elhagyatott romhalmazokat, ahova sok hajléktalan fészkelte be magát?

Látta Ön az "áldozatul eső", értse: kivágásra ítélt "erdőt".

Járt ezen "erdő" fái között? Vagy csak elsétált a magról nőtt természet mellett úgy, hogy közben a dzsumbujtól nem is látta a folyót?

Ha a fenti kérdések mindegyikére igen a válasza, akkor már csak azt válaszolja meg kérem, hogy miért értékesebb Önnek a magról nőtt dzsumbuj, ahova ember be nem teszi a lábát, mintsem egy szépen rendezett, parkosított part, ahol kulturáltan lehet pihenni, napozni, sportolni, ahol a természet gondozott és pompázik?

Nagyon-nagyon elkeserítő, hogy sokan, Önhöz hasonlóan, politikai szándékokat és pártok erőfitogtatását magyarázzák bele egy rendezési tervbe. Egy parkosítás, egy terület rendezése nem attól csúnya, vagy szép, hogy ki az ötlet-gazda, vagy melyik párt javasolja azt. Én egyáltalán nem akarok minősíteni senkit. Sem pártolót, sem ellenzőt. Mindenkinek lehet véleménye, még akkor is, ha az a másik félnek nem tetsző. A dolgokat nem azok szokták eldönteni, akik a leghangosabban kiabálnak, vagy a más véleményen lévőket sértegetni igyekeznek.

Ide idéznék egy mondás, ha megengedi: Nem az a fontos, hogy mit mondanak, hanem az, hogy ki mondja.

A mindenre és mindenkire csípőből tüzelő ellenállók handa-bandája egyáltalán nem fontos, higyje el! Ezért született meg az az ésszerű döntés, amit én pártolok!

Biztos vagyok benne, hogy a petíció aláírói közül sokan fognak a Római-parton sétálni és elégedettek lesznek a látvánnyal. Melléktermékként pedig egy pár lakóingatlan védelmet kap, aminek jóérzésű ember csak örülne. (A mindig irigykedőket, fanyalgókat, dózerezőket nem tekintem ide tartózóknak...)

Vendég

#184

2016-01-09 13:39

Kedves Környezetvédők, Kedves Duna-partot kedvelők!

Fáradjanak ki az Önök által védendőnek ítélt "erdőbe", tekintsék meg azt a rom- és szeméthalmazt, amelyet Önök "a Duna-part utolsó értékének" hiszenk. Sétáljanak a kb. 15-25 cm-re besüppedő, csizmát marasztaló iszaplerakódásban, de folyamatosan tekintgessenek felfelé is, mert a már letörött, csak más ágakon fennakadt, mázsás súlyú korhadások életveszélyes módon tudnak lekéretszkedni ideiglenes helyükről. Ha Önök úgy ítélik meg, hogy ez a kilátogató emberek lelkének szükséges szép látvány, akkor őszinteségükben erősen kell kételkedjek.

A romhalmazt védelmezők álságos magatartása érthetetlen, hacsak nem feltételezzük azt a partizán jelszót, hogy mindegy, hogy kit, de lőjjünk le már valakit, robbantsunk fel már valamit, hiszen a partizán pusztítás nélkül nem jó ellenálló. 

Vendég

#185

2016-04-22 07:49

Felháborít ez az egész. Már az is durva volt, hogy bezárták a csónakházakat! Ne engedjük!!!!! Ha kell élőlánccal védjük meg...!!!

Vendég

#186

2016-06-18 10:19

Szeretnén ha maradna a Romal part mert 30- éve ide járunk, ez az egy szorakozásunk van