Tiltakozás a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás miatt

Igazi magyar

#7101 Re: Az igazi bal

2012-01-19 20:55

#7099: Fidélio - Az igazi bal 

 Kedves fórumtárs!

Lehet, hogy Ön új a fórumokon, mi páran már tudjuk, hogy a fórumon van egy ember, aki lelkesen büdöskomcsizik a legalpáribb módon hónapok óta. Kértük szépen, kértük csúnyán, hogy ne jőjjön ide, ne tegye tönkre a fórumot, de valami kéjes élvezettel ezt újra meg újra megteszi. Hogy ne legyen egyedül, több néven is beírogat, ilyen pl. a Filiszeus. Most - azt hiszi, hogy minket megtéveszthet, irányt váltott és úgy tesz, mintha baloldali lenne. A baloldal nevében írogat olyasmiket, amit Ön is rendszeresen olvas. Ennek az a célja, amit most Önnél is elért, hogy felháborodjanak az emberek. Én, mint baloldali gondolkodású, az ő aljas stílusán tisztességtelen hozzáállásán akadok ki, Ön, mint jobboldali ember, természetesen az írottak tartalmától háborodik fel. Egyik sem jobb a másiknál. Én bármikor kész vagyok jobboldali beállítottságú rendes emberekkel egészséges vitára kelni, mindenféle anyázás nélkül. Mindkét oldalon vannak rendes emberek és természetesen tisztességtelenek is. A világ így szines, így kell együtt élnünk és nem egymás ellen. Szerintem minden embernek oldalfüggetlenül az a célja, hogy az ország kimásszon a válságból, rendbejőjjön az elszegényedett családok élete. Nekem ez a célom legalábbis.

Fidélio

#7102 Re: Re: Az igazi bal

2012-01-19 21:14

#7101: Igazi magyar - Re: Az igazi bal Köszönöm gyors és korrekt válaszát. A másik fórumon épp a stílusba kötöttem bele. Tartalomtól függetlenül. Egyébként pedig az a véleményem, hogy ő a démonjaival küzd. Meg is írtam neki. Igen, teljesen új vagyok itt. Nem fogom az Ön nézetét vallani, nem tudom Gyurcsányt elfogadni, de becsülöm a tisztességet, amit Önről is feltételezek. Ha oldalfüggetlenül mindenkinek az lenne a célja, ami Önnek (ez nekem is), higgye el, hamarabb rendbejönne országunk, amelynek mindkét oldal polgára.

 


Vendég

#7103 Re: Re: Re: Az igazi bal

2012-01-19 22:21

#7102: Fidélio - Re: Re: Az igazi bal

A provokátornak sikerült beugrania. A célja az, hogy lejárasson minket és nem lepne meg, ha a bal nevében ocsmányságokat firkáló ugyanaz lenne a másik fórumon, mint itt.

"Nem fogom az Ön nézetét vallani, nem tudom Gyurcsányt elfogadni"

Kérem, bocsásson meg, ha én pedig nem tudom elfogadni az elutasító magatartását. A vitánkban alighanem mi vagyunk kevesebben: mi, akik azt gondoljuk, hogy Gy. F. igenis ártatlan és hogy koncepciós eljárás folyik ellene, aminek igazságügyi oka nincs (mert nem is lehet), helyette politikai oka van. Az indokainkat számtalan forrásban olvashatta, utánajárhatott, mégsem kételkedik a saját igazában, miszerint Gy. F. bűnös. Ha valóban objektív akar lenni, valóban mérlegelnie kellene a tényeket. Na, nem azokat a "tényeket", amiket politikai "megfontolásból" a jobb zúdít a népre, hanem azokat a tényeket, amik valósak, nem féligazságok, nem sugalmazott hülyeségek és nem is hazugságok. Ha valóban így tenne, ha valóban vitapartner szeretne lenni, akkor ezekre hagyatkozna.

