A kőszegi erdők nem eladók! Tiltakozás az erdészeti út ellen a Pogányokban.

Bár úgy tűnt, hogy két évvel ezelőtt, hathatós civil segítséggel, sikerült megakadályozni, hogy a Pogányokban és a kőszegi Mohás út mentén a Szombathelyi Erdészeti Zrt. utat építsen és megkezdje a kitermelmelést, most, a járvány leple alatt, újra leporolták a terveket.

Huber László, volt kőszegi polgármester segítségével újra megpróbálkoznak annak az útnak a megépítésével, ami nem csak emberek százainak az életét tenné elviselhetetlenné, hanem védett állat- és növényfajok élőhelyét pusztítaná el úgy a kivitelezéssel, mint az azt követő, nagy léptékű kitermeléssel.

Bugán József régóta dédelgetett álma valósulna meg azáltal, hogy ezzel az úttal végre "leverhetné a lakatot" a 4300 hektár, többféle védettségét élvező kőszegi erdők "kapujáról".

Kérjük támogassa aláírásával kezdeményezésünket, mutassuk meg Bugán és Huber uraknak, hogy mi, kőszegiek, nem adjuk kedvelt kirándulóhelyeinket, nem hagyjuk, hogy elherdálják gyermekeink  örökségét!




Facebook