Dr. Pócs Alfréd ortopéd-sebész orvosi állásába való visszahelyezéséért

Kérjük, hogy a MOK (Magyar Orvosi Kamara) azonnali hatállyal adja vissza Dr. Pócs Alfréd orvosi működési engedélyét és ezzel egyidejűleg helyezze vissza őt ortopéd-sebész orvosi állásába az ózdi és salgótarjáni kórházakba. A szabad véleménynyilvánítás minden ember alapvető joga és a szakmai véleménynyilvánítás is helyénvaló egy demokratikus jogállamban.

A következő lépés részünkről a közérdekű beadvány beküldése.

Várjuk a több ezer aláírást.

Hálásan köszönjük azoknak, akik eddig aláírták.

 

Pócs Alfréd, az egykori „egri kórházvédő”, társaival 2008.-ban sok más egri kórházi dolgozóval az egri Markhot Ferenc Kórház funkcionális privatizációja ellen tiltakozott. Az intézményt 2008 novembere és 2009 szeptembere között a HospInvest Kft. működtette, amely ellen csődeljárás indult. Ezt követően a megye, illetve egy, az önkormányzat által létrehozott kft. vette vissza az intézmény üzemeltetését.
Pócs Alfréd „egri kórházvédőként” végzett tevékenységét 2008-ban a MOK Summum Bonum Díjjal, 2010-ben Réthelyi Miklós, az emberi erőforrásokért akkor felelős miniszter Pro Sanitate díjjal ismerte el.
 
Ezt az aláirás gyűjtést nem állitjuk le, amig nem rendeződik, amiért elinditottuk.
 
Most ezzel folytatjuk:

Kérlek támogasd  politikamentes tüntetésünket, hogy azonnal töröljék el az egészségügyisek kötelező oltását. Nyilvánvaló, hogy nem a védettség a fontos számukra, hanem az oltás felvétele. Van aki átesett a fertőzésen és mérhető védettséget szerzett és van akinél a vakcinák ellenére sem alakult ki ellenanyag. A vakcinák szövődményeiről mélyen hallgatnak. Támogasd az egészségügyi dolgozók állásuk, megélhetésük elvesztése miatti tiltakozását. Nekik joguk van elutasítani az oltást, mert alapvető emberi jog és ők látják a szövődmények tömkelegét! Tilos mindenfajta diszkrimináció!

A gyerekek oltását sem a WHO, sem a gyártók nem ajánlják. A gyermek vakcinák még csak fejlesztés alatt vannak. Maga a Pfizer is új vakcinát fejleszt gyermekeknek. Azonnal szüntessék be a gyermekek oltását!

Tiltakozunk az Orvosi és Egészségügyi Szakdolgozói Kamarák saját etikai kódexükkel ellentétes megnyilvánulásai ellen. Az egyenlőség és a véleménnyilvánítás szabadságának jogán azonnal szüntessék be a koncepciós eljárásokat a hangjukat felemelő szakemberek ellen. Képviseljék valamennyi, így a kötelező oltást elutasító szakemberek érdekeit is!

Nyilvános tiltakozás:

2021. 09.15. 12:00 - 14:00 Budapest, MOK székház, Szondi u. 100.

2021. 09.23. 15:30 - 17:00 Miskolc, Szent István tér, Szent Itván szobor

 

Itt látjátok a folytatást, a tegnapi Magyar Orvosi Kamara előtti tüntetést.

https://www.youtube.com/watch?v=XpvbLJ7C4Ko

 

https://szovetkezettv.hu/movie/dr-ormay-peter-fogorvos/

 

 

Petíció aláírása

Az aláírással felhatalmazom Noll-Szatmári Enikő petíciókészítőt az ezen az űrlapon közölt információim átadására az ügyben illetékeseknek.


VAGY

Egy e-mailt fog kapni egy hivatkozással, amellyel megerősítheti aláírását. Hogy biztosan megkapd üzeneteinket, kérjük add hozzá a info@peticiok.com címet a kapcsolati vagy a biztonságos feladó listádhoz.

Kérjük, vegye figyelembe, hogy nem tudja megerősíteni az aláírását az erre az üzenetre való válaszadással.




Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...