Feltételezem, hogy valódi vágya az, hogy ez az ország végre meglássa a fényt az alagút végén, ahogyan írta, de tények, események igazolják, hogy rossz úton jár, ha a jobboldallal ért egyet. Nem késő és amint látja, nem vagyunk állatok, ahogyan a jobb be akar állítani minket: tartozhat közénk.

járj utána alaposabban

#7104 Re: Re: Az igazi baloldaltól ez olyan messze van, mint Makó Jeruzsálemtől.

2012-01-19 22:44

#7103: - Re: Re: Re: Az igazi baloldaliak mi vagyunk...

Jobb, ha tudod: a  büdöskomcsizós-filiszteus  és az  antifidesz-fidélio =  egy s ugyanaz.  Rossz-tűrhető és az ócska-tűrhetőbb  felállásban.  A hülyék meg a túloldalon,  ha úgy tetszik a  "jobboldalon" laknak, az pedig  a 0000 Szarjancsiháza, tanyavilág, az ő világuk.  Üdv.


Vendég

#7105 Re: Re: Re: Az igazi baloldaltól ez olyan messze van, mint Makó Jeruzsálemtől.

2012-01-19 23:05

#7104: járj utána alaposabban - Re: Re: Az igazi baloldaltól ez olyan messze van, mint Makó Jeruzsálemtől.

Abban nem lehetek biztos, hogy tényleg ugyanazok (még az ip-t sem láthatom, annak nyomon követése pedig messze nem hatásköröm), mindenesetre nekem úgy tűnik, hogy provokátor az illető. Ha ugyanaz, ha nem, semmi szükség itt rájuk és szerintem máshol sem.

egy nyitott szemmel járó

#7106 Re: Az igazi baloldaltól ez olyan messze van, mint Makó Jeruzsálemtől.

2012-01-20 00:28

#7105: - Re:  nem kell ehhez ip cím...

Mindenesetre, majdnem úgy, ahogy Neked:  nekem is úgy tűnik, de erőteljesen,  hogy ez a régi szarjancsiházi szélhámos sz@rkeverő, akire semmi szűkség nincs, se itt, se másutt. Jó éjt.

A nép hangja

#7107 Re: Re: Az igazi baloldaltól ez olyan messze van, mint Makó Jeruzsálemtől.

2012-01-20 07:52

#7106: egy nyitott szemmel járó - Re: Az igazi baloldaltól ez olyan messze van, mint Makó Jeruzsálemtől. 

 Igen, és most olyan gusztustalan utat választott, amiben nincs semmi kedvem semmilyen körülmények között részt venni. Egyszerűen erre a fajta ocsmányságra képtelen vagyok reagálni. Nálam elérte célját, hasznosabb időtöltét keresek magamnak az esős, havas időben. Pl. kötök egy pulcsit az unokámnak. L.


Vendég

#7108 Re: Re: Re: Az igazi baloldaltól ez olyan messze van, mint Makó Jeruzsálemtől.

2012-01-20 08:26

#7107: A nép hangja - Re: Re: Az igazi baloldaltól ez olyan messze van, mint Makó Jeruzsálemtől.

Egy ilyen aljas támadás ért és máris feladod? Gy. F-et naponta érték/érik ilyenek, mégsem adja fel. Ráadásul a végtelenül "eccerü" emberek azt gondolják és hangoztatják róla, hogy azért, "me' még biztos vammit lopni". Mi sem adhatjuk fel.

Állampolgár

#7109 Gyurcsányt bilincsbe!

2012-01-20 11:47

De igenis számoljon csak el Gyurcsány Ferenc, hogy miért is hazudtak reggel, délben meg este? Talán éjjel is?
Miért is nem csináltak semmit, csak úgy tettek mintha kormányoznának? És akkor a pénzt amit kormányzásért vettek fel, tessék kamatostúl visszafizetni!
Balos ember

#7110 Re: Re: Re: Re: Az igazi bal

2012-01-20 11:53

#7103: - Re: Re: Re: Az igazi bal

Miért is ártatlan a Gy. F:?

