Mondj NEM-et a lopakodó SARS-COV-2 kényszeroltásra !

MVSZlogo3.jpg

 

A Magyarok Világszövetsége (alapítva 1938-ban) 2020. december 28-án a lopakodó SARS-COV-2 kényszeroltás ellen az alábbi tiltakozó felszólítást hozta nyilvánosságra.

Elsőként az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése 2021. január 27-én Strasbourgban erősítette meg a hátrányos megkülönböztetés tilalmát a COVID-19 oltások ügyében.

10728.jpg

A 2361/2021számú határozat 7.3.1., 7.3.2. és 7.5.2. pontjaiban; https://pace.coe.int/en/files/29004/html

Csatlakozzék Ön is!

Segítsük együtt Magyarországot történelmi küldetésének teljesítésében - az egész emberiség javára!

 

Tiltakozás és felszólítás cselekvésre a SARS-COV-2 kényszeroltás ellen 

A Magyarok Világszövetsége megrökönyödéssel tapasztalja, hogy hosszú hónapok retorikájával szemben a Magyarország kormányát vezető miniszter Karácsony előtti nyilatkozata, majd ezt követően a miniszterelnök nyilatkozatai is arról árulkodnak, hogy magyar államhatósági részvétellel „oltási igazolvány” bevezetését készítik elő, amely alapján lehetővé válna a magukat a  „vakcinázásnak” önként alá nem vető emberek súlyos, hátrányos megkülönböztetése. 

A legmagasabb kormányzati szinten bejelentett szándék fölülírja az eddigi kormányzati retorikát. Többé nem igaz, hogy az új koronavírus kapcsán bevezetésre kerülő „vakcina”  nem lesz kötelező! Azzal, hogy a kormányzat aggodalom nélkül helyez kilátásba lehetséges korlátozásokat azokkal az emberekkel szemben, akik nem vetik alá magukat a „vakcinázásnak”, azzal nemcsak hátrányos megkülönböztetést követ el velük szemben, vélelmezett egészségi állapotuk alapján, hanem egyenesen kényszeroltássá teszi a SARS-COV-2 kapcsán bevezetésre kerülő „vakcinát”. Ez a szándék elfogadhatatlan és megengedhetetlen. Külön fájdalom, hogy ezt a pálfordulást Jézus urunk és általa a remény születésének ünnepére időzítették. 

A történtek miatt megrendült bizalommal ugyan, de az ország alkotmányos rendjéhez, már az Aranybullában megfogalmazott „jus resistendi et contradicendi” jogához ragaszkodva tiltakozunk e szándék ellen, és haladéktalan cselekvésre szólítjuk fel Magyarország kormányát. 

1. Ne támogassa, és határolódjék el. Felszólítjuk Magyarország kormányát, hogy haladéktalanul állítsa le minden olyan tevékenység támogatását, amely (1) a „vakcina” bárminemű közvetlen vagy közvetett eszközzel történő kötelezővé tételét eredményezné, illetve (2) az emberek „oltási igazolással” való megkülönböztetését tenné lehetővé. Ugyanakkor tegye egyértelművé, hogy ilyen megkülönböztető eszköz bevezetéséhez soha nem fog hozzájárulni. 

2. Egészítse ki az Alaptörvényt. Felszólítjuk Magyarország kormányát, hogy éljen az Országgyűlésben élvezett kétharmados többségével, és haladéktalanul terjessze elő az Alaptörvény tizedik, az összes eddiginél indokoltabb módosítását, amely megtiltja az embereknek egészségi állapotuk szerinti hátrányos megkülönböztetését. Tiltsa meg ez a törvénycikk az új koronavírus, annak mutációi és esetleges újabb változatai elleni „vakcinákat’ elutasító emberek bármilyen hátrányos megkülönböztetését. Az Országgyűlést arra hívjuk, hogy sürgősséggel tűzze tárgysorozatára, és hajtsa is végre ezt az Alaptörvény-kiegészítést. 

3. Lépjen a visegrádi országok és az EU-tagállamok irányában. Felszólítjuk Magyarország kormányát, hogy haladéktalanul keresse meg a visegrádi országok, valamint az Európai Unió minden kormányát és parlamentjét, és kérje tőlük a fent részletezett magyarországi intézkedésekkel azonos értékű lépések megtételét az alapvető emberi szabadságjogok és a jogállamiság védelmében. 

4. Helyezze kilátásba a vétóját az EU-ban. Felszólítjuk Magyarország kormányát, hogy helyezze kilátásba: meg fogja vétózni az Európai Unió valamennyi olyan intézkedését, amelyek alapján lehetővé válna az emberek kötelező jellegű beoltása avagy hátrányos megkülönböztetése az oltás hiánya miatt. Magyarország kormánya az EU-ban az elmúlt években számos alkalommal élt vétójogával Izrael érdekeinek, illetve saját, kormányzati érdekeinek védelmében. Itt az ideje annak, hogy Magyarország kormánya éljen nagyhatalmi státusából fakadó vétójogával a magyar emberek és az Európai Unió összes lakosa alapvető emberi jogainak védelmében is. 

