A közoktatásért!
iskolaigazgató |
/ #38 hiszti a köbön-re (26-os)2013-01-11 18:07Sok iskolaigazgató kollégám nevében és helyett is jelentkezem: ez nem hiszti, ez a kőkemény valóság! ( Az meg mélységesen felháborító, hogy H.Rózsa a média nyilvánossága előtt az ellenkezőjét próbálja elhitetni!)Sok budapesti Tankerület még mindig nem állt össze: munkatársak, használható helyiségek hiányoznak...Az is megjósolható, hogy a jelenleg számukra engedélyezett létszámmal nem tudják ellátni a feladatot. Mindezt kedves "26-os" személyesen, igazgatókollégáimtól hallottak, és személyesen tapasztaltak alapján állítom. Bennünk, gyakorlott igazgatókban ugyanis , akik hosszú éveken át eredményesen vezettük gazdálkodás terén is teljesen önálló intézményeinket, még a megváltozott körülmények között is megmaradt az iskolánk jövőbeni működésével kapcsolatos féltés és felelősség. Semmi okom hurrá optimizmusra, amikor sokadmagammal együtt azt tapasztalom, hogy a Tanker. igazgatójának, aki pedig immár a főnőkünk, a legtöbb dologról, amiben pedig kinevezésével teljes irányítói jogosultságot kapott, fogalma sincs. Idővel talán megtanulja, de a rá váró feladathoz képest ilyen kevés tudással kinevezni? Ez felelős hozzáállás? Kedves "26-os" ! Idővel azt is a bőrén fogja tapasztalni, mennyivel egyszerűbben, gyorsabban és eredményesebben intéződtek el az iskolai mindennapokban felmerülő kérések, ügyek a korábbi, önálló működés közben. Mindazokat, amiket az ön igazgatója is házon belül, egyedül volt jogosult megoldani (és természetesen anyagi forrás is rendelkezésére állt hozzá) most majd kétfelé kuncsorogva lesz kénytelen-legalább részben -elintézni. Kétfelé: úgy, mint működtető önkormányzat és állami fenntartó felé, hiszen ezután kizárólag náluk lesz a pénzeszsák. Míg az iskolákban volt gazdálkodási lehetőség, a bérmegtakarítást házon belül oszthattuk szét. Mostantól kezdve nemhogy ez nem lehetséges, de saját döntés alapján még pl.postabélyeget sem vehetnek az iskolák, mert egy fillér fölött sem rendelkeznek az igazgatók. Az egyes iskoláknak semmilyen költségvetése nem lesz,így azt sem lehet majd kimutatni, keletkezett-e bármilyen bérmaradvány, aminek a szétosztásáról korábban, a törvény erejénél fogva,az iskolában lehetett döntést hozni. Talán ezt is irígyelték az amúgy igen alacsony keresetű pedagógusoktól? És a most várhatókról kellene elhinnem, hogy minőségileg jobb lesz? Kedves "26-os"! Erre a naivitásra jogot én már meghagyom önnek; én már túl gyakorlott és tapasztalt iskolaigazgató vagyok ahhoz, hogy osszam a jelenlegi oktatásirányítás elképzelésének megalapozottságát. Őszintén örülök, hogy vezetői mandátumom utolsó hónapjait töltöm, mert lelkiismeretemmel nem tudom összeegyeztetni mindazt, amit igazgatóként az iskolám érdekében 2013. jan 1-től tenni, de inkább nem tenni tudok. Sajnálom mindazon sorstársamat, akik nem itt tartanak,és a most beköszöntő szisztémában próbálnak felelős, eredményes iskolaigazgatók lenni! Csak azt kívánhatom, ha vállalják, álljanak helyt sikeresen. |
|
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
A Telekom Veszprém KC számára a megfelelő szakmai stáb összeállítása
1827 Létrehozva: 2024-05-07
Petíció Somos András műsorvezető visszatéréséért
3046 Létrehozva: 2024-02-25
Madárhegy BEÉPÍTÉSE ELLEN! Elég a fakivágásokból!
742 Létrehozva: 2024-05-02
Legyen verseny a magyar média- és szórakoztatóiparban!
2072 Létrehozva: 2023-01-05
LEGYEN TIÉD A BELVÁROS, NE VESSZEN EL A SZAVAZATUNK!
548 Létrehozva: 2024-04-29
A MELLRÁKSZŰRÉS ÉLETET MENTHET! PETÍCIÓ A SZENTENDREI MELLRÁKSZŰRÉS VISSZAÁLLÍTÁSÁÉRT!
435 Létrehozva: 2024-05-04
Kaufland mobilalkalmazás elérése Magyarországról
424 Létrehozva: 2024-05-11
Apa és dúla jelenléte egyszerre a szülésnél a Szent Margit Kórházban
335 Létrehozva: 2024-04-24
Összefogás a HÉV-en zaklatott kislányt védelmező apuka ügyében
49506 Létrehozva: 2024-02-07
Helyezzék vissza dr. Szepesvári Szabolcsot a kiskunhalasi kórház élére
277 Létrehozva: 2024-04-29
Orvosok a TISZTÁNLÁTÁSÉRT: Védjük meg a gyerekeket magyarországon! Elég volt az OLTÁS TERROR-ból: Tegyük választhatóvá a kötelező gyerek oltásokat!
273 Létrehozva: 2024-04-24
A budaörsi Napsugár játszótér természeti, környezeti védelme
264 Létrehozva: 2024-04-16
Az egyház a híveké és nem a politikusok játszótere: Balog Zoltánnak mennie kell.
1137 Létrehozva: 2024-03-21
Teherforgalom korlátozása a 42-es főúton Berettyóújfalu és Ártánd között
185 Létrehozva: 2024-04-11
Apa és dúla együttes jelenléte a vajúdás és a szülés alatt a Nyíregyházi Jósa András Tagkórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztályán
608 Létrehozva: 2024-04-06
FCI által regisztrált KÁJ, KAU és Kangal tenyésztők fülvágás tilalma alóli mentessége
285 Létrehozva: 2024-03-22
Segítsenek! Állítsuk meg a gyermekek fejlődésére káros, gyűlölet-és félelemkeltő plakátok kihelyezését!
141 Létrehozva: 2024-04-26
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
5545 Létrehozva: 2023-07-26
Petíció Dunai Mónika országgyűlési képviselő lemondása érdekében
133 Létrehozva: 2024-05-08
Petíció az Útőrház utcai gyalogátkelő megépítéséért
116 Létrehozva: 2024-04-16