Mert hazudtak éjjel meg nappal, reggel, délben meg este? Erre kapta voksokat, hogy ezt tegye? Igenis számoljon el, hogy miért döglődtek a bársonyszékben és hagyták tönkremenni a magyar gazdaságot, és nem csináltak semmit azért a pénzért, amit felvettek? Talán erről esküdtek?

Mire volt az eskű, ha nem lehet őt elszámoltatni?


Vendég

#7111 Re: Re: Re: Re: Re: Az igazi bal

2012-01-20 12:13

#7110: Balos ember - Re: Re: Re: Re: Az igazi bal

Elégszer elmondtuk már, olvasson utána, hogy miért az. Kiragadta az ellenpárt azt, amit akart és most Ön is ezt szajkózza. Olvassa el a jelentéseket, akár kezdheti Gyurcsány Ferenc nyilvános facebook oldalán! Szomorú, hogy még mindig nem esik le a 20 fillér, de egy rövid vezérfonal talán megteszi: nincs mivel vádolni, ezért (is) fontos, hogy a fidesz alkotmányt módosítson, hogy visszamenőleges törvényeket hozzon, hogy a bírói testületet a saját embereire cserélje, hogy az ellenzéki médiát végérvényesen elhallgattassa. Hadd ne soroljam tovább! Az elszámoltatás, ahogy Ön most hiszi nem más, mint egy koncepciós per a fidesz politikai ellenfele ellen. viktorka ezt ígérte a szavazóinak és most minden áron tartani akarja magát ehhez az ígéretéhez, hogy legyen bűnbakja arra az elképzelhetetlen esetre (csak ironizálok - bocsánat), ha a homályos ígéreteit nem tudja beváltani, sőt…

antifidesz

#7112 Re: Re: Re: Re: Re: Az igazi bal

2012-01-20 12:17

#7110: Balos ember - Re: Re: Re: Re: Az igazi bal

előbb orbánt kell elszámoltatni. gyurcsány hány multit becsalogatott hogy legyen a népnek munkahelye. ne velejtsd el ezt. orbán mit tesz értünk?? szarrá adóztat bennünkt azért dolgozik a magyar hogy orbánék fain verdákban feszengjenek. szálj le gyurcsányról ő el mer menni tescoba is őrző nélkül. orbán ha kinyitnak egy pezsgőt már akkor menekül mert azt hiszi lőnek rá. :D:D bár hallanám a híradóban hogy kilyukasztották a barna bőrét a büdös cigánynak.

antifidesz

#7113

2012-01-20 12:23

a fidesz iroda kilincsére nem kecskefejet hanem orbán lázár szijjártó matolcsi fejeket kellett volna akasztani:D:D

antifidesz

#7114

2012-01-20 12:26

különben is a cigányoknak nem a lovakat kéne baszni meg járni a határba lopni?? orbán pályatévesztő :D:D
antifidesz

#7116 Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Az igazi bal

2012-01-20 13:10

#7115: - Re: Re: Re: Re: Re: Re: Az igazi bal

orbán is tönkretesz mindent te nyomorék nem gyurcsány korszak van hanem orbán korszak és ez még rosszabb te nyomorék szar vedd már észre te csicska hogy emelkedik minden ára a fizetésed meg csökken te szar embere vagy ha nem veszed észre

az igazi balos

#7118 Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Az igazi bal

2012-01-20 14:20

#7117: - Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Az igazi bal 

 Te egy igazi jobboldali papagáj vagy. Fújod, amit Istened az agyacskádba oltott, az értelmét fel nem fogod. Az ilyen emberre kár szót fecsérelni, nem fog rajta semmi, csak a kosz meg a piszok.


Vendég

#7119 Re: Gyurcsányt bilincsbe!

2012-01-20 14:23

#7109: Állampolgár - Gyurcsányt bilincsbe! 

 Or-bánt akartál írni, nem?