5. Vizsgálja meg az emberiesség elleni bűncselekmény alapos gyanújának fennállását. Felszólítjuk Magyarország kormányát, hogy kezdeményezze nemzetközi tudományos testület létrehozását annak igazolására vagy cáfolatára, hogy az új koronavírus tudatos és célzott emberi tevékenység eredményeként jött létre. Addig is, amíg ez a nemzetközi testület feláll, hozzon létre saját hatáskörében ilyen testületet. Annak feltételezésére, hogy az új koronavírus tudatos és célzott emberi tevékenység eredménye, nyomós okot ad Luc Montagnier, az AIDS-vírust azonosító, Nobel-díjas francia virológus 2020 tavaszán tett bejelentése, miszerint bizonyítottnak látja, hogy az új koronavírus laboratóriumban készült, tehát emberi tevékenység eredménye. Erősítik ezt a gyanút mindazok az intézkedések, amelyek nehezítették az új koronavírus azonosítását és a hatékony gyógymódok megtalálását. Első helyen említjük az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization – WHO) javaslatára számos országban elrendelt boncolási tilalmat és korlátozásokat. 

6. Kezdeményezze az ENSZ rendkívüli közgyűlésének összehívását. Felszólítjuk Magyarország kormányát, hogy kezdeményezze az ENSZ rendkívüli közgyűlésének összehívását azzal a feladattal, hogy az új koronavírus létrehozásával kapcsolatos bármilyen emberi részvételt nyilvánítson az emberiesség ellen elkövetett, világszerte üldözendő bűncselekménnyé, amely soha nem évül el. 

7. Kérje az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésezését. Felszólítjuk Magyarország kormányát, kérje az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésezését azzal a feladattal, hogy hozzon határozatokat, amelyek világszerte lehetővé teszik az új koronavírussal kapcsolatos bűnüldözést, a gyanúsítottak vád alá helyezését. Terjedjenek ki a Biztonsági Tanács nemzetközi vizsgálódást lehetővé tevő határozatai azokra, az egész emberiséget érintő egyéb fenyegetésekre is, amelyek vizsgálatát hadászati és egyéb szempontú titoktartás ürügyén jelenleg korlátozzák, illetve ellehetetlenítik. Ide tartozik egyebek mellett a Chemtrail, a HAARP, az 5G, az emberi genóm módosítása, az ember klónozása. Az új koronavírus megjelenése és az annak kapcsán elrendelt világzárvány súlyos kihívás elé állította az emberiséget és benne a magyar nemzetet is. Ez arra kényszerít, hogy haladéktalanul hagyjunk fel a bárgyú, tétova védekezéssel, és az emberi élet védelmében a kihívással azonos léptékű tettekre szánjuk el magunkat. Kérjük Magyarország kormányának határozott, megalkuvás nélküli, a magyar nemzet és az egész emberiség érdekében történő, haladéktalan cselekvését. 2020–2021 fordulója legyen sorsfordító erejű! 

Budapest, 2020 decembere 

                         Magyarok Világszövetsége 

PATRUBÁNY Miklós István Ádám           Budapest/Kolozsvár

BOTTYÁN Zoltán                                  Pásztó/Magyarország

v. OLÁH István János                           Eger/Magyarország

HORVÁTH István                                 Toronto/Kanada

BEGE Irén                                           Bécs/Ausztria

ÁDÁM Rozália                                      Sepse/Dél-Baranya

BENKŐ Emőke                                     Bardoc/Erdély

BOTOS László                                      Groton, NY/USA

CZIGÁNY Imre                                     Köln/Németország

FELBER IRÉN                                       Bázel/Svájc

FELBER Zoltán                                     Bázel/Svájc

FUKSZ Sándor                                     Nagytárkány/Felvidék

GÁBOR Ferenc                                     Köröstárkány/Erdély

GYETVAY György Gergely                     Budapest/Magyarország

HORKAY László                                    Nagydobrony/Kárpátalja

LADÓ László                                        Adelaide/Ausztrália

Dr. LÉH Tibor Louis                              Párizs/Franciaország

NAGY Éva                                           Calgary/Kanada

PAP Gyöngyi                                        Sopron/Magyarország

Dr. PÓCS Alfréd                                   Eger/Magyarország

RÁCZ Szabó László                               Zenta/Délvidék

SZENTPÉTERY István                            Brüsszel/Belgium

VARGA Tamás                                      Párizs/Franciaország


Magyarok Világszövetsége    Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével

Petíció aláírása

Aláírásommal elfogadom, hogy Magyarok Világszövetsége láthatja az általam ezen az űrlapon megadott összes információt.

E-mail-címét nem fogjuk interneten közzétenni.

E-mail-címét nem fogjuk interneten közzétenni.


Hozzájárulok ahhoz, hogy az ezen űrlapon megadott adatokat a következő célokból feldolgozzák:




Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...