Veszélyben a természettudományos (köz)oktatás

A Magyar Kémikusok Egyesülete felemeli szavát a szakgimnáziumokká alakuló szakközépiskolák új tantervei ellen  

Tiltakozunk az ellen, hogy az ősszel induló szakgimnáziumokban drasztikusan csökkentsék a természettudományos tárgyak óraszámát!

Véleményünk szerint ez a szándék a szakmai szervezetek szakértőivel semmilyen szinten sem egyeztetett, hatástanulmányok nélküli, átgondolatlan lépés, amely tovább csökkenti a lakosság természettudományos műveltségét, a magyar középiskolások mobilitását. Lényegében megakadályozza főiskolára/egyetemre kerülésüket még a saját szakirányukban is, kizárja számukra az esetleges pályamódosítás lehetőségét. Az ilyen iskolákból kikerülő fiatalok beszűkült, villámgyorsan elévülő ismeretekre tehetnek csak szert, amelyeknek frissítése az alapképzettségük hiányos volta miatt lehetetlen lesz. A munkaerő-piaci versenyképességük drámaian csökkenni fog, fennáll a veszélye annak, hogy az ország a fejlett ipari társadalmak leértékelt összeszerelő üzemévé fejlődik vissza.

A természettudományos alapismeretek megszerzése nemcsak az általános alapműveltség okán indokolt, hanem mert ennek olyan gondolkodás- és szemléletformáló szerepe van, amely meghatározó jelentőségű egy tudásalapú társadalom egészének (együtt)működését, illetve minden tagjának boldogulását tekintve - függetlenül attól, hogy ki milyen pályát választ! A megfelelő tudás országunk versenyképes fejlődésének is alapkövetelménye!

Elképzelhetetlennek tartjuk, hogy az ország törvényalkotó vezetői egy drasztikusan elbutuló, megújulásra képtelen társadalom felépítésében lennének érdekeltek.

Aggodalmunkat fejezzük ki a csökkenő óraszám miatt szükségtelenné váló tanárok miatt is. A tömeges tanári munkanélküliség veszélyének árnyékában nem érthető a kormányzati szintről hangoztatott vélemény, hogy kevés a tanár, és az egyetemeken a tanárképzést erősíteni kell.

Nemcsak a kémia oktatása miatt aggódunk, hanem teljes mértékben szolidárisak vagyunk a többi természettudományi diszciplínával, egyetértünk a Magyar Földrajzi Társaság és az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Elnökségének állásfoglalásával, és egyetértünk ez utóbbiban megfogalmazott követelésekkel. Semmit rólunk, nélkülünk!

Magyar Kémikusok Egyesülete    


Magyar Kémikusok Egyesülete    Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével