Legyen választható a jelenleg még kötelező védőoltás
Vendég |
/ #73 Re: Legyen választható a jelenleg még kötelező védőoltás2012-11-20 14:22Az én anyukám egészségügyben dolgozott. Az orvosokat Istenként tisztelte, a rendszerrel együtt. Ezt a hitet adta át nekünk is. Ma van két cukorbeteg unokája a négyből. Eddig! Most már ő sem tiltakozik, ha én, a kinyílt szememmel és tudásommal az orvos és védőnő, ÁNTSZ és az oltásokat elrendelő ismeretlen "felelősen gondolkodó és cselekvő" szakemberek ellen fordulok! A harmadik unoka oltás után 10 perccel allergiás reakciót produkált, amit kezelni kellett, a negyedik az oltástól 3 hónaposan megbetegedett. Szerencsére eddig még nem véglegesen! Bár ki tudja, mivel, ha a folyamat elindul, hosszú hónapokba, évekbe is telhet, mire megjelenik maga a betegség. ÉS az ÁNTSZ-nek, gyerekorvosnak, védőnőnek mindez nem elég ahhoz, hogy a gyerekek a további oltások alól véglegesen mentességet kapjanak! Kaptam egy hivatalos levelet, amiben végre elismerték, hogy a gyerek allergiás reakcióját komolyan ki kell vizsgálni. Mire az oltási tanácsadó közölte, hogy nem tudja, ki írhatott ilyesmit, mert ma Magyarországon nincs olyan vizsgálat, amely megállapíthatná, hogy az oltóanyag mely részére allergiás a gyerek!!!! Na erre tessék gomobot varrni! Én eddig a pontig azt gondoltam, valamennyire van értelme tisztességesen fellépni és fair elbánást várni, de most én is azt gondolom, az egész oltás mizéria csak és kizárólag üzlet!!!! Népbutítás!! Ha mégsem így van és van hatásos, nem mérgező védőoltás is, akkor tessék azt nekem prezentálni! ÉS LEGFŐKÉPP MEGADNI AZT A JOGOT, HOGY A GYEREKEIM ÉLETÉT MEGVÉDJEM!!!! JELZEM, MIRE ŐK FELNŐNEK, TISZTÁBAN LESZNEK AZ EGÉSZ ÜZLET MŰKÖDÉSÉVEL, ERRŐL ÉN GONDOSKODOM ÉS TEKINTVE, HOGY NEM HÜLYÉK, TALÁN LESZ MÓDJUK MEGKERESNI AZ ÉLETÜK TÖNKRETÉTELÉÉRT FELELŐSÖKET, HA AZOK AKKOR MÉG ÉLNEK. |
|
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
A Telekom Veszprém KC számára a megfelelő szakmai stáb összeállítása
1857 Létrehozva: 2024-05-07
Petíció Somos András műsorvezető visszatéréséért
3056 Létrehozva: 2024-02-25
Madárhegy BEÉPÍTÉSE ELLEN! Elég a fakivágásokból!
845 Létrehozva: 2024-05-02
Legyen verseny a magyar média- és szórakoztatóiparban!
2077 Létrehozva: 2023-01-05
LEGYEN TIÉD A BELVÁROS, NE VESSZEN EL A SZAVAZATUNK!
548 Létrehozva: 2024-04-29
Kaufland mobilalkalmazás elérése Magyarországról
475 Létrehozva: 2024-05-11
A MELLRÁKSZŰRÉS ÉLETET MENTHET! PETÍCIÓ A SZENTENDREI MELLRÁKSZŰRÉS VISSZAÁLLÍTÁSÁÉRT!
460 Létrehozva: 2024-05-04
Apa és dúla jelenléte egyszerre a szülésnél a Szent Margit Kórházban
357 Létrehozva: 2024-04-24
Orvosok a TISZTÁNLÁTÁSÉRT: Védjük meg a gyerekeket magyarországon! Elég volt az OLTÁS TERROR-ból: Tegyük választhatóvá a kötelező gyerek oltásokat!
347 Létrehozva: 2024-04-24
Helyezzék vissza dr. Szepesvári Szabolcsot a kiskunhalasi kórház élére
278 Létrehozva: 2024-04-29
A budaörsi Napsugár játszótér természeti, környezeti védelme
264 Létrehozva: 2024-04-16
Összefogás a HÉV-en zaklatott kislányt védelmező apuka ügyében
49506 Létrehozva: 2024-02-07
Teherforgalom korlátozása a 42-es főúton Berettyóújfalu és Ártánd között
188 Létrehozva: 2024-04-11
Az egyház a híveké és nem a politikusok játszótere: Balog Zoltánnak mennie kell.
1137 Létrehozva: 2024-03-21
Segítsenek! Állítsuk meg a gyermekek fejlődésére káros, gyűlölet-és félelemkeltő plakátok kihelyezését!
143 Létrehozva: 2024-04-26
FCI által regisztrált KÁJ, KAU és Kangal tenyésztők fülvágás tilalma alóli mentessége
285 Létrehozva: 2024-03-22
Petíció Dunai Mónika országgyűlési képviselő lemondása érdekében
134 Létrehozva: 2024-05-08
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
5549 Létrehozva: 2023-07-26
Petíció az Útőrház utcai gyalogátkelő megépítéséért
116 Létrehozva: 2024-04-16
Élhetőbb Verőcét, mondjunk "NEM"-et a Gigaprojektre!
189 Létrehozva: 2024-04-01