Nyílt levél Balog Zoltán miniszterhez a tankönyvrendelés ügyében
hogyul |
/ #12 Virágozzék 2 virág?2014-04-18 12:37A KLIK irányítása alatt álló iskolák csak egy szűk tankönyvlistából választhatnak, amiből kimaradt például a Műszaki Kiadó vagy a Mozaik Kiadó tankönyveinek a többsége. Akik eddig ezeket használták, azoknak most nem könnyű másikat választani, különösen úgy, hogy a listán lévő tankönyvek egy része még nem jelent meg, a szerzőn és a címen kívül semmilyen egyéb információ nem érhető el a tankönyvrendelési határidőig. Ezért nem értem "hoi" (#8) állítását, illetve csak azt tudom elfogadni, hogy akik eddig is az új, szűkített lista szerinti könyveket használták, azoknak nem okoz gondot a tankönyvkínálat szűkítése. Több mint 25 éve vagyok tankönyvszerző, dolgoztam a Nat természettudományi tartalmi megújításán, továbbá a természettudományi A-változatú kerettanterven is, társszerző vagyok egy régóta folyamatosan változó B kerettantervi könyvsorozatban, illetve egy másik csapatban jelenleg is dolgozunk az A változatú könyvsorozat második kötetén. Most sem a hagyományos könyveim nincsenek a szűkített listán, sem az új szemléletű könyv, pedig az tavaly az utolsó pillanatban felkerült a tankönyvlistára. Biztos vagyok abban, hogy a "virágozzék száz virág..." elv alapján nem lenne helyes, ha egyszerre száz könyv közül lehetne választani, de azt sem tartom ésszerűnek, hogy a szabályozás 2, azaz kettő könyvre szűkíti le a választékot. Azt sem hiszem, hogy pontos számot lehetne meghatározni, hogy ennyiféle könyv lehet, se több, se kevesebb nem. Ez a tankönyvrendelet olyan káros, hogy biztosak lehetünk benne, hogy meg fogják változtatni. Minél hamarabb, annál jobb. Minél később, annál több kárt okoz! |
|
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
A Telekom Veszprém KC számára a megfelelő szakmai stáb összeállítása
1847 Létrehozva: 2024-05-07
Petíció Somos András műsorvezető visszatéréséért
3049 Létrehozva: 2024-02-25
Madárhegy BEÉPÍTÉSE ELLEN! Elég a fakivágásokból!
789 Létrehozva: 2024-05-02
Legyen verseny a magyar média- és szórakoztatóiparban!
2074 Létrehozva: 2023-01-05
LEGYEN TIÉD A BELVÁROS, NE VESSZEN EL A SZAVAZATUNK!
548 Létrehozva: 2024-04-29
A MELLRÁKSZŰRÉS ÉLETET MENTHET! PETÍCIÓ A SZENTENDREI MELLRÁKSZŰRÉS VISSZAÁLLÍTÁSÁÉRT!
450 Létrehozva: 2024-05-04
Kaufland mobilalkalmazás elérése Magyarországról
444 Létrehozva: 2024-05-11
Apa és dúla jelenléte egyszerre a szülésnél a Szent Margit Kórházban
337 Létrehozva: 2024-04-24
Orvosok a TISZTÁNLÁTÁSÉRT: Védjük meg a gyerekeket magyarországon! Elég volt az OLTÁS TERROR-ból: Tegyük választhatóvá a kötelező gyerek oltásokat!
301 Létrehozva: 2024-04-24
Helyezzék vissza dr. Szepesvári Szabolcsot a kiskunhalasi kórház élére
278 Létrehozva: 2024-04-29
A budaörsi Napsugár játszótér természeti, környezeti védelme
264 Létrehozva: 2024-04-16
Összefogás a HÉV-en zaklatott kislányt védelmező apuka ügyében
49506 Létrehozva: 2024-02-07
Az egyház a híveké és nem a politikusok játszótere: Balog Zoltánnak mennie kell.
1137 Létrehozva: 2024-03-21
Teherforgalom korlátozása a 42-es főúton Berettyóújfalu és Ártánd között
186 Létrehozva: 2024-04-11
FCI által regisztrált KÁJ, KAU és Kangal tenyésztők fülvágás tilalma alóli mentessége
285 Létrehozva: 2024-03-22
Segítsenek! Állítsuk meg a gyermekek fejlődésére káros, gyűlölet-és félelemkeltő plakátok kihelyezését!
141 Létrehozva: 2024-04-26
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
5546 Létrehozva: 2023-07-26
Petíció Dunai Mónika országgyűlési képviselő lemondása érdekében
134 Létrehozva: 2024-05-08
Apa és dúla együttes jelenléte a vajúdás és a szülés alatt a Nyíregyházi Jósa András Tagkórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztályán
608 Létrehozva: 2024-04-06
Petíció az Útőrház utcai gyalogátkelő megépítéséért
116 Létrehozva: 2024-04-16