Ha az iskola nem működik, semmi sem működik!

Tisztelt Városvezetők!

 

A Rogers Gimnázium és Szakképző Iskola hallgatói Önökhöz fordulunk az iskolánk megmaradása érdekében!

 

A szegedi Rogers iskola nehéz anyagi helyzete közismert, és bár az utóbbi hetekben sok ellentmondó találgatás és híradás is napvilágot látott, kijelenthető, hogy az iskolánkat megszűnés fenyegeti.

 

Bár a huszonnegyedik órában vagyunk, mégis meggyőződésünk, hogy összefogással és Szeged Megyei Jogú Város vezetésének támogatásával a Rogers Gimnázium és Szakképző Iskola tanulói és tanárai megmenthetőek.

 

 

Azt az iskola sorsát szívén viselők is tisztán látják, hogy a Rogers szemléletű iskola működése a jelenlegi szervezeti és infrastrukturális berendezkedés mellett nem fenntartható. Ezért véleményünk szerint a hallgatóknak és az iskola fenntartóinak is áldozatokat kell vállalnia a megmaradás érdekében. Mi nyitottak vagyunk minden olyan megoldási javaslatra, mely biztosítani képes a tanköteles gimnazisták és a felnőtt oktatás szakképesítéseket nyújtó Rogers Gimnázium és Szakképző Iskola együtt maradását. Ebben kérjük Szeged Megyei Jogú Város vezetőinek szíves segítségét!

 

 

 

Szeged, 2015.01.16.

                                                                                                                   Rogers Gimnázium és Szakképző Iskola tanulói