A Váci Madách Imre Gimnázium tantestületének állásfoglalása

Quoted post

Egy szülő

#81 Re:

2015-03-12 05:28

#54: Béla -  

 

Kedves Béla! Megemlékezés lesz az iskolában és a városban is, ahol a diákok részt fognak venni. A politikai befolyásolás az, hogy kötelezővé teszik a "NAGY KÖZPONTI RENDEZVÉNYEN" való részvételt. Ha valaki akar, akkor magától is el tud menni oda. Csak a "sunyi (központi, állami) politika" teszi kötelezővé az ünneplést, úgy mint a Rákosi korszakban. Örülök, hogy az én gyerekem ebbe az iskolába tanul, és szabadon döntheti el, hogy hol és kivel ünnepli Március 15.-ét!

Válaszok


Vendég

#97 Re: Re:

2015-03-12 08:06:14

#81: Egy szülő - Re:  

Kedves "Egyik szülő"! Kérem, olvassa el az iskola válaszlevelét! Kiderül belőle, hogy szó sincs kötelező dologrol, annál inkább meghívásról. Nem kellene a tanároknak is belefolynia az árokásásban. Tudom, hogy ez sokaknak szimpatikus, akik nem a jelenlegi kormányra szavaztak, de tudni kellene a helyet és az időt, amikor lázadni kell. Ez nem az. A törvény tiltja (nem véletlenül), hogy bevigyék a politikát az iskolába, mégis ha ezért megbüntetnék (jogosan) őket, mártírkodnának. Nem a visszautasításról beszélek, hanem a politika iskolába viteléről. Vajon megkérdezték a szülőket is, hogy egyetértenek e a tanári kar döntésével?


Vendég

#237 Re: Re:

2015-03-12 18:43:10

#81: Egy szülő - Re:  

 Egyetértek, Undorító, ha az iskola kötelezi a diákokat politikai gyűlésen vaó részvételre

muinteoir

#261 Re: Re:

2015-03-12 20:15:36

#81: Egy szülő - Re:  

  A politikai befolyásolás az, hogy kötelezővé teszik. Bizony, az befolyásolás lenne, de itt nem erről van szó.

Értelmezhetem a "tantestület" reakcióját úgy is, hogy röghöz kötik a diákokat. Melyik diák merne ezt követően vasárnap részt venni? Ez a "nevelőtestületi" diktatúra, nem? ( de én csak reakcióként írtam, hogy jelezzem, hogy amit írt az mennyire nem korrekt)

De tényleg melyik diák merne ...