Vendég

#7120 Re:

2012-01-20 14:23

#7113: antifidesz -  

 erre a stílusra nincs szükség.

egy nyitott szemmel járó

#7121 Re: Éljen a Baloldal és annak vezéregyénisége: GYF !!!

2012-01-20 15:49

#7109: Állampolgár - "fizesse vissza kamatostul"

Gyurcsány nem vett fel fizetést a miniszterelnöki feladatainak végzéséért és Bajnai sem, ezek a harácsolók követhették vóna példájukat legalább 1-2 évig.

antifidesz

#7122 Re: Re: Éljen a Baloldal és annak vezéregyénisége: GYF !!!

2012-01-20 15:52

#7121: egy nyitott szemmel járó - Re: Éljen a Baloldal és annak vezéregyénisége: GYF !!!

ezeknek hiába mondasz bármit nem veszik észre hogy meglopja orbán öket is meg mindenkit ők arra élveznek hogy orbánt imádják csak azért mert nem tudják belátni hogy szarul szavaztak mert akkor rájönnének mekkora barmok idiota gyagyások

Fidélio

#7123 Re: Re: Re: Re: Az igazi bal

2012-01-20 17:39

#7103: - Re: Re: Re: Az igazi bal Ó nem, köpönyeget az ember nem vált ily könnyen. Nékem nem kedvenc politikusaim vannak, hanem olyanok, akik által óhajom valóra válhat, vagy ellehetetlenülhet. Így s e szerint választok. Ennyiben mi pontosan az ellenkezőjét valljuk helyesnek. Nem baj ez. Jogunk van különböznünk. Nem is invitálom az én "oldal"-amra. És téved, ha azt hiszi, mi innen mint állatokra gondolunk Önökre. Nem. Csupán mint más világnézetűekre. Legalább annyira nem értjük Önöket, mint Önök minket. De azt a stílust, ami itt (is) eluralkodott, mindkét oldalról vissza kell utasítani. Ebben is egyetértünk. És ez sem kevés.    U.i: Már a nevekkel is visszaélnek. Valaki fidélioként irogat helyettem.

 


Vendég

#7124 Re: Re: Re: Re: Re: Az igazi bal

2012-01-20 18:54

#7123: Fidélio - Re: Re: Re: Re: Az igazi bal

Fogalmazhat úgy is, ha kedve tartja, hogy köpönyeget váltana, de az igazság az, hogy nem képes belátni, hogy téved. Tudom, hogy sosem fogja megtenni, mint megannyi társa. Hiába a nem létező bizonyíték, a nem létező ügy, már érez valamit és attól sosem fog szabadulni. Nincs ezzel egyedül, beleillik a tömegbe. Csak nehogy túl késő legyen, mire megbánja.

Fidélio

#7125 Re: Re: Re: Re: Re: Re: Az igazi bal

2012-01-20 19:26

#7124: - Re: Re: Re: Re: Re: Az igazi bal De ha egyszer én meg úgy látom, maga téved. Maga ezt belátja? Kérem én ezt?

Nem értem. Mit érzek? Mitől nem fogok szabadulni? Milyen tömegbe illek? Mit bánok meg? Tisztázzunk egyet: Ez a bal oldal lejáratódott. Az új próbálkozás pedig megint csak az előzőből építkezik. Tabula rasa. Az kellene. De itt csak hatalomátmentés van. '90-ben is az volt. Egyébiránt konzervatív vagyok, tehát semmiképp sem keveredhetek az Önök oldalára. Gyurcsányt pedig nem tartom szavahihetőnek. Nem az ország érdekeit szolgálta. Lejáratta magát a saját oldalán is. És úgy gondolom, nagyon kell tartani az olyan vezetőtől, akinek a tekintete is árulkodik: baj van az elméjével. (Ettől még lehetne rendes ember, szerető családapa stb., de vezető nem.) Sajnálom, ha érzelmeiben megsértettem. Nem volt szándékom. De tudja, nem felejti el az ember azt a 6 évet, amíg ő regnált. Az többet elmond a mostani balról, mint az Ön (Önök) hozzászólásai.