Elviselhetetlen a 31-es főút Pest megyében.

Magyarország Kormánya Dr. Orbán Viktor miniszterelnök Úr részére   Tisztelt Miniszterelnök Úr!   A 31-es országos főút ügyében azért fordulunk petíciónkkal közvetlenül Önhöz, mert egyrészt az Országos Területrendezési Tervről szóló, módosított 2003. évi XXVI. törvény (OTrT) jelenleg hatályos változata nem jelöli meg a végrehajtásért felelős minisztérium nevét, másrészt annak végrehajtásáról és időbeli ütemezéséről kormánydöntés, nevezetesen a módosított 1222/2011. (VI. 29.) Korm. számú határozat rendelkezik.   Bizonyára Ön és kormányának tagjai is értesültek már arról, hogy az említett főút részint helyenkénti (pl. Mende és Sülysáp közötti) műszaki állapota, részint az utóbbi négy-öt évben megnövekedett elképesztő mértékű rázúduló forgalom levezetésére képtelen méretei és vonalvezetése okán már szinte „halálútnak” nevezhető, napi rendszerességűek a balesetek, nem kevésszer emberéletet követelve. S bár az esetek többségében persze megtalálható a „nem az útviszonyoknak megfelelően” vezető, felelős gépjárművezető, az útviszonyokért fennálló felelősséget soha senki nem vizsgálja. Egyetlen emberáldozat is sok. Ezen az úton már eddig is jócskán túlteljesítettünk.   Essen szó arról is, hogy bár Jász-Nagykun-Szolnok megyében a hevesi megyehatárig a burkolat (és csupán a burkolat) felújítása megtörtént ugyan, de 11,5 tonnás teherviselésre tervezve, miközben ennél jóval nagyobb tengelyterhelésű magyar, orosz, ukrán, román, török és bolgár kamionok százai kerülik el ezen az úton a fizetős gyorsforgalmi útvonalakat.   És akkor még nem is szóltunk arról, hogy az immár folyamatossá vált forgalom Pest megyében hat település, Nagykáta város, Szentmártonkáta község, Tápiószecső község, Sülysáp város, Mende község települési központját és Maglód város peremét teszi gyakorlatilag élhetetlenné. És e településeken keresztül gyakorlatilag a Tápióvidék teljes forgalmát csaknem lehetetlenné az M3-tól délre és a jelenleg még 4-es főúttól északra. Közlekedési dugó dugó hátán, főként a hajnali-reggeli és a késő délutáni-esti időben. Megértjük, hogy a területen mandátumot szerzett országgyűlési képviselőinknek, Czerván Györgynek és Pogácsás Tibornak – államtitkári pozícióba kerülvén - nem jut ideje ezen anomália rendszerszintű kezelésének képiseletére, ezért mi, itt élő állampolgárok kezdeményezzük:   Módosítsák az OTrT törvényt és a Kormány 1222/2011. (VI. 29.) Korm. számú határozatát és soron kívül hozzák előre a 31-es számú kiemelt főút Pest megyei településeket elkerülő szakaszának kivitelezését.   Tisztelettel, az aláírók.