Együtt a Raoul Középiskoláért / Save the Raoul Wallenberg School
Đia |
/ #19 nehogymár!2015-04-14 19:53Ez az iskola rengeteg mindenkinek a szívéhez nőtt, ahogy nekem is, pedig most kerültem ide. Már rögtön el akarják venni? Nem elég teher megbírkózni az iskolaváltással, a jó eredmény nyújtására törekedni, rögtön elénk kell állítani egy ilyen mérföldkövet? Nincs elég szabad terület Budapest térképén? S végül, de nem utolsó sorban, hova tesznek ennyi, szakokra specializálódott osztályt? Ez nem egy általános iskola. Azért jöttünk ide, hogy biztos alapot kapjunk és nem azért, hogy itt ingassák alattunk a csónakot és már rögtön szedni kelljen a sátorfánkat és átvándorolni más épületbe. Annyi változáson ment már keresztül így is ez az iskola, épületváltások, névváltások, összevonva ezzel, összevonva azzal, aztán szétválasztva... Hagyják már nyugton, ahogy a diákokat is, akiknek a sorsa kétessé válik! Mi van, ha valakit nem tud befogadni egy másik iskola? |
|
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
A Telekom Veszprém KC számára a megfelelő szakmai stáb összeállítása
1860 Létrehozva: 2024-05-07
Madárhegy BEÉPÍTÉSE ELLEN! Elég a fakivágásokból!
885 Létrehozva: 2024-05-02
Petíció Somos András műsorvezető visszatéréséért
3060 Létrehozva: 2024-02-25
Legyen verseny a magyar média- és szórakoztatóiparban!
2081 Létrehozva: 2023-01-05
LEGYEN TIÉD A BELVÁROS, NE VESSZEN EL A SZAVAZATUNK!
548 Létrehozva: 2024-04-29
Kaufland mobilalkalmazás elérése Magyarországról
483 Létrehozva: 2024-05-11
A MELLRÁKSZŰRÉS ÉLETET MENTHET! PETÍCIÓ A SZENTENDREI MELLRÁKSZŰRÉS VISSZAÁLLÍTÁSÁÉRT!
463 Létrehozva: 2024-05-04
Apa és dúla jelenléte egyszerre a szülésnél a Szent Margit Kórházban
390 Létrehozva: 2024-04-24
Orvosok a TISZTÁNLÁTÁSÉRT: Védjük meg a gyerekeket magyarországon! Elég volt az OLTÁS TERROR-ból: Tegyük választhatóvá a kötelező gyerek oltásokat!
383 Létrehozva: 2024-04-24
Helyezzék vissza dr. Szepesvári Szabolcsot a kiskunhalasi kórház élére
279 Létrehozva: 2024-04-29
A budaörsi Napsugár játszótér természeti, környezeti védelme
264 Létrehozva: 2024-04-16
Összefogás a HÉV-en zaklatott kislányt védelmező apuka ügyében
49506 Létrehozva: 2024-02-07
Teherforgalom korlátozása a 42-es főúton Berettyóújfalu és Ártánd között
188 Létrehozva: 2024-04-11
Az egyház a híveké és nem a politikusok játszótere: Balog Zoltánnak mennie kell.
1137 Létrehozva: 2024-03-21
Segítsenek! Állítsuk meg a gyermekek fejlődésére káros, gyűlölet-és félelemkeltő plakátok kihelyezését!
143 Létrehozva: 2024-04-26
FCI által regisztrált KÁJ, KAU és Kangal tenyésztők fülvágás tilalma alóli mentessége
285 Létrehozva: 2024-03-22
Petíció Dunai Mónika országgyűlési képviselő lemondása érdekében
134 Létrehozva: 2024-05-08
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
5550 Létrehozva: 2023-07-26
Petíció az Útőrház utcai gyalogátkelő megépítéséért
116 Létrehozva: 2024-04-16
Élhetőbb Verőcét, mondjunk "NEM"-et a Gigaprojektre!
190 Létrehozva: 2024-04-01